digitális

Szoftvertudatosság

Kicsit talán furcsán hat maga a kifejezés, de remélhetőleg fedi azt, amire célozni igyekszik: mégpedig arra, hogy a felhasználó legyen érett annyira szoftver ürügyén, hogy ki tudja választani a saját maga számára legoptimálisabb szoftvert adott területen. Nem egyszer találkozik az ember olyan reakciókkal, hogy “miért X/Y szövegszerkesztőt használod, mikor Z sokkal jobb?” vagy – például nemrég az Opera 10 megjelenésével kapcsolatosan – “Miért nem használják az Operát, mikor sokkal gyorsabb, jobb, stb. mint a többi böngésző a piacon?”. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy bár sokan megpróbálnak okos fejtegetéseket közzétenni hasonszőrű témában, egy aspektust nem vesznek figyelembe: a felhasználók nagy többségét egyszerűen nem érdekli, milyen szoftvert illetve alkalmazást használ mindaddig, amíg azzal feladatát teljesíteni tudja. Ilyenkor az sem érv, hogy a másik termék segítségével gyorsabban/hatékonyabban tudná ugyanazt elvégezni – a megszokás nagy úr, de saját operációs rendszerük, infrastruktúrájuk, szoftveres lehetőségeik ismeretének hiányában eleve nem is gondolkodnak váltáson vagy változtatáson.

Mindegy, csak működjön!

Nem feltétlenül az átlag felhasználót kell szapulni, bár kétségtelen, hogy ha valaki egyszerűen nem törődik, nem foglalkozik azzal, milyen szoftveres környezetben végzi a munkáját, az ne csodálkozzon azon, hogy a minimálisab érdeklődőbb kolléga hamarosan előnyt szerez felhasználói-kezelői szinten. Amikor felmerül a kérdés, vagy előáll a választási lehetőség, hogy vajon milyen szoftvert ajánljon a jól informált ismerős/kolléga/barát, akkor a válasz arra a kérdésre, hogy “Mire szeretnéd használni?” általában a “Szokásos” jön gyors válaszként, és ha jobban belemegy az ember, feladatokat sorolva, emlegetve előnyöket, hátrányokat, akkor többnyire a “Mindegy, csak működjön!” szlogennel intéződik el a gyors interjú lényegi része. Pedig ha őszintén belegondolunk, egyáltalán nem mindegy, mivel dolgozunk, és valójában furcsa, hogy bár tárgyi szinten többnyire igényt fogalmazunk meg munkaeszközeinkkel kapcsolatban, konkrét, néhol igen speciális elvárásaink vannak, szoftver szintjén ez nem látszik jellemzőnek (a nagy átlagról van szó, akinek nem inge, az ne vegye magára).

Tetszik, nem tetszik, manapság, a “digitális írástudás” és a néha követhetetlen módon felgyorsult szoftveres fejlesztések-fejlődések korában rendszerünk és az általunk használt programok alapvető információinak és kezelési módjának ismerete majdhogynem olyan fontos, mint ruháink méretének megjegyzése: nem jó, ha túl nagy ránk a nadrág, hát még ha túlságosan feszül. Nap mint nap olvashatunk biztonsági résekről, új felhasználási lehetőségekről, de mi haszna mindennek, ha az ember még böngészőjének verziószámát, ne adj isten, típusát sem ismeri? Ennek fényében igazán nincs mit csodálkozni azon, hogy az adathalászok, a vírusgyártók vagy a spammerek nem aggódnak túlságosan: hiába a vírusírtók feszített frissítési üteme, a megannyi figyelmeztetés, hiszen amíg saját rendszerünk állapotával nem vagyunk tisztában, megvédeni sem tudjuk azt.

Ismerd meg a szoftvert!

A szoftver próbája a használat – én magam leginkább szövegszerkesztés és prezentáció kapcsán találkozom mások szoftverhasználati készségeivel, így ezen tudom lemérni, hogy nagy többségében bizony nem foglalkozunk azzal, hogyan tudjuk a leghatékonyabban, szinte észrevétlenül használni az adott alkalmazást. Például abban az esetben, ha valaki egy egyszerű Power Point prezentációt készít, majd egy mappába halmozza a bemutatásra szánt videóit, 100-ból 90 előadó megszakítja a prezentációt, minimalizálja a Power Point szerkesztő ablakát, majd felhozza a mappa ablakát, elindítja a videót, lejátszást követően kilövi a lejátszót, minimalizálja a mappa ablakát, felhozza a Power Point szerkesztőfelületét, és néhány másodperc keresgélést követően rákattint a diavetítésre, majd addig kattintgat, míg oda nem ér az aktuális diához, hogy folytathassa előadását. Igen, leírni is nehézkes, nemhogy végigcsinálni, vagy végigülni a hallgatóság soraiban. Egy apró billentyűkombinációval meg lehet oldani az aktív mappák és alkalmazások közötti mozgást, ám megrendítően kevesen veszik a fáradtságot, hogy megjegyezzék az Alt+Tab csodafegyvert, holott egy ilyen aprósággal önmagán is segít: jóval kevésbé veszíti el az ember az előadás lendületét, a hallgatóság pedig nem fogja a kelleténél többször végigkövetni az egyébként tökéletesen felesleges kattintgatás-sorozatot.

Persze a fenti szcenárió tovább javítható, ha az előadó ismeri a prezentációs alkalmazás lehetőségeit, és eleve úgy állítja össze az anyagot, ahogyan az a szoftver logikájához leginkább passzol. Éppen ebben van a lényeg, és ezért fontos a szoftvertudatosság: éppen ezért kell kiválasztani az embernek legmegfelelőbb szoftvert, amelynek működési elve, logikai felépítése és felhasználói interfésze a legközelebb áll az ember habitusához. Amikor tehát azt mondjuk egy szövegszerkesztő kiválasztásakor, hogy “Mindegy, csak működjön”, valójában a lényegről feledkezünk meg: működni nagyjából mindegyik ismertebb szövegszerkesztő program működik, sőt azt is meg lehet kockáztatni, hogy mindegyikkel el lehet érni közel azonos végeredményt, azonban nagyon nem mindegy, hogy mennyit szenvedünk amiatt, hogy nem tudunk azonosulni a szoftver működési logikájával. Ezért fontos, hogy nagyon is jól ismerjük a gépünkön használt szoftvereket – semmi geekség nincs ebben: ahogyan a szakácsnak sem mindegy, milyen márkájú, milyen súlypontozású, milyen méretű és formájú, milyen fogású és élezésű késsel dolgozik, a szoftverrel való munkavégzés is megköveteli a hasonló tudatosságot.

Standard

Szoftvertudatosság” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Worldshots › Re:szoftvertudatosság

  2. ez a 100-ból 90 megszakítós elég rémisztő arány. én nem így tapasztalom, de a te tapasztalatforrásaid közt ott vannak a hallgatók is. szóval főleg miattuk jött ki ez az arány, nem a konferenciák előadói miatt (gondolom, egyben remélem is.) viszont ez már egy másik (talán komolyabb) gondot vet fel, mint a “mindegy, csak működjön”. nem a szavakba való belekötésként vetem fel: hiába működik (elvileg), ha a felhasználó nem működteti (gyakorlatilag). mert ez a videós példa nem is arról szól szerintem, h nincs tisztában a szoftver lehetőségeivel. a videó beágyazása ugyanis nem egy-egy szoftver lehetősége, hanem mindegyik picit is komoly prezis program egyik alapvető funkciója. teljesen mindegy, h melyiket használja az illető, nem(csak) a konkrét szoftvert nem ismeri, hanem úgy általában nem tudja, mire is jó egy ilyen eszköz.

    nem akarok idétlen példával élni, de ez olyan, mintha valakinek lenne egy kisteherautója, de mindig csak ő meg max egy ember menne vele, csomagot pedig csak max két tesco szatyornyit vinnének menet közben a lábuk közé gyűrve, mert nem is gondolnának rá, hogy a hátsó térben profin lehet szállítani egyszerre több csomagot/árut is.

    úgyhogy ezt a problémát szerintem a szoftverfejlesztők/kiadók akár kihívásként is felfoghatnák: mit és hogyan csináljunk, hogy a felhasználóknak olyan egyértelmű legyen a videós beágyazás, mint a kisteherautóval való kényelmes csomagszállítás?
    (illetve megint eljutunk egyik közös kedvenc pontunkig, ami szintén egy kapcsolódó kihívás: informatikai képzés a közoktatásban 🙂 )

  3. Nem zavar, ha mappából nyit meg valaki videót (én is csinálok ilyesmit, de tényleg), az sem, ha azt sem tudja, hogy ezt akár be is illeszthetné, sőt még szerkeszthetné is – az zavar, ha úgy kezeli a rendszerét, mintha életében először találkozna vele. Az zavar, hogy őt egyáltalán nem zavarja… (és sajnos konferencián is, bizony…)

    Így visszaolvasva, valamint Kelt kritikáját is látva elismerem, kissé túlzó állításokat sikerült leírnom, de mindezt elsősorban egyetemi közegre értve tettem – ott pedig szerintem maximálisan elvárjuk, hogy a hallgató (és az oktató is egyébként) legyen tisztában a szoftverrel, ha másért nem, hát azért, mert a diplomamunkát ugyebár bizonyos formai követelményeknek megfelelve lehet csak benyújtani. A formai követleményeket pedig csak úgy lehet teljesíteni, ha az ember tisztában van azzal, hogy is fog mondjuk szakasztörésekkel oldalszámvarázslatot végrehajtani, vagy hogy fog blokk idézeteket készíteni, automatikus tartalomjegyzéket generálni, stb.

    Tovább is lehet ragozni: ha beírja a CV-be, hogy ő bizony Office csomagot használ, vajon illik-e megsértődnie azon, ha főnöke szépen megkéri, alakítgassa már Outlookban az előjegyzéseket, és ossza meg vele, hogy lássa a változásokat, majd formázzon meg egy fontos prezentációt, de úgy hogy neki csak a gombot kelljen nyomnia, a közönség meg lenyűgözve tapsikoljon profizmusa láttán, szóval szabad-e durcásan a sarokba vonulni majd, hogy erről nem volt szó?

    Igen, egyébként valóban jó két téma irány: a fejlesztők biztos agyalnak ilyesmin (remélem, végülis az Apple elég régóta ilyesmit ígérget, aztán látjuk, sokaknak nagyon nem így működik, mármint a kapcsold-be-és-minden-működik-meglásd mantra); másrészt az oktatás szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Szerintem ma egy bölcsész alapvető fegyvere az, hogy nagyszerű gondolatait kiváló, figyelemfelkeltő formában el tudja adni – ehhez pedig elengedhetetlen, hogy eszközeit maximálisan ismerje és használni tudja. De lehet, hogy naiv vagyok.

  4. a verziószámos lehet, h túlzás, de a poszt lényege ettől még sajnos valós problémára mutat rá.

    az office-os tudás beírása éppen érdekes pont, ez ugyanis kb. minden cv-ben szerepel. de sokan azt értik alatta, hogy be tudnak gépelni egy szöveget, bolddá tudják tenni az alcímet, excelben meg ismerik a summát. kérdés persze, h mivel nem ismerik a szoftvert (lásd oktatás hiánya), honnan is kellene tudniuk, h mit nem tudnak… ergo nem túlzásként írják be a cv-be, hanem ők tényleg azt hiszik, h amit beírnak, az azt jelenti, amit tudnak. az oktatás például arra egész biztosan jó lehet (és itt most gondolhatok nem a specifikusra gondolok, hanem bármilyen kurzusra, ahol eszközként kell használni), hogy felkeltse a hallgatóban a rossz érzést: basszus, tartalmilag teljesen jót prezentáltam, mégis csak 85 százalékot kaptam. (indoklást mellékelve persze.) elvárható-e egy bölcsésztől, amit írsz, hogy ne csak a gondolkodásmódja, hanem a gondolatok kifejezésével összefüggő eszközhasználata is egyetemre való legyen? szerintem igen. és akkor a végére itt is jön: de lehet, h én is naiv vagyok 🙂

  5. Ebben valamennyire a gyártók is hibásak. Mindenki (pláne az apple) azt ismételgeti, hogy a felhasználónak semmivel sem kell törődnie, csak bekapcs, és hajrá.
    De szerintem inkább úgy kellene felfogni ezt, mint az autóvezetést. Az sem őrületes nagy tudomány, mégis mielőtt jogsihoz engedik az embert, azért egy pár dolgot meg kell tanulni.

  6. Visszajelzés: Adataink online védelméről · DragonWeb

Hozzászólások lezárva.