A District 9 olyan erősen kezdett a mozin kívül, hogy őszintén szólva félő, hogy – sok más hasonló esetben is – mire a néző beül a székébe és vászonra emeli tekintetét, nem marad más, csak a marketing morzsák utóíze. Bár a Johannesburg fölött ragadt és gettósított idegenek története nem az évszázad filmje, kétségtelenül frissen hat és elgondolkodtat – mindamellett, hogy ügyes sci-fi akciófilmként is nagyszerűen funkcionál. Az ötlet maga zseniális: jönnek az UFÁ“-k, jön a csúcstechnika is, de valami nagyon elromlik, így az űrhajó épp Dél-Afrika egén dekkol, míg az idegenek jobb híján kénytelenek élelem után nézni – és ennek már 28 éve. Azóta csak eszkalálódik a probléma, és a District 9 elnevezésű körbezárt gettó nem kis fejtörést okoz a felügyelő szerveknek. Át is akarják költöztetni az idegeneket az áldatlan állapotokat felmutató területről egy Johannesburgtól távolabbi táborba (ez lenne a District 10, és nagyon félek, hogy lesz folytatás…), de a mozgósítás közben – ahogy sejteni lehet persze – nem éppen parányi probléma adódik. A(z ál)dokumentarista alapstílusban fogant mű ügyesen és nem hivalkodóan ötvözi a realista, híradásokra és interjúkra alapozott cselekményleírást a látványos, de túlzásba egy pillanatig sem vitt, vizuális effekteket felvonultató sci-fi elemekkel, így még a kettő átjárásakor keletkező kérdőjeleket is meg lehet bocsátani Neill Blomkamp csapatának. Én legalábbis elnézem.
A film egyébként, amint arról az SF Protálon olvashattunk már, Blomkamp 2005-ös Alive in Joburg című, hat percnél alig hosszabb film kibontása – érdemes ezzel melegíteni a kilencedik kerületi kaland előtt:
Klasszikus narratív építkezést kapunk, ahol az elején találkozunk a főhőssel, az idétlen, nem túl közkedvelt MNU ügynökkel, akit apósa éppen előléptet, hogy levezényelje az idegenek költöztetését. Ahogy a kisemberrel lenni szokott, a kelleténél nagyobb mellénnyel igyekszik a tudósítást saját érdemeinek kidomborítására fókuszálni, azonban egy óvatlan pillanatban, elővigyázatlanságának köszönhetően végérvényesen megpecsételődik a sorsa. Egyre durvább helyzetekbe keveredik, és persze jellemfejlődése testi átalakulásának párhuzamaként csúcsosodik ki, miközben végül egy idegen apával és gyermekkel nagy tettet hajtanak végre.
A District 9 tulajdonképpen azoknak is a fejébe veri, hogy a sci-fi nem csillagképek közt cikázó űrhajók lézerszellentéseiről szól, akik eddig nem akartak hallani a társadalmi kritika ilyen formában történő megfogalmazásáról, és persze egyszerűen kihagyhatatlan ziccer Dél-Afrika kapcsán az apartheid felemlegetése és rávetítése a film tematikai mezejére. A film szerkesztésének köszönhetően azért persze mindenki kénytelen elgondolkodni saját társadalmi-politikai kontextusán, miközben egyre kilátástalanabbnak tűnik az ember vs. idegen, és az ebből továbbgyűrűző bináris oppozíciók harca: és persze a lényeg az, hogy bizony stabil pozíciónkból hősünk segedelmével libbenünk át a másik degradált és undorodva gyűlölt helyzetébe. Okos és látványos sci-fi, mely a humort, az iróniát sem nélkülözi (sőt, olyan cinikusan mutat rá emberi gyarlóságunkra, hogy csak na) minden komolynak tűnő témájával, felvetésével együtt.
Az idei év legjobb filmje. Period. Az értékeléssel pedig abszolút egyetértek. Mindenki nézze meg!
ajanlanam figyelembe az egyik, azota mar ‘elsullyedt’ kommentet (rovidfilmhez kapcs):
“i just read that when blomkamp filmed these black people talking about the aliens, they were really asked and talking about zimbabwean and nigerian refugees living in south-africa. kinda disturbing.”