Hallgatók online aktivitása és az egyetemi online jelenlét

Amikor anno átvettem a tanszéki honlap kezelését, azonnal olyan funkciókat kezdtem beépíteni, amivel szóra lehet bírni a hallgatókat, meg lehet őket szólítani és valamiféle párbeszédet lehet beindítani. Akkor a fórum volt ez a megoldás, ami tökéletes kudarc volt – egy lélek (mégha online lélek) sem jelentkezett be, szólt hozzá. Ezt követően a Ning segítségével egy saját közösségi hálózatot szerettem volna létrehozni, ami már nagyobb siker volt, de még mindig inkább arról szólt, hogy ha meghívtam valakit email címe alapján, az elfogadta a meghívást, esetleg feltöltött egy profil képet, és ennyi. Voltak persze már olyanok, akik képeket, videókat és zenét is megosztottak, de nem sikerült fenntartani az aktivitás szintjét, nem sikerült odaszoktatni tartósan senkit – se oktatót, se hallgatót. Az Intézeti honlap első verziójánál ezért nem erőlködtem: csak az RSS és a hírlevél lett beharangozva, amit azonban meglepően kevesen használnak. A múlt héten kezdődött és nemrég befejezett ráncfelvarrás azonban mindezen tapasztalatokat követően egy pici kísérlet is volt, ugyanis az eddigi szokástól eltérően magán a honlapon nem jelentettem be az új dizájn élesítését, nem kapacitáltam senkit, hogy nézzen körül, hogy írja meg a véleményét, hogy jelezze, ha valami hibát észlel, sőt, az email értesítést is kihagytam. Azonban az Intézet Twitter fiókján keresztül egy rövid üzenettel tudattam, hogy megújult az oldal – ami aztán automatikusan ment a Facebook-ra, majd felkerült az iwiw-re is (utóbbit még az élesítés napján, 11-én küldtem körbe, és ma érkezett meg a címzettekhez – rosszabb, mint a Magyar Posta…). Perceken belül mérhetően megnőtt az oldal látogatottsága, és a nyári szünet ellenére annyian kattintottak, hogy megnézzék, miről is van szó, mint az eddigi legforgalmasabbnak számító szorgalmi időszak napjaiban. Az eredmény alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a felsőoktatási online stratégiák nagyrészt elmaradottak és továbbra is nélkülözik a hatékonyságot.

A nemrégiben újratervezett SZTE honlap már végre elindult abba az irányba, amerre már néhány évvel ezelőtt kellett volna érkeznie, és kihasználva a képernyőt, valamint az RSS-t, végre követhetővé tette a hírfolyamot (hírek, események, stb.), ám továbbra sem épít a közösségi színterekre: egy központilag összeállított hírlevél az RSS alternatívája. A fenti példa alapján úgy látom, ahhoz, hogy elérjük a hallgatókat, és rávegyük őket, hogy figyeljék a bejelentéseket, híreket, hogy látogassák a honlapot, és hogy netán meg is nyilvánuljanak irányunkban, sőt, hogy esetleg terjesszék a hírt, bekapcsoljanak másokat is a láncba, bizony szükség van arra, hogy aktívan megjelenjünk a közösségi hálózatokon. Ez nyilván mind triviális online marketing szempontjából, de ne feledjük, hogy a felsőoktatás még most ismerkedik azzal a helyzettel, hogy egyáltalán “el kell adnia” magát egy célközönségnek, most kezdi felismerni, hogy a jövő potenciális hallgatója már egyértelműen online tájékozódik, és az online jelenlét alapján (is) formálja véleményét, választását – ami azonban már egyáltalán nem mindegy az egyes intézmények szempontjából, mert innentől kezdve pénzügyi kérdéssé válik egy ici-pici, kézlegyintéssel elintézett apróság is.

Ahogy elnézegettem a tanszéki honlapok felhozatalát, egyre többen váltanak valamiféle tartalomkezelő használatára az eddigi statikus html oldalakról, ám az is látszik, hogy sok esetben semmiféle megfontolás, stratégia nincs a lépés mögött. Ugyanis nagyrészük még mindig kvázi-statikus honlapként kezeli a tartalmat, és nyoma sincs a hallgatók aktív bevonásának. Valószínűleg egy központilag támogatott, de nem csak onnan irányított stratégia lenne a legmegfelelőbb, ami alapján az egyes Karok, Intézetek és tanszékek össze tudnák hangolni az online stratégiákat, megjelenést, stb., mint ahogy azt a tőlünk nyugatabbra fekvő egyetemek jó néhánya már régóta gyakorolja is. Tanuljunk tőlük, nem szégyen!

Egy hozzászólás a(z) “Hallgatók online aktivitása és az egyetemi online jelenlét” című bejegyzéshez

  1. Saját tapasztalatból tudom, hogy olykor a vezetés nem tudja, milyen lehetőségek vannak, ha mégis, akkor viszont nem látja, mire jó, vagy nem is akarja bevonni a hallgatókat. A hallgatók meg nem feltétlenül akarnak olyan csatornákon kommunikálni, ahol esély van rá, hogy a másik fél esetleg ‘lurk’-ol. A tartalomfejlesztés meg ott bukik meg, hogy “minek rakjunk ki olyan anyagokat, amiket más majd jól ellop”?
    Ebben az országban alapvető problémák vannak a felsőoktatás szerepének, lehetőségeinek továbbgondolásával. És igen, túl sok esetben csinálnak kis-, vagy nagy pályás oktatáspolitikai (vagy ahogyan olykor fogalmaznak “elvi” / “minőségi”) kérdést olyan dolgokból, amiket egyszerűen lusták/gyávák megváltoztatni.
    Persze az is lehet, hogy mi lihegjük túl a dolgot. Talán valóban hagyni kellene az oktatást elsüllyedni abban a kellemes, lanyha posványban, amiben leledz. (Tisztelet a kevés, de annál ragyogóbb kivételnek!)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.