Papírkönyv vs. e-könyv: még mindig, már megint

Szinte hónapról hónapra, sőt, talán hétről hétre olvasni valamit papírkönyv kontra e-könyv témában: hol arról van szó, hogy az e-könyv a jövő, hol arról, hogy a papírkönyv fölött mégsem járt el az idő, hol erre, hol arra mutat egy-egy tudós tanulmány – az ember meg csak kapkodja a fejét, és vagy bólogat egy kicsit, vagy rázza az üstökét, vérmérsékletétől és érdeklődésétől függően persze. Ma például ezzel borzolja az Origo (ráadásul az “egészség” rovatban) az én kedélyeimet:

a papírkönyvek nem fognak eltűnni, mert aki igazán elmélyülve akar olvasni, az továbbra is inkább ezt választja.

Nos, aki ilyet leír, nyilván életében nem olvasott még elmélyülten, semmilyen könyvet sem. Sajnos. Ráadásul még mindig szent meggyőződése, hogy könyv az, ami két fedél között méretre vágott papírlapokra nyomtatott betűket tartalmaz. Meg is érdemli, mondhatnánk, de azért a 21. században ennél egy picit felvilágosultabban is meg lehet közelíteni a kérdést. Felesleges példálózni is, hiszen a barthesi értelemben vett “mű” bűvöletében élő talán soha nem is találkozik a “szöveggel”, így hiába is magyaráznánk, hogy az, amit itt “elmélyülésnek” hív a szerző, ami mondjuk saccra a “szöveg örömére” hajaz, bizony nem a – hívjuk most így – hordozó, az adattároló eszköz, netán kulturális interfész mibenlététől függ. Ha így lenne ugyanis, óriási bajban lennénk. Még nagyobb bajban lennénk, ha teszem azt, anno a görögök (igen, már megint ők) úgy játszák le ezt a meccset, hogy az írás tényleg alsóbb rendű bíbelődés a beszédhez képest, és jól be is dől ez a projekt. Vagy mit szóljanak szegény szerzetesek: Gutenberg & co. nem átallotta keresztülhúzni a csodás kézírást, és a gépiesítés szintjére alacsonyította az írást, megalkotva azt, amitől rettegett a kor. De ugye halljuk Steve Jobs ellenlábasait is, akik bőszen bizonygatták, hogy aki igazán zenét akar hallgatni, az sosem fog digitális alapú felvételeket vásárolni és fogyasztani?

Például vizsgára készülő diákoknak kifejezetten ajánlott a papír formátumot választaniuk: egy norvég vizsgálat szerint hosszabb tananyag feldolgozása, megértése, majd felidézése jobban megy az egyetemistáknak, ha papírkönyvből, és nem e-könyvből vagy a számítógép képernyőjéről tanulnak.

Ezt támasztja alá az a kutatás is, amely szerint az emberek öntudatlanul is kevésbé figyelnek, amikor a képernyőt olvassák. Mintha tudattalanul azt éreznénk, hogy a képernyőn olvasni nem valóságos, ezért kevésbé komoly dolog.

Ennél a pontnál megkérdezném azért a kedves hallgatókat/diákokat, azonban a tapasztalat (saját, nem reprezentatív, nyilván csalóka, a valóságtól többszörösen elrugaszkodott, nem tudományos satöbbi-satöbbi tapasztalatom) azt mutatja, hogy adott tananyag megértése, kritikai feldolgozása nem a kulturális interfész tradíciójának függvénye. Esetleg egy kutató(csoport) egyszer vehetné a fáradságot és megvizsgálhatná, hogy a fenti eredmények vajon nem annak folyományai, hogy a vizsgált csoport papíralapú oktatási kultúrában szocializálódott. (Már borítékolhatjuk is az eredményt – egyébként vigyázó szemeiteket például Dél-Koreára vessétek: komolyan gondolja bárki is, hogy az ország oktatási rendszere azért áll át digitális alapokra, mert el akarják sorvasztani a diákok/hallgatók olvasási készségeit?) Felmerült a fenti idézetben a digitális interfészen leledző szöveg komolytalansága, súlytalansága is, ami persze megint az immateriális jellemző kérdéséhez vezethető vissza: ezek szerint például ha a nyomtatott Bibliában olvasom Máté evangéliumát, akkor átérzem a szöveg “üzenetét” (értsd: elmélyülten olvasom, átszellemülök, átadom magam a szövegnek satöbbi), viszont ha teszem azt, a Kindle képernyőjén jönnek velem szembe ugyanazok a sorok, akkor hirtelen nem veszem komolyan? De ácsingózzunk egy pöttyet a “képernyőn olvasni nem valóságos” kitételnél is. Tényleg csak álljunk meg egy pillanatra, amíg a valóságos szó textualitáshoz kapcsolódó értelmezési rétegeit átpörgetjük (bár necces az egész, mert digitális interfészről lévén szó, lehet, hogy nem sikerül elmélyülni a szövegben), aztán robogjunk is tovább!

De egy papírkönyvnél a navigáció, a tájékozódás, a keresés is egészen más, mint egy e-könyvnél, és úgy tűnik, hogy sok ember számára kielégítőbb a papírkönyvek esetében.

Figyeljünk ilyenkor, hiszen az “úgy tűnik, sok ember számára számára kielégítőbb”, tudományos kutatásokra hivatkozó mondatrész valójában pontosan azt mondja, amit fentebb is jeleztem, ti. hogy ez az egész kérdés alapvetően attól függ, miként szoktatták az illetőt (szülei, tanítói, környezete, tágabb értelemben véve egész kultúrája) a szöveg olvasására – bár őszintén szólva én a papírkönyv kulturális hegemóniájában születtem, mégsem érzem idegennek a digitális interfészen megjelenő szöveget (elfogult vagyok, csak kötözködni óhajtok, tudom). A szöveg háborítatlan linearitásában mélyen hívők nyilván felháborodnak/megriadnak (a megfelelő rész mentálisan aláhúzandó) annak hallatán, hogy egy szövegben villámgyorsan ugrálni, netán navigálni is lehet, de talán ebből is világos, hogy ez ismét csak megszokás, hogy ne mondjam, neveltetés és ízlés kérdése: a Kaland-Játék-Kockázat sorozat populáris bugyraitól kezdve az explicite multilineáris, ne adj’ isten még hipertextuális, – vigyázat! – horribile dictu magas irodalminak titulált szövegekig bezárólag ismét csak olvasói gesztusként tudom elképzelni a keresés és a navigáció kivitelezését – a megértésnek, elmélyülésnek vajmi kevés köze van a kérdéshez.

Egy könyvben a vizuális tájékozódást segíti a két oldal egyidejű látványa is, illetve a két oldalhoz tartozó nyolc sarok…

Csak röviden: ugye láttunk már digitálisan remediált könyvoldalakat? Ha nem, mutatom:

Talán jól látszik, egészen pofásan megvan a két oldal-nyolc sarok paradigma – de csak ismételni tudom magam: ez csupán konvenció, ami viszont nem állandó, és a 21. századi tendenciák jól láthatóan egyre kevésbé támogatják. De jöjjön a vége felé az egyik kedvenc bekezdésem:

Ugyancsak segíti az orientációt, hogy amikor kézben tartunk egy papírkönyvet, fizikailag érezzük, hogy milyen nehéz, hol tartunk, mennyi van még vissza. A kötelező olvasmányok közül a mai napig emlékszünk rá, hogy az Egri csillagok jó vastag, míg Mikszáth regénye, a Szent Péter esernyője “nem olyan vészes”. Az e-könyv olvasó tömege viszont mindig ugyanannyi, és bár e-könyvet olvasva is van információnk arról, hogy hol járunk, ám az csak vizuális információ.

Nem akarok én senkit vérig sérteni, de ha komolyan gondolja bárki is, hogy egy papírkönyv súlya alapján (vagyis hogy maga a könyv milyen “nehéz”, amint azt a cikk szerzője megfogalmazta) megmondja, hol tart éppen egy szövegben, az sajnos tényleg nincs teljes mértékben az argumentum értelmezésének birtokában. A biztonság kedvéért azért gyorsan ellenőriztem (empirikus vizsgálat ez a javából, kéretik tudományos súllyal figyelembe venni): egy papírkönyvet teljesen mindegy, hol nyitok ki, egyáltalán nem változik meg a súlya. Hadd mutassak rá ezen a ponton békítőleg arra a (szintén empirikusan vizsgált) tényre, hogy ugyanez jellemző az e-könyvre is, tehát úgy érzem, sikerült kapcsolódási pontot találni a két interfész között – ha már a lényeg, a szöveg, kissé elveszett már a hordozók/médiumok összevetésének során.

Hogy ne maradjunk szimpla tájékozatlanság erényként való csillogtatása híján sem, lássuk a navigáció kérdését pepitában:

Szintén elhanyagolható dolognak tűnik, a vizsgálatok szerint mégis számít, és a papírkönyvek helyzetét erősíti: az emberek szeretnek a könyvben kedvükre ugrálni, visszalapozni az előző fejezethez, vagy előre elolvasni a könyv végét.

Blaszfémia következik: a papírkönyv közel sem képes olyan szofisztikált navigációs praxisokra, mint mondjuk egy Kindle Paperwhite, amivel az “ugrálás” mértékét-mikéntjét is manipulálni tudjuk:

Bár azt is hozzá kell tennem, tudomásom szerint a legalapvetőbb lehetőségekkel felruházott olvasóeszközök és szoftverek is képesek arra, hogy egy könyv fejezetei között ugrándozzanak, az olvasó meglesse a könyv végét, tehát nem mondhatjuk, hogy valami eget rengető újdonságról van itt szó – csupán rá kellett volna pillantani a cikkben hátrányos megkülönböztetésben részesült technológia egy-két darabjára, és azonnal világos lenne, miért volt felesleges erre az érvre klaviatúra csapkodást pazarolni.

Végül ugyancsak szeretjük a könyveinket birtokba is venni: aláhúzni, kijelölni, a margóra jegyzeteket készíteni – ezek mind segítik a téma mélyebb megértését. Bár ma már egy e-könyvhöz is készíthetők jegyzetek, az e-könyv margójára még nem igazán firkálhatunk.

A végső csapásnak vélt félcsapás megállapításánál is érdemes egy pillanatra elmélázni: visszatérünk ugyanis a két kulturális interfész közötti alapvető különbség problematikájához. Valóban nem “firkálunk” – többnyire legalábbis – e-könyvek margójára, de érdemes megemlíteni, hogy a nyomtatott szöveggel ellentétben technikailag hipertextről beszélünk a digitális interfész esetében. Ez annyit tesz, hogy nem feltétlenül különül el például a kijelölés és a széljegyzet, sőt, sokkal inkább összekötötté, nyomvonallá válik, miáltal a jegyzetelés-firkálgatás lehetőségei ahelyett, hogy szűkülnének, egyenesen tágulnak. A nyomtatott szöveg széljegyzeteinek éppen úgy szab korlátot a papír éle, ahogy magát a szöveget sem lehet “testre szabni”, míg a hipertext reprezentációja kiterjeszti a szöveg megjelenési és a hozzáfűzött szövegrészek létrehozásának lehetőségeit. Összefoglalva azt kellene végre elfogadni, hogy bár “könyvről” értekezünk papíralapú és digitális kötetek kapcsán is, valójában két különböző paradigmáról van szó, amelyek jelen pillanatban tökéletesen jól megférnek egymás mellett. Szezon és fazon, még ha nem is így tűnik első pillantásra. Mi olvasók, jobb, ha a tartalomra, a szövegre koncentrálunk, mert végső soron ez a lényeg, nem a pró vagy kontra érvek, amelyek kizárólag a kulturális interfészek csatáján lovagolva igyekeznek eldönteni az eldönthetetlen kérdést.

Ne legyünk persze igazságtalanok, és jöjjön is a végére az obligát disclaimer rész: igen, tényleg nem ugyanolyan a papír- és az e-könyv. Igen, tényleg más érzés kezünkben fogni a nyomtatott, kötött vagy ragasztott papírok tömegét, mint a digitális eszközt. De ha valaki nem tud elmélyülni egy szövegben, nagyon szépen kérem, ne az eszközre, az adott kulturális interfészre fogja! Köszönöm.