Digitalizálódó felsőoktatás: melyik úton?

Bármerre járok, egyre több szó esik arról, hogy a felsőoktatás, a jelenlegi formában (nem csak Magyarországon!) már nem tudja teljesíteni azt, amit vállal, hiszen nem tud lépést tartani a mindennapi technológiai környezet fejlődésével, változásával, nem képes új módszereket kidolgozni az új generációk megváltozott kommunikációs és tartalomfogyasztási szokásaihoz. Erre ahány szervezet, annyi megoldási javaslat létezik: vannak, akik – mint ahogy legutóbb az IBM, igen előremutató Smarter University konferenciáján elhangzott – egyszerűen a hallgatók kezébe adnak egy mobil eszközt (pl. táblagép), és igyekeznek mindenkit arra buzdítani, hogy az eszköz segítségével teljesítsék a kurzusokat és feladataikat. Így tulajdonképpen a hallgatók “dolgozzák ki” azt a munkamódszert, amit aztán fel lehet használni a továbbiakban, célzottabb jellegű tananyagfejlesztés ürügyén. Nincs azonban mindenütt ilyen lehetőség, és nem is gondolom, hogy feltétlenül ez lenne a leginkább célravezető módszer: számos olyan pilot project bukott már meg így, amikhez eredetileg óriási remény fűződött. (Ott van mindjárt az a Kindle-projekt, amikor programozó matematikus hallgatóknak adtak Kindle-n tananyagot – nyilván nem kedvelték, minthogy teljesen más metodológiával és workflow-val dolgoznak, mint például egy bölcsész, akinek viszont óriási segítséget jelent, ha olvasmányait egy ilyen eszközön kapja meg.)

Az az érzésem, hogy a két érintett szektor – felsőoktatási szakemberek és a technológiai, IT cégek – mindannyian jót akarnak, mindannyiuknak van elképzelése a jövőről, de valahogy tökéletesen elbeszélnek egymás mellett. Egyelőre nem látszik, hogy a technológia összefonódna a módszertannal: itt van mindjárt egy cikk okulásként, ami arról szól, hogy a nem igazán újdonság laptop tantermi használata is problémás! Pontosan azért, mert hiába áll rendelkezésünkre a legmodernebb technológia, hiába járkál minden hallgató okos eszközökkel órára: amíg nem tudjuk, hogyan lehet bevonni ezeket az eszközöket, és rajtuk keresztül a hallgatókat az órák menetébe, amíg nem tudjuk, egyáltalán mire jók ezek az eszközök és mi közük a tananyaghoz, és ezért nem változtatunk azon, ahogy egy-egy kurzus felépül, nem érjük el azt a kívánatos célt, hogy a felsőoktatás előbbre tudjon lépni. A tananyagok digitalizációja pusztán egy első, mi tagadás, szükséges lépcsője ennek a folyamatnak, de ne várjunk attól földcsuszamlásszerű változást, hogy nem nyomtatott könyvet kell ezentúl megvásárolni, hanem esetleg online vagy e-formátumban is fogyaszthatóak lesznek ezek az anyagok! Hosszútávú, kollaboráción alapuló vízióra-víziókra van szükség, amiben a hallgató, az IT cégek, és az oktatók is partnerekként kell, hogy egymáshoz viszonyuljanak, máskülönben évtizedes lemaradást produkálunk. Szerintem a hazai felsőoktatás kitörési pontja is ebben van – jól látszik, hogy minden más lehetőség gyorsan olvad, hamar eltűnik.

4 hozzászólás

  1. csuda érdekes, amit írsz, de bár belátom az újító szemlélet fontosságát, a saját hétköznapi tanításom közben én ehhez képest iszonyú lemaradást tapasztalok a hallgatók körében.
    talán mára már az, h. legyen egy könnyen hozzáférhető internetbe kötött szg-e nagyjából általános, de mobil-eszközöket nem látok órán, pedig bátorítom a használatukat, és e-aktivitást sem tapasztalok, pedig próbálnám “fapadosan” kihasználni a lehetőségeket.
    nagyon ritka pl. az a csoport, ahol a fórumot igazi fórumként lehet használni. vagy ha google.docs-ot említek, felismerés nem csillan a szemekben. még a filmnézés sem egyértelmű.
    ami működik: youtube. :(
    az meg nem sok.
    szóval, sztem szörnyen meghatározó lesz még évekig a hallgatók anyagi háttere és magukkal hozott digitális műveltsége, mert én úgy látom, h. bár az oktatók sem egységesen felkészültek és nyitottak, a hallgatók sem azok.

  2. Furcsa kettősséget lehet észrevenni a hallgatóinknál szerintem: valóban ott van az az érthetetlen lemaradás, ami a szövegszerkesztő alapjaitól akár az online kollaborációig észlelhető; viszont mindemellett – ahogy nemrég egy EU-s vizsgálat is igazolta – készségszinten képesek bármilyen új kütyüt kezelni, a beállításoktól kezdve a felhasználásig tulajdonképpen mindent.

    Amit írsz, hogy nem fórumoznak, stb., az igaz, és meg is fordítanám a kérdést: vajon miért fórumoznának? A fórum egy mára elavult, meghaladott online kommunikációs forma (lehet vitatkozni ezzel, de tessék megkérdezni egy mostani tinédzsert!), nem látják hatékonynak, ráadásul – mondjuk egy CooSpace esetén – mondjuk úgy, nem csábítja őket arra, hogy megnyilvánuljanak. Másrészt ott van az a tényező is, hogy “felügyelet” mellett kell használniuk, ez pedig végképp nem segít, még akkor sem, ha az oktató egyébként szimpatikus, népszerű, stb. (De most jó témát adtál, megírom, most mivel kísérletezgetek az egyik szemináriumon!)

  3. hát ez az a pont, ahol a mai tinédzsert sztem egészen másképp képzeled pl. te meg én! :)
    lehet, h. vmi részletes és alapos, de rövid (hahahaha) digitális szokásokat firtató felméréssel kéne kezdeni a kurzusokat!
    a fórum túlhaladott? hát nem tudom. a fb üzenőfala feülír minden mást? biztos ez? és: akkor miért van “jól” (=aktív, egymásra reagáló, linkeket, doksikat megosztó) forumozó csoportom is? ők is olyan kőkorszakiak mint én?!? ;)
    nem adhatnék olyan ötletet is neked, h. az intézeten belül, csak csak csak az érdeklődőknek és nem mindenkinek tarthatnánk vmi kisebb eszmecserét? kinek mi a tapasztalata címmel? best practices föltérpékezése, saját digitális oktatásunkkal való szembenézés, miazmás céllal? pl. az itt elkezdődött dialógust IRL szívesebben folytatnám, de belátom ez ironikusan hangzik pont itt… 8D

  4. Pingback: Online hallgatói részvétel kurzuskiegészítő felületeken · DragonWeb

Comments are closed.