Hogyan alakítja át a tudományt az online elérhető könyváradat?

Míg sokan még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy megerősítsék a nyomtatott könyvek egyre kevésbé tartható védőbástyáit, hogy ugyebár nehogymár a nagy gonosz internet (pláne ne a nagy gonosz internet főgonosza, a Google Books) beszipkázza a drága kiadványokat, majd ingyen köpje ki a plebsnek (akik ugye nyomtatott formában egyáltalán nem olvasnak, amint digitalizált formátummal találkoznak, hirtelen […]

Bölcsészetről, Web 2.0-ról, tudományról

A Bipounk kommentárja kapcsán olvastam el PhD Dr. habil. Koltay Tibor “Veszélyes-e a tudományra a Web 2.0?” című írását, amely a Magyar Tudományban, a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratában jelent meg. Először is szögezzük le, nagyszerű, üdvözlendő dolog, hogy az MTA végre nem csupán észrevette, hogy van olyan, hogy internet, web, pláne web 2.0, de még […]

Filmkritika: nyomtatott kontra online

David Bordwell a megszólított jogán igyekszik taglalni, mit is gondol arról, hogy a filmkritika most éppen azért haldoklik, mert az interneten publikált szövegek olyannyira túlerőben vannak, hogy a minőségi kritika tulajdonképpen megszűnt létezni, vagyis igyekszik válaszolgatni Thomas Doherty februárban (online) publikált siralmaira, amelyek The Death of Film Criticism címmel kerültek összefűzésre. Hagyjuk a nyilvánvaló tárgyi tévedéseket és a kifejezetten dedós, ostoba felvetéseket és dobálózásokat, amelyek a The Chronicle of Higher Education virtuális hasábjain találtak helyet – többükre Bordwell nagyon visszafogottan és igazán úriemberként reagál. Ami azonban valahogy nem jelent meg a kérdés értő megvitatásában az a furcsa kiindulási alap, amely a blogszféra megnyilvánulásait egyenlőnek véli a kritika, éppen most a filmkritika termésével, vagyis a blog szerepét a filmkritika jelenkori intézményeként kezeli, valamint a mennyiség kérdéskörébe utalja a minőség mibenlétét, ami végképp fals képet alakít ki a problémáról (már ha egyáltalán van itt bármiféle probléma). Doherty professzor azon aggódik, hogy a fránya bloggerek közül bizony nincs esély, hogy egy Agee, Farber, Sarris, vagy Kael kiemelkedne, mert képzetlenek (értsd: nem végeztek filmszakon), nincs hátterük (értsd: nem publikáltak nyomtatott folyóiratban), következésképpen megölik (sic!) a filmkritikát, mint szakmát. Nem igazán tudom, a jó Doherty professzor, aki ezek szerint lecsapna a galád blogszférára (jaj nekem, de a nyilván más ligában játszó Bordwellnek is!), és kitiltana mindenkit a moziból, aki az adott filmet online méltatná a vetítést követően (és ő már csak tudja, hiszen Joseph Breen tevékenységét taglalta egyik nyomtatott könyvében), szóval nem tudom, mit olvasgathat Doherty, de ideje észrevenni, hogy a tudományos igényű folyóiratok is egyre inkább az online megjelenés felé tendálnak (épp ideje, mondom én), így egyre több klasszikus, de még több friss (ám igényes, figyelemreméltó) filmkritikai vagy netán filmelméleti periodika találja meg helyét az interneten.

Bordwell és a könykiadók esete

Olvasom, hogy David Bordwell megdöbbenve tapasztalta nemrég, hogy a Planet Hong Kong című kötete az éves átlag eladási számokhoz képest meglepően alulteljesített: az átlag kb. 7000 értékesített példánnyal ellentétben 2008-ban csak 85 darabot adott el a Harvard university Press, a könyv kiadója. Bordwell megdöbbenésében az interneten próbálta megtalálni a visszaesés mögött megbúvó indokot, és rájött, hogy itt arról lehet szó, hogy egyszerűen elfogyott a nyomtatott példány. Ekkor fel szerette volna venni a kapcsolatot szerkesztőjével, aki sem az email-jeire, sem a telefonjaira nem válaszolt. Bordwell ekkor már nem adta fel, és egy másik harvardi szerkesztőt keresett meg, aki tájékoztatta is arról, hogy ne aggódjon, hiszen hamarosan ráruházzák a könyv összes jogát! Bordwell csak ekkor kapcsolt, hogy a kiadó nem tervezi újranyomtatni a kötetet, amit azzal indokoltak, hogy túl sok benne a kép… Bordwell ennek kapcsán írta le lehetőségeit, és mivel hiába kilincselt más kiadóknál, hogy hátha sikerül újra kiadatni a szöveget, arra a következtetésre jutott, hogy jé, mi lenne, ha pdf-ben közreadná, mert akkor a fekete-fehér képeket is végre színesre lehetne cserélni, és jé, tényleg, hát végülis ő is szeretne digitális példányt, hiszen maga is rendszeresen olvas ilyesmit. Ášgy tűnik, még Amerikában is most kezd a tudományos elit ráébredni arra, hogy merre tart a világ – annak ellenére, hogy éppen harvardi, de természetesen leginkább a digitális kultúra megannyi területéhez kapcsolódó kutatói-tudósi körökben már evidenciának számít, hogy egy új könyv már minimum egy nyomtatott és egy digitális verzióban készül el.