Egy hónapja ült össze ismét a triász (Miklós Barbara, Bokor László és jómagam), hogy előhozakodjon egy új témával a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum kollaborációjában, Takács Mónika áldozatos és invenciózus sorozatszerkesztésében: ismét a mozgókép és a pszichoanalízis kapcsolati zónájában kalandoztunk, de most az alapító atya, azaz Sigmund Freud vásznon megjelenő figuráinak kapcsán probáltuk kibontani, hogy az eleve nem egyszerű (de sokat hivatkozott kapocs) miként láttatja, értelmezi, vagy netán használja a bécsi tudós alakját. Nem árulok zsákbamacskát: összegészében finoman szólva is ambivalens ez a reprezentáció – de erről többet is elárulunk a beszélgetésben.