Jegyvásárlás Szegeden

A Szegedi Közlekedési Kft. már rég a bögyömben van, de mai teljesítményükkel messzire gurították a cérna gombolyagot, nem lesz játék! A helyzet ugyanis az, hogy rendelkeztünk némi kedvezményre jogosító kuponnal, ami hozzájuttatna ingyenes napijegyhez, és ezt szerettük volna kiváltani. Mivel azt már korábbi tapasztalatból tudtuk, hogy Ášjszegeden nincs olyan jegyárus, akit ilyesmivel zaklatni illenék, szépen átsétáltunk a Belvárosi hídon a Széchenyi térre, ahol hivatalos bérlet- és jegyárusító létesítmény leledzik, ahol érvényt tudnánk szerezni a kedvezménynek. Szombat van. A tábla szerint nyitva kellene lennie – természetesen zárva. Az újságostól értesülünk, hogy talán a Mars tér. Irány oda. Ezen a ponton már a pumpa a 30+ fokban kezd villámgyorsan emelkedni, mert ugye mégiscsak fogysztóvédelemért kiáltana a nyitva tartás fennen harsogása, majd annak ily látványos felülírása. Mars tér: van ugyan jegypénztár, de ő bizony nem válthatja be a kupont – nem tudjuk, miért (az eladó sem tudja, miért nem lehet neki…). Pumpa maximálra tornázva, telefonszámot hajkurászok, ahol cizellált szitokáradattal vérnyomáscsökkentő célzattal elsírhatom bánatom. Az egész állomás tele van plakátolva a büntetési tételekkel, amelyek a jegy nélkül történő utazás ilyen-olyan formáját nevesítik, de sehol egy átkozott telefonszám, információs vonal, cím, vagy internet/email elérhetőség. Információs pult van – de nem működik. Vissza a pénztárhoz, ugyan adja már meg a cégének az elérhetőségét. Nem számoltam, de jó néhány percbe telt, mire egy fecnire sikerült két telefonszámot felfirkantania a hölgynek azzal, hogy nem biztos, hogy bárki is felveszi – hétvége van… Azért felhívom a számot, ahol egy kedves idős hölgy tájékoztat, hogy a vasútállomásnál beváltják a kupont! Hogy miért csak ott? Nem tudja. A bírságok kiplakátolása kedvet csinált a blicceléshez, így családilag kivártuk, hogy az első ajtós felszállás miatt késleltetett hátsó ajtónyitás megtörténjen, és a sofőr szúrós tekintete ellenére eljussunk a vasútállomásra (ahová persze korántsem terveztük – ha turista lennék, itt véget is ért volna a kaland: szépen az első vonatra felszállva másik városba mentem volna, de tényleg, ugyanis a pofátlanságnak is van határa).