Kezdjük is rögtön a düh ad hominem megnyilvánulásával: jelen oktatási rendszer a beépített vizsgálati rendszereivel egyetemben agyhúgyköves kretén idióták impotenciájából és inkontinenciájából adódó frusztrációjának a terméke. Ha ezen túlvagyunk, lehet tételesen argumentálni, mi is itt a baj. Túl vagyunk a központi középiskolai felvételiken, amely kijelentés önmagában obszcén. Tizenhárom-tizennégy éves kiskamaszok vizsgáztak magyar és matematika tárgyköreiben olyan feladatokat megoldva, amelyekre a NAT és az általános iskolai tanrend egyáltalán nem készíti fel őket. Csemegézzünk: a mondat alanyai épp egy olyan életkorba léptek, ami tele van változással, testi, érzelmi, hogy ne mondjuk, ontológiai szinten, természetes bizonytalanságuk, ingerlékenységük, spleen-jük pontosan ellentételezése annak, amit az állami rendszer elvár tőlük. Vajon a kiskamasz hibája, hogy épp ilyen korban van? Vagy netán az oktatáspolitika és az oktatási rendszer felejtett el biológia órákon figyelni? (Jah, kérem, az nem vizsgatárgy.) Maradjunk annyiban: nettó dilettantizmus ebben a helyzetben olyan számokérési-nivellálási rendszert központilag, mindenkire kötelező érvényűen működtetni, amely gyakorlatilag alkalmatlan a helyes szintmérésre. Nézzük, miért.

Adott a két tantárgy kiválasztásának esetlegessége – egyébként lehet persze értelmesen pró is érvelni, ám csak akkor lesz alapja mindennek, ha a feladatok tükrözik azt a tudást, módszertant, egyáltalán keretet, amit a diák elsajátíthat a kontaktórák alkalmával. Könnyű belátni, ez sajnos nincs így. Innentől kezdve kérdés, milyen jogon kell neki két tantárgyból a sok közül olyasmiről és úgy számot adni, amit és ahogy nem kapott meg. Egész biznisz épült már a központi felvételire történő felkészítésre – ha más nem, ez elég árulkodó jel kellene, hogy legyen (úgy tűnik, nem az). De rendben, minden más mélységes lenézésével mondjuk azt, hogy a magyar és a matematika a két legfontosabb tantárgy (ezt követően pedig full komoly orcával igyekezzük megmagyarázni kamaszunknak, hogy nono, a többi tantárgy is legalább ilyen fontos, tessék tanulni…), ezek az élet minden területén fontosak lesznek (cöcö, haha, ajjaj, nemáááár – látta valaki a matematika tananyagot? Figyelek, tessék mesélni…). Vajon ki és milyen jogon állíthat össze büntetlenül olyan vizsgasort, amely távoli integető viszonyban van a tantervvel, valamint ki az a flagelláns aszkétizmusra itélendő idióta, aki ilyen kontextusban olyan időkorlátba csomagolja a feladatok megoldására rendelkezésre álló intervallumot, amit józan ésszel is minimum nevetségesnek illendő titulálni? Magamból indulok ki: ha én olyan vizsgát írnék elő a hallgatóim számára, amire nem tudtam/akartam/volt időm felkészíteni őket, nem hiszem, hogy megúsznám a feletteseimmel való azonnal szembesülés nélkül. Pedig az felsőoktatási szituáció, nem kötelező kör…

És itt van a következő, engem évek óta a leginkább hergelő, rendszerszintű agyrém: ezeknek a kamaszoknak számot kell tehát adni olyasmiről is, amit extra idő- és energiabefektetéssel, különórákkal, felkészítőkkel lehet csak összehozni (egyébként minimális szociális empátiával ugyan tessék már végiggondolni fene nagy jólétünkben, vajon a mélyszegénységben élő vagy azt karcoló gyerkőcök szülei ezt hogy abszolválják? Innentől kezdve vajon ki merészel itt igazságos elosztási rendszerről pofátlankodni?), és ez az eredmény minimum 16 éves korukig meghatározza azt, merre is tartanak az élet útvesztőjében (és most tekintsünk el a béna költői képzavartól, ugyanis ebben az életkorban az élet konkrétan útvesztőnek tetszik, megannyi potenciális zsákutcával, ezek szerint rendszerszinten ráerősítve). Hogy mennyire így van, tessék észrevenni azt a cinikus inputoutput szisztémát, amely szerint valójában nagy eséllyel nem pusztán a középiskolai karriert lőjjük be épp most két nyamvadt felvételi feladatsor eredményei alapján, de nagy valószínűséggel a felsőoktatási lehetőségek is eldőlnek: általános iskolásoknak kemény központi felvételi jár, felsőoktatásba pedig… hozott pontok? Hoppá. Ohne felvételi? Hoppá. Megvan akkor, hol is leledz a lemorzsolódás eredője?

Nonszensz, hogy egy általános gimnáziumi osztályba bekerülni ma Magyarországon nehezebb, mint egy specifikus egyetemi szakra. Előbbi ráadásul a közoktatási kötelezettség tartományában lelhető, utóbbi meg – nagyon nem kötelező, szabadon választható gyakorlat. Ki az a dilettáns feljebbvaló, aki normálisnak tartja ezt a helyzetet? Ki az, aki szerint egy sima középiskolai hely megszerzéséhez bonyolult függyvények és számítások levezetésére van szükség, míg egy gazdaságtudományi szakot el lehet ma végezni matek felmentéssel? Álljon már elő az a szakmai salakanyag, aki ezt érvekkel alá tudja támasztani, és tömegeket képes meggyőzni ennek helyénvalóságáról!

Mondjuk ki, ez a rendszer emberellenes. Nem az oktatásról, nem a tudásról, nem a minőségről szól. Ez az emberek megalázására, a tanulás szükségtelenségére, a tudás negligálására tanít. Rövidlátó, szükségtelen, jövőromboló.