digitális, egyetem

Közösségi kommunikáció felsőoktatási környezetben

A The Chronicle of Higher Education hasábjain Jeff Young arról értekezik, hogy az oktatók sok helyütt máris azt tervezgetik, hogy a Google új szolgáltatását, a Google+-t milyen nagyszerűen fel tudják majd használni a hallgatókkal való kapcsolattartásra, mondván, a Facebook erre nem a legmegfelelőbb platform, hiszen ott nehézkes pontosan irányítani, ki lássa, és kihez ne jusson el egy-egy megosztani kívánt kép, videó, vagy üzenet. A Google+ ezt elvileg csodásan egyszerűen kezelni tudja, hiszen az ismerősökből “köröket” lehet létrehozni, így a megosztásokat limitálni lehet egy-egy kör elérésére. Így akár kutatási projekteket, vagy szemináriumokat is el lehet koordinálni, hiszen a járulékos megosztások – például képek vagy dokumentumok – szervesen illeszkednek a rendszerbe, nem úgy, mint a Facebook mellé betársult Docs.com esetében (bár pontos információm nincs arról, vajon mennyien és miként használják, nekem egy kissé döcögősnek bizonyult, nem is használom). Arról mondjuk kevés szó esik, hogy az egy adott kör számára elküldött információ vajon hogyan kezelhető tovább: mi a helyzet akkor, ha elküldök egy képet a kollégáim körének, akik közül egy átküldi a saját családi körének, ahonnan megintcsak vándorol, majd végül kiköt olyan helyen, ahol nincs keresni valója? Épp a minap olvastam, hogy bizony jelenleg előfordul ilyesmi: ez akkor problémás, ha bizalmas információ kerül ki így a “körből”. Én személy szerint örülnék, ha ez a rendszer szabályozható, megbízható módon működne, ugyanis a hallgatókkal folytatott kommunikációm túlnyomó része egyre inkább közösségi vonalon működik. [UPDATE: Tsabeeka jelezte, hogy a megosztásnál le lehet tiltani a további megosztást, tehát probléma kipipálva!]

A hallgatók számára ugyanis jóval egyszerűbb, és megbízhatóbb lehetőség egyszerűen a Facebookon üzenetet küldeni, vagy netán chatelni, mint kikeresni az emailt, megírni a levelet, elküldeni, és várni, hogy az oktató majd válaszoljon. A Facebook biztosítja a közvetlenséget (vagy legalábbis annak látszatát), gyorsnak tünteti fel az egyébként nem feltétlenül gyorsabb társalgást (nincs rá biztosíték, hogy egy Facebook üzenetre gyorsabban reagál az oktató, mint egy sima email-re, legfeljebb érzi a sürgetést, mivel jelenléte, ha aktívan részt vesz valamiben az oldalon, nem marad titok, így nyilván látja az ismerős hallgató is, hogy épp ott az oktató, várja is nyilván, hogy akkor hamarosan reagál az üzenetre), így – kissé paradox módon – sokkal emberközelibbé, hatékonyabbá teszi az egyetemi ügyek intézését. Rendszeresen előfordult velem is, hogy a chat-funkció tulajdonképpen instant fogadóóra-kellékké vált, ami teszem azt szakdolgozati hajrá idején kifejezetten hasznos eszköznek bizonyult. Ha belegondolok, hogy egy teljes Google Dokumentumok és közösségi funkciók integrációja által létrejövő körben lehet hasonló dolgokat kifundálni, akkor azt kell mondjam, kifejezetten előremutató ötlet a közösségi munka – még ha nem is feltétlen osztom egyelőre teljes mértékben például Jeremy Littau lelkesedését.

Ennek is megvan persze az oka a fentiekben jelzett megosztási problematika mellett (bár biztos vagyok benne, hogy ezt hamarosan kezelni fogják, ha még nem tették volna). A szegedi Angol-Amerikai Intézetben a Google Alkalmazások csomagja működik, ami eleve arra hivatott, hogy a hallgatók és az oktatók könnyedén dolgozhassanak együtt, ha úgy gondolják, azonban éppen az Alkalmazások felhasználói, a leginkább Google-közelinek mondható felhasználói bázis marad ki a Google+ csodájából, minthogy a Google évek óta nem képes megoldani, hogy a csomagban is működjön a profil funkciója. Enélkül pedig sajnos nem lehet részesülni a digitális mannából. Bár ígéretek, fogadkozások vannak, egyelőre nem sok jel utal arra, hogy a nyáron ez a helyzet megváltozik (a nem túl ügyes kommunikáció hol “coming weeks”, hol “coming months” intervallumot jelöl meg – nem túl megnyugtató). Bár a szolgáltatás még meghívásos alapon, viszonylag zárt rendszerben működik, jó lenne ezeket a lehetőségeket tesztelgetni, mielőtt esetleg az ember úgy határozna, hogy áthelyezné ide a fogadóóráját. Mindenesetre maradjunk pozitív beállítottságúak, és várjuk ki a végét!

Standard

Közösségi kommunikáció felsőoktatási környezetben” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A megosztásra lehet olyat nyomni, hogy “Újramegosztás letiltása”, ez szerintem jó válasz a Google részéről az úgymond véletlen rossz helyre továbbosztással kapcsolatos aggodalmakra.

      • Ééés még egy dolog, ezzel csak most találkoztam. Amikor olyat osztanék tovább, amit eredetileg nem nyilvánosként (csak mondjuk bizonyos körökre) osztottak meg, akkor jön egy kis üzenet. “Ezt a bejegyzést eredetileg korlátozott célközönséggel osztották meg – légy körültekintő, kivel osztod meg.”

        • Mondjuk ezt nem látom igazán visszatartó erőnek: körültekintően továbbítom a bizalmasnak szánt üzenetet 😛

  2. Na jó, de akkor miről is beszélünk? 🙂 Aki direkt arra törekszik, az a mailben, szóban, akárhogyan kapott információt is továbbosztja.

    • persze, de ha csak egy figyelmeztető mondatocska van odabiggyesztve, az ember sokszor simán kattint, nem olvas. a szándékosság persze túlzás, azt másként is meg lehet oldani, de a véletlen-vétlen megosztás így nincs túlságosan védve (persze, ha lenne, akkor meg az lenne a baj, tudom, így megy ez, sehogy se jó…:DDD)

Hozzászólások lezárva.