Meginvitált borzongás, mely csak nem jön

Hívatlan vendég Egy horror film, kérem tisztelettel, minimum ijesszen meg, különben nem horror film. Legalábbis mint horror film alapvetően bukásra áll. Tegyük rögtön hozzá, hogy a főhős nézőpontjára szűkített látómező, az atmoszféra zajaival és kötelezően nyavíkolós hegedűkísérettel nem ijeszt meg, sőt, idegesít, hogy ennyire könnyűnek gondolja az igen tisztelt filmkészítő a kedves nézőt mint prédát, mert hogy az majd úgyis fél a sötétben. Hát nem. Sem a Hívatlan vendég, sem a Hívatlanok nem tudod hatást kifejteni rám, pedig nagyon igyekezett minden rémséget felvonultatni – csakhogy a sablonok mechanikus módon történő felvonultatása végtelen unalomba fulladt mindkét esetben. Pedig alapvetően nem indult rosszul egyik dolgozat sem. Míg a Hívatlan vendég egy remake (lásd: Ji-Woon Kim Két nővér c. filmje), amely megpróbálja újraértelmezni, átkontextualizálni az alapjául szolgáló filmet egy másik kultúrkör, másféle filmtörténeti hátterével és zsánerkészletével, ami mondjuk elég érdekességre adhatna okot, addig a Hívatlanok állítólag egészen váratlan sikert ért el a tengerentúlon, mondjuk éppen Antal Nimród hasonló jellegű filmjének nyomában. Egy filmet azonban, bárki bármit is mond, soha nem a körítés határoz meg igazán, így mindezeket félretéve két igencsak laposra, néhol a rémisztgetés helyett inkább kínosan viccesre sikerült termékkel van dolgunk. Címük és kivitelezésük alapján is egy kalap alá lehet venni őket.