DRAGONS’PICTURES

2020-ban indítottunk közös vállalkozást a testvéremmel, melynek szolgáltatási palettája és portfóliója egyre bővül. Tomi kiváló épület- és enteriőrfotós, ráadásul a drónokkal is igen jól bánik, nekem pedig rendezvényeken, eseményeken, esküvőkön szerzett tapasztalatom mellett a portré és a gasztronómia az igazi terepem, így tökéletesen kiegészítjük egymást, és persze mindig tudunk asszisztálni egymásnak az aktuális feladatokban. Mára már több sikeres megbízáson is túl vagyunk, és több helyre is visszahívnak, ami óriási érzés. Folyamatosan fejlesztjük az eszközparkot és a tudásunkat is, hogy minél precízebben és a lehető legmagasabb színvonalon tudjunk együtt dolgozni megbízóinkkal.


A YEAR OF COMMUTE

Már korábban terveztem, hogy milyen jó is volna, ha egy-egy év képeiből válogatva valamiféle vizuális naplót állítanék össze – csak úgy, magamnak. Amikor elkezdtem a válogatást, akkor már úgy voltam vele: ezeket a képeket – legalábbis többségüket – már láthatta az, akit érdekel, hiszen az Instagramon rendszeresen publikálom őket, de talán így, összegyűjtve, szekvenciában elhelyezve, tematikába rendezve még akár újat is mondhatnak. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy publikálom a kis kiadványt, így ha valakinek kedve szottyan erre a furcsa évre az én képeimen keresztül (is) visszapillantani, megtehesse – másrészt így engem is támogathat abban, hogy dolgozzam a következő évek képein.


PRINT

Imádom a digitális képeket is, de valóban egészen más, amikor nagyítva, kinyomtatva, kézben tarthatunk egy-egy fényképet, netán életünk szerves részévé válik, ahogy a falon lóg. Válogatott képeim hamarosan megvásárolhatók lesznek többféle méretben és kivitelezésben is!


KIÁLLÍTÁS

Alice Tifentale fotótörténész mondja, hogy a fénykép mindig is azért jön létre, hogy látható legyen másoknak, és más képekkel együtt valamiféleképp előtérbe kerüljön. Szóval nem a fióknak készülnek. Persze kell egy nagy elhatározás, de megéri látni a kiválasztott képeket egy galéria falán, pláne amikor mások is megállnak előttük és kicsit elidőznek velük.

  • 2020. augusztus Urban, Valid World Hall, Barcelona, curated (Passing I & III.)
  • 2020. január Portraits, PH21 Gallery, Budapest, curated, Honorary mention (Brothers II)
  • 2019. november Corvinus Prudenti csoportos kiállítás, Újpesti Rendezvénytér

BEHANCE

A Behance albumok tökéletesek arra, hogy egy-egy projektnek keretet adjanak. Eleve inspiráló projektben gondolkodni (vagy épp ráébredni arra, hogy az ember akkor is egy projekten dolgozik, ha nem tudatosult benne mindez), de talán még inspirálóbb az elkészült sorozatot egy kreatív hálózaton megosztani.

Zoltán Dragon on Behance

Zoltán Dragon on Behance


INSTAGRAM

Az Instagram játék, de persze komoly játék, és egy idő után kialakulnak azok a szokások, témák és talán a stílus is, amik megkülönböztetik a galériát másokétól. Travellina írta az Instagram feedemről: “Ha már a fekete-fehér képeknél tartunk, szerintem nagyon menő, ha ránézve egy képre azonnal tudom, ki az alkotó. No, pont ilyen dragonweb hírvonala, azonnal tudom, ha az ő fotója kerül a szemem elé! Talán egy fotós van, aki kicsit hasonló, a New Yorkban élő Nina Kling – őt is nagyon csípem!” Kell ennél több?