Az internet ellehetetleníti az egyetemeket?

A Metazin egy érdekes feltevést boncolgat, miszerint a 21. században az internet elterjedésével, ahogy az egyetemek is egyre inkább előtérbe helyezik az online tartalmakat, az oktatók tulajdonképpen maguk alatt vágják a fát, hiszen a felvett előadások bármikor visszanézhetőek, ergo nincs szükség félévente-évente felvenni őket a kurzusok közé – elég lenne egy kattintás. A meglátás szerint

„[l]ehet, hogy az idén iskolát kezdő gyerekek lesznek az utolsó generáció, amely még tudja, mit jelent egyetemre járni, kollégiumban lakni, beülni egy professzor előadására. Az egyetemi alapképzés ugyanis forradalmi átalakulás előtt áll. Az internet a napilapok után az egyetemeket is ellehetetleníti” – jósolja Zephyr Teachout New York-i jogászprofesszor a Slate webmagazin közgazdasági blogjában.

Első ránézésre is sántít a párhuzam a nyomtatott vs. online sajtó tekintetében, hiszen mind történetileg, mind technikailag, mind lényegileg különböző dolgokról van szó, de már csak azért is problémás a felvetés, mert azt feltételezi, hogy az egyetemi anyag (tudásanyag, kurzusanyag, felépítés, nem beszélve a metodológiáról) bizony stagnál. Vagyis valaki egyszer kidolgozta, és akkor “ott van”. Csakhogy ha ez így lenne, akkor nyilván nem az internet eljövetele vetné fel annak kérdését, hogy az egyetemi oktatás jövője humán erőforrás tekintetében tartható-e, hiszen néhány vaskos kötettel (ha korábbra megyünk, akkor tán még a kőtábla is jöhet) már réges régen meg lehetett volna oldani a váltást. Számomra kissé meglepő, hogy éppen egy egyetemi professzor nem gondolja azt, hogy a tananyag évről évre képes változni – nem hiszem, hogy csak az ő szakterülete lenne az, ahol bizony néhány online videó előadással el lehetne intézni negyven évre előre az egyetemi tematikát.

Ha itt az egyetem, jön a jegyzetelés

Jegyzetelni tudni kell! Mivel soha nem tanítottak jegyzetelni (ha jól sejtem, ez ma sem téma az egyetemre történő készségfejlesztések sokaságában, holott rengeteg minden áll vagy bukik ezen), az egyetem első éveiben előadások során kellett rájönnöm, hogy milyen módszer áll hozzám legközelebb, hogy kell magamnak érthetővé tenni az elhangzottakat, hogy majd félév végén is vissza tudjam idézni az anyagot – pusztán egy vázlatos, felskiccelt szóhalmaz alapján. Az eredmény az lett, hogy nagyjából senki sem kérte kölcsön tőlem az előadások jegyzeteit, mert az mások számára tökéletesen értelmezhetetlen logikát és struktúrát takart keresztbeutalásokkal, hivatkozásokkal, néhol egészen kusza és áttekinthetetlen grafikai betétekkel megtűzdelve. Nekem viszont kristálytiszta vázlatnak tűnt, és nem értettem, mások teljesen lineáris, már-már narratíva szerű jegyzetei hogy is tudnák jelezni azt a megannyi összefüggést, amely egy adott téma ürügyén felmerül. Persze jóval könnyebb bemagolni egy elbeszélést – csak éppen könnyebb belesülni is az egészbe, ezt mindenki nagyon jól tudja. Mindez a Lifehacker jegyzetelési tanácsadó cikke kapcsán merült fel bennem, és így belegondolva nem véletlen, hogy a vizuálisabb, komplexebb kapcsolatok megjelenítésére kitalált mind mapping logikában találtam meg a nekem leginkább megfelelő módszert.

Manovich a kulturális analitikáról

Lev Manovich két nappal ezelőtt adott elő SÁ£o Paulo-ban a kulturális analitika szerepéről illetve feladatairól, és – az előző bejegyzéshez kapcsolódva – előadását előben követhette minden érdeklődő. Az előadás első része nem tartogat túl sok újdonságot, bár kétségtelenül ügyesen fordítja érthető nyelvezetre az új terület intézményes és tudományterületi elhelyezkedését, jól indokolva létjogosultságát, de aztán belelendül, és néhány igen elgondolkodtató példát is felvonultat érvei alátámasztásául. Az egyik ilyen a műfajelmélet és általában a műfajok összevetése a biológia rendszertanával, ami első hallásra méretes baklövésnek is tűnhet, ám ha jobban belegondolunk, és megnézzük, milyen új értelmezési lehetőségeket villant fel már most a kulturális analitika, már hihetetlen inspiráló és előremutató megállapítássá válik (kb. 55 percnél beszél erről). A kérdés teljesen egyszerű: hogy lehet, hogy pl. a filmelmélet még mindig néhány műfajról beszél, viszonylag jól behatárolható apparátussal azonosítja az egyes filmeket, és eszerint “osztályozza” őket, miközben egy biológus milliónyi fajra osztja vizsgálata tárgyait? Furcsa megközelítés, de már a Rothko-elemzés is jól szemlélteti, milyen lehetőségek nyílnak meg a kulturális termékek vizsgálatában: fel kell készülni ugyanis arra, hogy a technológia fejlődésével újra kell értékelnünk és alkotnunk analitikai apparátusainkat, amelyek így jóval cizelláltabbá válnak, és a most működtetett elméleti kereteinket jelentősen át fogják írni. Ha ugyanis óriási adatmennyiség kielemzésére lesz lehetőségünk egy film elemzésekor, ráadásul mindezen adat mélységi és megjelenési módjait mindenféle szempontból viszgálni tudjuk, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy sokkal pontosabban nyomon tudjuk követni és meg tudjuk határozni adott esetben egy film műfaji jellegzetességeit, majd elemzni tudjuk más filmekhez való viszonyát és az alkotó/k életművében való elhelyezkedését és szerepét. Vagy meg lehet vizsgálni a film ritmikáját, amelyet vizuálisan szemléltetni is lehet, így a ritmus fogalma már korántsem valami pusztán esztétikai minőségként értelmezhető, hanem konkrét adatfolyamként jelenik meg. És ez persze csak egy kiragadott példa, érdemes szemezgetni Manovich meglátásaiból.

Egyetemi katedra online

Az Academic Earth kezdőlapja Az Eduline cikkét olvasva döbbentem rá az imént, hogy az egyetemi előadások online követhetősége mennyi lehetőséget kínál: már legalább két éve gondolkodtunk néhányan hasonló, bár kétségkívül kisebb volumenű megoldáson, de sajnos azóta sem léptünk ezen a fronton. Mi egyébként inkább amolyan PR-céllal gondoltunk egy-egy előadást, szemináriumot megtekinthetővé tenni, amiből a potenciális jelentkező láthatja, miként mennek a dolgok mifelénk, és egyáltalán az egyetemi oktatásban. Sajnos a szép elképzeléseket azonnal röghöz is köti a valóság, hiszen kicsi az esélye annak, hogy hazánkban egy hasonló projekt egyáltalán elinduljon, vagy ha el is indul, huzamosabb ideig működjön. Pedig egyértelműen mindenki csak profitálna belőle – és ezt a cikkben jelzett, és egyéb, már hálózatokat is magában foglaló rendszerek tapasztalatai és eredményei egyértelműen bizonyítanak.