Űrlényesdi a kilencedik kerületben

A District 9 olyan erősen kezdett a mozin kívül, hogy őszintén szólva félő, hogy – sok más hasonló esetben is – mire a néző beül a székébe és vászonra emeli tekintetét, nem marad más, csak a marketing morzsák utóíze. Bár a Johannesburg fölött ragadt és gettósított idegenek története nem az évszázad filmje, kétségtelenül frissen hat és elgondolkodtat – mindamellett, hogy ügyes sci-fi akciófilmként is nagyszerűen funkcionál. Az ötlet maga zseniális: jönnek az UFÁ“-k, jön a csúcstechnika is, de valami nagyon elromlik, így az űrhajó épp Dél-Afrika egén dekkol, míg az idegenek jobb híján kénytelenek élelem után nézni – és ennek már 28 éve. Azóta csak eszkalálódik a probléma, és a District 9 elnevezésű körbezárt gettó nem kis fejtörést okoz a felügyelő szerveknek. Át is akarják költöztetni az idegeneket az áldatlan állapotokat felmutató területről egy Johannesburgtól távolabbi táborba (ez lenne a District 10, és nagyon félek, hogy lesz folytatás…), de a mozgósítás közben – ahogy sejteni lehet persze – nem éppen parányi probléma adódik. A(z ál)dokumentarista alapstílusban fogant mű ügyesen és nem hivalkodóan ötvözi a realista, híradásokra és interjúkra alapozott cselekményleírást a látványos, de túlzásba egy pillanatig sem vitt, vizuális effekteket felvonultató sci-fi elemekkel, így még a kettő átjárásakor keletkező kérdőjeleket is meg lehet bocsátani Neill Blomkamp csapatának. Én legalábbis elnézem.

A film egyébként, amint arról az SF Protálon olvashattunk már, Blomkamp 2005-ös Alive in Joburg című, hat percnél alig hosszabb film kibontása – érdemes ezzel melegíteni a kilencedik kerületi kaland előtt:

Klasszikus narratív építkezést kapunk, ahol az elején találkozunk a főhőssel, az idétlen, nem túl közkedvelt MNU ügynökkel, akit apósa éppen előléptet, hogy levezényelje az idegenek költöztetését. Ahogy a kisemberrel lenni szokott, a kelleténél nagyobb mellénnyel igyekszik a tudósítást saját érdemeinek kidomborítására fókuszálni, azonban egy óvatlan pillanatban, elővigyázatlanságának köszönhetően végérvényesen megpecsételődik a sorsa. Egyre durvább helyzetekbe keveredik, és persze jellemfejlődése testi átalakulásának párhuzamaként csúcsosodik ki, miközben végül egy idegen apával és gyermekkel nagy tettet hajtanak végre.

A District 9 tulajdonképpen azoknak is a fejébe veri, hogy a sci-fi nem csillagképek közt cikázó űrhajók lézerszellentéseiről szól, akik eddig nem akartak hallani a társadalmi kritika ilyen formában történő megfogalmazásáról, és persze egyszerűen kihagyhatatlan ziccer Dél-Afrika kapcsán az apartheid felemlegetése és rávetítése a film tematikai mezejére. A film szerkesztésének köszönhetően azért persze mindenki kénytelen elgondolkodni saját társadalmi-politikai kontextusán, miközben egyre kilátástalanabbnak tűnik az ember vs. idegen, és az ebből továbbgyűrűző bináris oppozíciók harca: és persze a lényeg az, hogy bizony stabil pozíciónkból hősünk segedelmével libbenünk át a másik degradált és undorodva gyűlölt helyzetébe. Okos és látványos sci-fi, mely a humort, az iróniát sem nélkülözi (sőt, olyan cinikusan mutat rá emberi gyarlóságunkra, hogy csak na) minden komolynak tűnő témájával, felvetésével együtt.