egyetem, folyóirat

Az Elsevier-ügy

Egy egyetemi könyvtár folyóirat állományának nagy részét szakfolyóiratok teszik ki, amelyeket óriási kiadók és társulások forgalmaznak, elképzelni is nehéz, milyen bevételeket produkálva. Közismert, hogy is működik legtöbbjük: az még a jobbik eset, ha nem kell fizetnie a szerzőnek azért, hogy megjelenjen az írása (hihetetlen ritka, ha netán valami honoráriummal jutalmazzák), örül, hogy igazán nagy presztízzsel bíró periodika hasábjain tündököl a neve, a kiadó pedig az ingyen (vagy már eleve pénzért) megszerzett tartalmat szépen megjelenteti folyóirat köntösbe öltöztetve, és sok esetben vérlázító árat kér az előfizetésért. Ha jobban belemennénk a folyamatba, láthatóvá válna, hogy egyszerűen nem lehet bukni az üzleten, többszörösen biztosított profit van kódolva minden kiadási mozzanatba. Sok esetben megkerülhetetlenek ezek a kiadók, hiszen olyan nagy múltú, tekintélyes kiadványok sorjáznak a protfólióikban, amelyek magát komolyan vevő szakember számára nélkülözhetetlen ismeretanyaggal kecsegtetnek. Az open access lendülete már elkezdte ugyan átalakítani némileg a piacot, de hatása egyelőre inkább csak az online kiadványok esetén mérhető – és ugye ott is megjelentek már a profitot biztosító modellek. Most azonban mintha mozgolódna valami, és végre nem pusztán az Egyesült Államok polgárai állhatnak a sarkukra: indul a nyomásgyakorlás az Elsevier kiadóval szemben!

Az Elsevier irdatlan mennyiségű, szakemberek számára fontos folyóirat kiadásával foglalkozik, a magyar kutatói közösséget is érinti tehát a kérdés: a kiadó ugyanis azon túl, hogy lassan megfizethetetlen árat kér a portékáért, azt a hollywoodi stúdiórendszerben bőszen alkalmazott stratégiát követi, hogy ahhoz, hogy egy igazán fontos folyóirathoz hozzájusson a könyvtár, egy egész csomagra kell előfizetnie, ami tele van olyan folyóiratokkal, amit adott esetben a kutya nem olvasna. Ez a stúdiók idején úgy ment, hogy ha egy Bogart-filmre fájt a filmszínház foga, akkor meg kellett vennie a stúdió adott éves termését is, hogy azt az egy, tuti sikert hozó filmet be tudja mutatni. Block booking-nak, és a kollekció ismerete nélküli vásárlásra való utalásként blind bidding-nek hívták ezeket a praktikákat, amit később bírósági és gazdasági hatásra be kellett szüntetni – manapság azonban az egyes szakfolyóiratok kiadói előszeretettel alkalmazzák ezeket a technikákat.

Az Elsevier bűnlajstroma azonban még ennél is tovább megy: nyíltan támogatják a SOPA, PIPA és Research Works Act kezdeményezéseket, amelyek egytől egyik az információ szabad áramlása ellen emelnek olyan gátat, ami egyértelműen káros a tudományos munkára nézvést. Éppen ezért bojkott indult a kutatók részéről az Elsevier-birodalom ellen: mindenki maga jelezheti, hogy nem publikál, nem vállal szerkesztői vagy véleményezői munkát egyik kiadványuknak sem, ami talán első hallásra egy durcás kisgyermek hozzáállását tükrözi, ám fontos tudni, hogy pontosan ezek azok a munkafázisok egy folyóirat előkészítésében, amelyek nincsenek kiadói kontroll alatt, így tényleg meg tudja akasztani a kiadvány elkészítését. Ha elég kutató áll a kezdeményezés mellé, az egyértelmű jelzés a kiadó felé, hogy ha tovább folytatja ezt a profithajhászást, bizony hoppon marad, mert előbb-utóbb megszűnik a “nyersanyag” utánpótlás, nem lesz mit, és kivel kiadni.

Mint jeleztem, ez az ügy bennünket, Magyarországon kutató szakembereket is érint, hiszen egyetemi könyvtáraink jelenleg is tetemes összeget utalnak az Elsevier számlájára. Éppen ezért fontos, hogy mindannyian belássuk, végre van egy konkrét lehetőség, hogy precedens értékű nyomást gyakoroljuk annak érdekében, hogy ne lehetetlenüljön el a kutatói munka, és a tudományos információ elérhető, hozzáférhető maradjon. Minden kutató csatlakozhat a bojkotthoz a http://thecostofknowledge.com/ oldalon – én már megtettem!

Standard

One thought on “Az Elsevier-ügy

  1. Pingback: Goodbye, library.nu! · DragonWeb

Comments are closed.