A könyvtári nyitva tartásról

Ez a hír fogadott tegnap a Facebookon:

A felsőoktatást érintő elvonások miatt 2013. február 4-től – a 2012/2013. tanév II. szemeszterétől – a TIK nyitva tartása az alábbiak szerint módosul.

Mondhatjuk, hogy apró, jelentéktelen nüansz, hogy egy könyvtár, illetve tanulmányi és információs központ ma Magyarországon mikor van nyitva. Mondhatjuk, hogy aki reggel 8/9 és este 7/8 között nem tudja elintézni a dolgait könyvtár ürügyén, az máskor sem tenné. Mondhatjuk, hogy minek hétvégén nyitva tartani, aki hétköznap nem veszi a fáradtságot, hogy bemenjen, az hétvégén sem fogja. Sok mindent mondhatunk. Szerintem azonban egészen világos, hogy ez itt óriási visszalépés – kényszer szülte visszalépés, amiért természetesen nem az intézményt kell okolni.

1998-ban érkeztem az angliai Hull egyetemére, ahol a már első nap az volt a kérdésem, hogy vajon hol találom a könyvtárat, mert tudtam, hogy az lesz a biztos pont az ottani tanulmányok ideje alatt. Rengeteg címet összeírtam, és bíztam benne, hogy legalább a felét valahogy csak megtalálom itt. Már első nap értetlen mosolygással adták tudtomra, hogy a könyvtárat nem lehet nem észrevenni, hiszen az egyik (ha nem a) legnagyobb épület a campuson – ráadásul szinte mindig nyitva van – reggeltől éjszakáig. És tényleg: hatalmas épület, hihetetlen gazdag szabadpolcos rendszer, óriási választék, ami dinamikusan, az órák meghirdetésével bővült (az oktató leadta a könyvtárnak a következő félév olvasmányainak adatait, a várható létszámot, a könyvtárosok megnézték, van-e mindenből elég példány, és ha nincs, mikorra tudják beszerezni, majd visszajeleztek az oktatónak, hogy minden oké).

Eleinte el nem tudtam képzelni, hogy ez a hosszú, hétvégére is nyúló nyitva tartás mire jó – aztán amikor már szinte ott laktam, egyértelmű volt, hogy a világ, az universitas egyik legnagyobb vívmánya. Volt, hogy szimplán ott ragadtam egy-egy könyv mellett, volt hogy be kellett rohannom este 8-kor, mert valamit nem találtam, nem értettem (akkoriban még ott sem volt ám mindenütt internet, és ha lett volna is…), és bizony a hétvégék egyik csúcs programja volt a nyugis könyvtári séta a polcok között, amikor olyan kötetekre akadtam, amiket még ma is használok.

Később a CEU könyvtára is hasonlóan tökéletes volt: rengeteg időt töltöttem ott is, hihetetlen jó volt a nyitva tartása, még hétvégén is, vizsgaidőszakban pedig pláne extra nyitva voltak – mindenki tisztában volt azzal, hogy akkor igazán szükség van minden fellelhető anyagra, és persze hogy mindenkinek nagyon sürgős lesz minden, és naná, hogy este 8-kor jut eszébe, hogy még egy könyvet elfelejtett átnézni.

Szegeden a TIK és a könyvtár megnyitása pontosan ezt a nyugati, szolgáltató modellt indította el, és bár eleinte nyilván nem mindenki repesett az örömtől, hogy a megszokott, otthonos tanszéki könyvtárak helyett egy nagy hodályba kell elzarándokolni minden kis idézetért, de idővel az előnyök, amit az intézmény folyamatosan termelt, elnyomták az aggályokat, és ma már szerves része a kutatásnak – illetve igyekszik az maradni, ahogy a bejelentés is jelzi.

A nosztalgiát és a cinikus hangokat félretéve lássuk azt is, hogy konkrét problémát jelenthet a korlátozás, kényszerűen, de sérti a hallgatók könyvtári anyagokhoz való hozzáférését is – ott vannak például a levelezős hallgatók, akiknek éppen hétvégén lenne óriási szükségük a könyvtárra, akkor pedig ugye zárva lesz. Fizeti a tandíjat, fizeti az utazást, a szállást, és nem tudja beszerezni a szükséges köteteket, mert bár jogosan kéri számon a szolgáltatást, az egyetem fenntartója, az állam, most épp úgy dönt, nem finanszírozza a szolgáltatásokat. Tudom, nem a kormány mondta a könyvtárnak, hogy zárjon be hétvégére, de tudjuk, hogy nem a könyvtár találta ki, hogy ez jó poén lesz… (Ez ugyanaz a retorikai csavar, ami alapján látjuk, hogy nincsenek keretszámok, viszont a finanszírozás sajátosságai – döbbenetes elvonás – miatt így is, úgy is csak bizonyos létszám tud majd bekerülni az egyetemekre. Nem a kormány mondta, hogy csak annyi hallgatót vegyenek fel az egyetemek, viszont mivel nincs forrás, nem tudnak mást tenni az intézmények…)

Az egyetem mellett munkát vállaló hallgatóknak is szűkül a mozgástere – pláne azoké, akik már eleve teljes munkaidőben kénytelenek dolgozni, hogy finanszírozzák egyetemista létüket. (Igen, a kormány kommunikációja ellenére nem a hitelt választják, hanem inkább dolgozni mennek.) És persze azt se feledjük el, hogy a kutatómunkát is befolyásolja egy ilyen intézkedés – bár az az utóbbi időszakban a kutyát nem érdekli: évek óta szó nem esik arról, hogy az oktató hogyan teljesítse a kutatási elvárásokat, illetve miként tartják azt számon, hogy számolják el (jelesül: csak az óraterhelést mérik hazánkban, már ahol, a többi… mindegy…). Összességében a felsőoktatás leépítésének újabb hétköznapi, konkrét szimptómáját észlelhetjük a szomorú, kényszerű döntésben.

3 hozzászólás a(z) “A könyvtári nyitva tartásról” című bejegyzéshez

  1. …most mondjam, hogy nálunk az ősszel (november elejéig) _egyáltalán_ nem volt könyvtár. Költözött. A helyére pedig egy bank költözött.

    1. nyilván lehetne ezer viccet mondani erre, de ez már nagyon nem vicces… meg ugye az ember humorérzéke is folyamatosan károkat szenved…

  2. Ez nem egészen új keletű dolog, bár egyáltalán nem örvendetes, hogy az így alakult. 1999-2004 közötti időszakban a JATE CETT könyvtára bírt minden másnap napi két-két órákra nyitva lenni, nekünk, nyelvtanárisoknak pedig muszáj volt onnan kivenni könyveket, mert máshol nem volt meg, Internet, torrent, wikipedia, stb pedig akkor még nagyon minimálisan volt – ha egyáltalán – és persze korántsem tudta kiváltani a szükséges anyagokat. Mivel én már akkor is főállásban dolgoztam, ezért a tanszéki ügyintéző jóindulata nélkül szerintem egy könyvet sem tudtam volna kikölcsönözni onnan a három év alatt.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.