Egy horror film, kérem tisztelettel, minimum ijesszen meg, különben nem horror film. Legalábbis mint horror film alapvetően bukásra áll. Tegyük rögtön hozzá, hogy a főhős nézőpontjára szűkített látómező, az atmoszféra zajaival és kötelezően nyavíkolós hegedűkísérettel nem ijeszt meg, sőt, idegesít, hogy ennyire könnyűnek gondolja az igen tisztelt filmkészítő a kedves nézőt mint prédát, mert hogy az majd úgyis fél a sötétben. Hát nem. Sem a Hívatlan vendég, sem a Hívatlanok nem tudod hatást kifejteni rám, pedig nagyon igyekezett minden rémséget felvonultatni – csakhogy a sablonok mechanikus módon történő felvonultatása végtelen unalomba fulladt mindkét esetben. Pedig alapvetően nem indult rosszul egyik dolgozat sem. Míg a Hívatlan vendég egy remake (lásd: Ji-Woon Kim Két nővér c. filmje), amely megpróbálja újraértelmezni, átkontextualizálni az alapjául szolgáló filmet egy másik kultúrkör, másféle filmtörténeti hátterével és zsánerkészletével, ami mondjuk elég érdekességre adhatna okot, addig a Hívatlanok állítólag egészen váratlan sikert ért el a tengerentúlon, mondjuk éppen Antal Nimród hasonló jellegű filmjének nyomában. Egy filmet azonban, bárki bármit is mond, soha nem a körítés határoz meg igazán, így mindezeket félretéve két igencsak laposra, néhol a rémisztgetés helyett inkább kínosan viccesre sikerült termékkel van dolgunk. Címük és kivitelezésük alapján is egy kalap alá lehet venni őket.