Csereberés trauma

Elcserélt életek Soha nem voltam sem Clint Eastwood, sem Angelina Jolie rajongó, valamiért egyikük munkássága sem tud különösebben lekötni, még akkor sem, ha egy-egy produktumuk épp tetszik is, ám az Elcserélt életek kiemelkedően jó film. Eastwood hihetetlen arányérzékkel fonja a történet szálait egységes egésszé, ráadásul mindeközben úgy adja el az érzelgős jeleneteket, mintha a legmélyebb emberi érzelmek tökéletes képi megformálását látnánk – mindemellett mégsem csúszik át a modorosság, a mesterkéltség oldalára, és mindvégig ízléses, hiteles marad minden egyes képkocka, minden egyes rezdülés. Angelina Jolie könnyed természetességgel formálja meg a gyermekétől megfosztott anya figuráját, játszik a szeme, az arca, John Malkovich pedig egyszerűen nem képes hibázni. Feltűnően nagy figyelmet fordítottak az alkotók a történetvezetés mellett a korhű környezet kialakítására, ami különös aurát biztosít a filmnek, még akkor is, ha – számomra – kicsit furcsa, hogy a gazdasági összeomlás fikarcnyi hatása sem észlelhető a diegetikus világban – sem a karaktereken, vagy életútjukon, sem magán a társadalmon vagy akár az utcaképen. Persze nem a történelmi hűség egy játékfilm végső célja, de ha már kínosan ügyelnek minden részletre, vajon miért éppen a privát traumához párhuzamként hozható társadalmi trauma maradt ki?