Hát így állunk

A dolgok állása Mindig is kedveltem az újságírós-nyomozós politikai thrillereket, főleg azért, mert agymunkára építenek a talmi szórakozást nyújtó mindenféle tűzerővel ellátott opuszokkal szemben, és mert az ítélet soha nem egyértelmű, legalábbis minimum két, de sokszor még több oldala van, vagyis sok-sok kis igazság (amelyek közül persze a perspektíva miatt egy mindig hangsúlyosabb a többinél). A dolgok állása meglepően jó ritmusban és szerkesztéssel nyit, elliptikusan építkezik, mi fenntartja a néző figyelmét és érdeklődését, ráadásul éppen annyit enged láttatni, amennyi továbblendíti a történetet és kellőképpen kíváncsivá teszi az embert. Ha egy kissé túlságosan is kliségyanúsan megjelenő Russel Crowe és egy hasonlatosan kliségyanús Ben Affleck vívja meg az ilyenkor szokásos csatáját és az új idők hangjaként feltűnik a nyomtatott sajtóval szembeni felületes bloggerina nem kevéssé kliségyanús (és meglehetősen sarkosan megrajzolt) Rachel McAdams is, akkor pláne kevés okunk lehet panaszkodni (főképp, ha ott van még támogatólag Helen Mirren, Robin Wright Penn és Jeff Daniels is). Jó arányérzékkel, kitűnő ritmussal és merész vágásokkal operáló filmre ülhet be a közönség, amely azonban sajnos annyira el is van foglalva a felépítéssel és a sztori tekergetésével, hogy a csattanó, a nagy reveláció kissé sekélyesre sikeredik.