Joyce / hipertext / Joyce

Kaptam egy linket (köszi, Lilla!), aminek tartalma arra utal, hogy James Joyce leginkább értelmezhetetlen enigmatikus műve, a Finnegan ébredése (Finnegans Wake), milyen szépen megtalálja helyét a jelenkor digitális interfészein, és érdekes módon nem csupán akadémikus érdeklődést képes kiváltani, hiszen szép számmal akadnak olyan olvasók, akik nem adják fel, és új módokon igyekeznek kicsiholni valamiféle megértésfélét a […]

Budapesti összeesküvés, avagy az alternatív történelem tanulságai

Az ember akkor is szereti az összeesküvés-elméleteket, akkor is megborzong az aprólékosan összehordott történeteken, ha egyáltalán nem hisz bennük, pláne akkor, ha egyrészt saját környezetére vonatkoznak, tehát tud valamiképpen kapcsolódni a feltártakhoz, másrészt pedig – mint minden rendes összeesküvés esetében – ha a kiinduló ötlet, a történet magja rendelkezik némi valóságalappal is. Mindez hatványozódik, ha […]

Interaktív történet a Twitteren

A Mashable számol be arról, hogy Neil Gaiman a BBC Audiobooks America felkérésére a Twitter segítségével indította útjára azt a kísérletet, aminek során a felhasználók csiripelik össze egy készülő regény egyes mondatait. A #bbcawdio hashtag-re érkező egysorosokat összegyűjtik, és megpróbálják belőle kihozni a legjobb történetet, amit aztán hangoskönyvként ingyenesen elérhetővé tesznek az interneten is. A […]

Magyar noir

Budapest noir Többnyire két irányvonalat észlel az egyszeri olvasó, amikor egy szerző több művével ismerkedik: megjelenik az első regény, ami mondhatni magnum opus-ként telepszik a további szövegekre, amelyek így silány utánérzésnek tűnnek csupán, vagy éppen ellenkezőleg, a kezdeti botladozásokat követően egyre kiforrottabb, mívesebb, élvezetesebb szövegekkel rukkol elő a szerző, és mintegy az olvasói elvárási horizontok határait maga feszegeti. Előbbire meglehetősen sok példát tudnék hozni – túl sokat talán; utóbbi viszont ritka, mint az a bizonyos fehér holló. Veszélyes üzem ugyanis a második út: egyre nagyobb elvárásokkal vértezi fel az olvasót, aki ennek megfelelően hamar megsértődik, ha nem üti meg a mércét az újabb és újabb iromány. Márpedig Kondor Vilmos ezt a neház utat választotta, ráadásul egy olyan műfajban, ami eleddig nem is létezett igazán hazánkban, így nem csak saját határait kénytelen feszegetni, hanem a szövegei által megrajzolt műfajét is. Arról van ugyanis szó, hogy a Budapest noir, Kondor első regénye igen magasra tette a lécet megjelenésekor, olyannyira, hogy félő volt, ennél magasabbra már nem lehet ugrani az adott keretek között. A Bűnös Budapest aztán bebizonyította, hogy nem csupán lehetséges felülmúlni a sikert, de tizenkilencre lapot is lehet húzni néhanapján (csak hogy maradjunk tematikailag némi közelségben a citált regénnyel).

Bűnös Budapest

Kondor Vilmos: Bűnös Budapest Megmondom őszintén, kicsit kétkedve és bizalmatlanul vettem kézbe Kondor Vilmos új regényét, amely a Bűnös Budapest címet viseli, mert amikor egy új szerző körül akkora hype és ugyanakkor olyan jól felépített titokzatosság leledzik, akkor mindig valami beugratós trükkre gyanakszom. Mea culpa, és rögtön le is kell szögeznem, hogy a hype nem véletlen, és Kondor regénye méltán számít kitörő sikernek immáron külföldön is! Meg merem kockáztatni, hogy évek óta ez a legjobb magyar regény – nem csupán krimi kategóriában, mert ha valaki veszi a fáradtságot és elolvassa a szöveget, hamar rádöbben, micsoda végtelenül pontos, mégis hihetetlenül élvezetes nyelvezettel és cselekményszerkezettel építkezik a több szálból összetevődő történet. Olyan alapos, pontos leírást és korrajzot kapunk körítésként, amiből sugárzik a mélyre nyúló kutatómunka, aminek atmoszférája egyszerűen pillanatok alatt olyan észrevétlenül szippantja be az olvasót, hogy az bizony addikciót eredményez. A könyv egyszerűen letehetetlen, tartalma egyszerre érdekes, élvezetes és izgalmas, ugyanakkor minden mondata műalkotás – csodálatosan szép magyar szöveg, letisztult, sallangmentes, mégis gyönyörű, a korabeli fordulatok olyan bravúrosan ízesítik a párbeszédeket, hogy az embernek szinte kedve lenne beemelni azokat hétköznapi beszélgetésekbe is. A történet kellőképpen csavaros és tökéletes ritmusban bontakozik ki, ráadásul szervesen illeszkedik a regény kulturális-társadalmi kontextusába. Két szálon indul látszólag két különböző nyomozás, amelyek egy ponton szükségszerűen összeérnek, azonban Kondor tartózkodik attól, hogy a két vezéralakot mintegy dacszövetségbe esketve szuperhőssé avanzsálja, és így az utolsó szóig sikerül is hitelesnek maradnia.