Ponyvák vándorúton

Amikor itthon volt egy-két kezdeményezés arra nézvést, hogy az ember hagyjon köztereken vagy legalábbis látogatott helyeken egy-egy kedves könyvet, vagy keressen kortárs német irodalmat a négyes-hatoson, arra gondoltam, milyen érdekes, hogy nálunk más a könyvhöz való kötődés, mint mondjuk az angolszászoknál, legalábbis gondolom. Merthogy náluk olyan természetes dolog, hogy a vonaton kiolvasott ponyvát otthagyják az …

Jegyvásárlás Szegeden

A Szegedi Közlekedési Kft. már rég a bögyömben van, de mai teljesítményükkel messzire gurították a cérna gombolyagot, nem lesz játék! A helyzet ugyanis az, hogy rendelkeztünk némi kedvezményre jogosító kuponnal, ami hozzájuttatna ingyenes napijegyhez, és ezt szerettük volna kiváltani. Mivel azt már korábbi tapasztalatból tudtuk, hogy Ášjszegeden nincs olyan jegyárus, akit ilyesmivel zaklatni illenék, szépen átsétáltunk a Belvárosi hídon a Széchenyi térre, ahol hivatalos bérlet- és jegyárusító létesítmény leledzik, ahol érvényt tudnánk szerezni a kedvezménynek. Szombat van. A tábla szerint nyitva kellene lennie – természetesen zárva. Az újságostól értesülünk, hogy talán a Mars tér. Irány oda. Ezen a ponton már a pumpa a 30+ fokban kezd villámgyorsan emelkedni, mert ugye mégiscsak fogysztóvédelemért kiáltana a nyitva tartás fennen harsogása, majd annak ily látványos felülírása. Mars tér: van ugyan jegypénztár, de ő bizony nem válthatja be a kupont – nem tudjuk, miért (az eladó sem tudja, miért nem lehet neki…). Pumpa maximálra tornázva, telefonszámot hajkurászok, ahol cizellált szitokáradattal vérnyomáscsökkentő célzattal elsírhatom bánatom. Az egész állomás tele van plakátolva a büntetési tételekkel, amelyek a jegy nélkül történő utazás ilyen-olyan formáját nevesítik, de sehol egy átkozott telefonszám, információs vonal, cím, vagy internet/email elérhetőség. Információs pult van – de nem működik. Vissza a pénztárhoz, ugyan adja már meg a cégének az elérhetőségét. Nem számoltam, de jó néhány percbe telt, mire egy fecnire sikerült két telefonszámot felfirkantania a hölgynek azzal, hogy nem biztos, hogy bárki is felveszi – hétvége van… Azért felhívom a számot, ahol egy kedves idős hölgy tájékoztat, hogy a vasútállomásnál beváltják a kupont! Hogy miért csak ott? Nem tudja. A bírságok kiplakátolása kedvet csinált a blicceléshez, így családilag kivártuk, hogy az első ajtós felszállás miatt késleltetett hátsó ajtónyitás megtörténjen, és a sofőr szúrós tekintete ellenére eljussunk a vasútállomásra (ahová persze korántsem terveztük – ha turista lennék, itt véget is ért volna a kaland: szépen az első vonatra felszállva másik városba mentem volna, de tényleg, ugyanis a pofátlanságnak is van határa).

Nyaralások margójára

Nyaralni jó, pihenni kell, a hétköznapokból ki kell szakadni egy kicsit – de nem árt, ha az ember néhány dolgot átgondol, mielőtt nekilódul a felfrissülésnek. Merthogy nyaralni tudni kell, és kezdek rájönni, hogy a dolog talán tanulható is. Néhány apróságot össze is gyűjtöttem, amivel számolni kell hagyományos, kiemelt turista övezetnek számító térségekben – persze ez csak személyes tapasztalat, és egyáltalán nem reprezentatív felmérés alapján készült kis lista (és ugyebár akinek nem inge…).

Hajókázás a Dunán

Majdnem egy éve volt, hogy a BKV vonaljáratával hajókáztunk egy kicsit, és most ismét útra keltünk a Dunán, egy kicsit hosszabb útvonalat bevállalva. A menetrend szerint a Boráros térről 10-kor induló járatot szemeltük ki, de végül kicsit csúsztunk, így inkább egyenesen a következő megállóba, a Petőfi térre mentünk, hogy elérjük a hajót. Keresgéltük a stéget, majd végül az Uszály Strand bejáratánál leltük meg a BKV tábláját, ami azért gond, mert a strand nyilván nem a menetrendszerinti megálló. Jó magyar szokás szerint tájékoztató sehol, és természetesen a strand üzemeltetői sem tudnak semmit arról, hogy akkor merre keresgéljünk tovább, így irány a 10-11-es stég valamelyike, ahol nem áll hajó, és talán lesz esély. A 11-esnél mégis éppen beszállást bonyolítanak egy kisebb sétahajóba – amikor meg is látjuk a Duna közepén haladó BKV vonaljáratot is, naná, hogy esze ágában sincs megállni…

Ez a hajó elment...?