blog

Bölcsészettudomány válaszút előtt? Elmélet vs. gyakorlat

O’Seamus, az Urban Buddha oldalán boncolgatja egyre többször, és egyre élesebb hangnemben a honi bölcsészképzést – legutóbb a gyakorlati képzést számonkérve rajta. Mivel hozzászólásomat követően konkrét felhívást kaptam arra, hogy leírjam a véleményem erről a kérdésről, most megteszem, annál is inkább mert a most felvételizni kívánó középiskolásoknak hamarosan postázniuk kell felvételi lapjaikat, így talán, ha van olyan, aki erre téved, annak segíthet is a vélemények ütköztetése, a különböző látásmódok megnyilvánulása a végső választásban. Nem egyszerű, és korántsem fekete-fehér kérdésről van szó, és nem is kívánok pálcát törni, vagy megmondani a tutit – csak néhány, többnyire inkább O’Seamus felvetéseire történő hangos gondolatomat írom le. Kezdem egy anekdotával. Amikor ösztöndíjasként volt szerencsém egy angol egyetemen időt töltenem, megkérdeztem, miért nem tanulnak tovább az angol BA-sok, és mit tudnak kezdeni diplomájukkal (ami ugye egy honi magyar BA-val hasonlítható). Megdöbbentő választ kaptam: a bankszféra tárt karokkal várja őket – nincs annyi angol BA-s, amennyire szükség lenne.

Félreértés ne essék: az angol szak egyáltalán nem okította a hallgatókat a bank működésére, pláne nem konkrét banki feladatok ellátására – klasszikus alapokat kapott mindenki, a felvett kurzusok profiljának megfelelően. Miért kell egy irodalmár a banknak? Nos a válasz pofon egyszerű: azért, mert az angolosok megtanultak kritikusan gondolkodni, átlátnak kérdéseket, összefüggésben gondolkodnak, és ez bizony azt jelenti, hogy mérhetően jobb a problémamegoldó képességük, valamint hatékonyabak, jobban bizonyítanak betanítás vagy továbbképzés esetén, ráadásul az ügyfeleknek is értelmesen tudják magyarázgatni a mindenféle szakzsargonnal megtűzdelt hitelajánlatot.

Bár nem valószínű, hogy a magyar helyzet egy fikarcnyit is hasonlítana az angolra, azért érdemes átgondolni az elmélet és a gyakorlat viszonyát és szerepét a bölcsészoktatásban arra reflektálván, amit O’Seamus írásában boncolgat. Hagyomásnyosan a bölcsészet elméleti alapú. Ez így volt, és valószínűleg így is lesz, éppen ezért nem látom teljesen jogosnak azt, hogy az elméleti képzés jelenlétét számonkérjük egy bölcsész szakképzésben. Vannak persze olyan szakirányok, amelyek kifejezetten elméleti irányultságúak, és vannak, amelyek jobban közelítenek a gyakorlat felé. Ám az elmélet vs. gyakorlat kérdése nem feleltethető meg a természettudományos képzésben található elméletnek és gyakorlatnak – ez szerintem elég könnyen belátható.

Egy-egy képzés területén nem tartom szerencsésnek a különböző területek csatáját sem: így O’Seamus példája az irodalom vs. tolmácsképzés kapcsolatát illetően szerintem nem igazán arra világít rá, amire ő jelzi – különösen így van ez jobban egymásra épülő területek esetén. Nálunk, Szegeden, de máshol is tudtommal, szakirányok állnak a hallgató rendelkezésére, amelyeknek nyilvános a program struktúrája, felépítése, vagyis előre látható, mire számíthat a képzésre felvételiző. Az egyes szakirányok, mint pl. – hogy haza beszéljek egy kicsit – a szegedi amerikanisztika igyekszik egy jól felismerhető profillal versenybe szállni a hallgatókért, amit nem csak szavakban, hanem kurzuskínálatban is megjelenít. Ha valaki ilyen irányban szeretne továbbtanulni, elég csak ellátogatnia a program oldalára, megnézni a kurzusokat, a leírásokat – és persze eljöhet tájékozódni, érdeklődni is.

A tömegképzés vs. elit képzés problematikája is kicsit homályos még, hiszen mindenki másként értelmezi ezeket (is). Ebben a tekintetben egy dolgot nem árt azért tisztázni: a BA a tömegképzés helye, az MA egyáltalán nem erre lett kitalálva, pláne nem a PhD. A keretszámokat elnézegetve erre nem is lesz lehetőség. A tömegképzés szakasza, a BA, nem feltétlenül és pláne nem csak azt jelenti, hogy beeresztjük a tömeget a termekbe, és bármit is tesz eme tömeg, három év múlva tömegesen veszik kezükbe a tömeggyártott diplomájukat. Csupán arról van szó, hogy a BA a szakterületeknek megfelelő általánosabb tudásanyagot kell átadnia, amely azután más irányokban is hasznosítható lehet adott esetben: vagyis nem speciális területekre koncentrál a program, hanem átfogó tematikájával előkészíti a speciális kutatómunkát is igénylő “elit”, vagyis MA (netalán később a PhD) képzést. Mindezt úgy kell tennie, hogy a három évet követően a rendszerből kilépő diplomások eséllyel indulhassanak a munkaerőpiaci versenyben. Lehet azon vitatkozni, hogy a programok mennyire tükrözik a munkaerőpiaci elvárásokat, de azon is érdemes vitatkozni, mennyire kell tükröznie. Ugyanis cudar idők jönnének, ha mondjuk a piac határozná meg, hogy egy angol szakos hallgató olvasson vagy sem Shakespeare drámát… Ésszerűen kell ezt végiggondolni, és nyilván összefüggésekben látni egy képzési folyamatot (valamint annak lehetséges társtudományi kapcsolódási pontjait).

Az elmélet-gyakorlat szerintem csak konkrét képzési program illetve szakterület viszonylatában értelmezhető: az arányok kidolgozása az oktatók feladata és felelőssége, viszont végsősoron a (leendő) hallgatók hozzák meg a döntést, hogy működő struktúráról van szó, vagy sem, hiszen az ajánlatok számbavételét követően már az ő felelősségük eldönteni, mit választanak. Ezek a választások aztán jobb esetben konkrét visszajelzésként csapódnak le: ha egy program nem tud sikeresen működni, akkor egyértelmű, hogy változtatásra van szükség. Ez a folyamat azonban nem egyik napról a másikra fog végbemenni, és persze mindenkinek meg kell tanulnia alkalmazkodni, alakulni és alakítani – de nem látom reménytelennek a kérdést, még bölcsész viszonylatban sem. Napjaink bölcsészképzése ugyanis már igencsak máshol jár, mint a 20 évvel ezelőtti, sőt, már a kilencvenes évekhez képest is jelentős változások történtek (ezt személyes tapasztalatom mondatja velem). Nyilván egy BA képzés ideje kevés arra, hogy minden a helyére kerüljön, vagy hogy a hallgatók észleljék a változásokat, de nem is lehet egyik pillanatról a másikra mindent átalakítani.

De nézzük tovább, milyen problémák vetődtek fel a hivatkozott bejegyzésben:

A bölcsészet egyszerűen nem tud vagy nem akar mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy léteznek az információnak olyan kártékony formái is, mint az internet. (O’Seamus)

Mint hozzászólásomban is írtam, ez így, ebben a formában korántsem igaz (még akkor sem, ha én is előszeretettel szapulom a bölcsészet szamítástechnikai alkalmazások ismerete/elfogadása/működtetése/felhasználása tekintetében) – elég megnézni a szaporodó internetes hivatkozásokat, amelyek egyre inkább megfelelnek annak a folyamatnak, mely eredményeképpen színvonalas, minőségi szakmai folyóiratok, kiadványok kerülnek online felületre. Abban mélységesen egyetértek, hogy a bölcsészeknek (is) igenis oktatni kellene a számítógépes alkalmazások és az internetes kutatás alapjait, de nem hinném, hogy az internet nem kívánatos a bölcsész stúdiumok esetén. Mondom persze mindezt úgy, hogy nem tudom pontosan, ki hogy áll a konkrét kérdésekhez – egy biztos, mifelénk nem is olyan régen az amerikanistáknak nemhogy szöveget szerkeszteni, de egyszerűbb honlapokat elkészíteni is meg kellett tanulniuk, valamint az internetes keresés-kutatás alapjait is szemináriumi keretek között kellett elsajátítaniuk. Az elektronikus írástudás természetesen ott szerepel a programleírásban is, és maga a tanszék-hallgató kommunikáció is erőteljesen épít az internetre (a honlapon túl saját bejáratú közösségi hálózatot építettünk ki, de a Facebook-on is ott vagyunk, és persze a hallgatók is hozzájárulnak a honlap tartalmához képek, videó és zenei remixek formájában).

Mivel O’Seamus konkrét intézmény konkrét problematikájáról beszél, így nem kívánok vitába szállni vele, hiszen egyáltalán nem látom át, egyáltalán nincs belelátásom abba, hogy ott hogy mennek a dolgok. A fentiek inkább általánosságban fogalmazódtak meg, és persze egyáltalán nem gondolom, hogy végső igazságok. Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy a felsőoktatás átalakulása közepette mindannyiunk, oktatók és hallgatók felelőssége, hogy milyen színvonalat képvisel egy-egy program. Erről most februárban a felvételizők máris kinyilvánítják véleményüket, remélhetőleg előzetes tájékozódásuk alapján. Aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Uff.

Standard

Bölcsészettudomány válaszút előtt? Elmélet vs. gyakorlat” bejegyzéshez ozzászólás

  1. zsófi szerint:

    Szerintem ez az idén ősszel induló első MA évfolyamra is ugyanúgy igaz (lehetne). Csak az a gond, hogy egyelőre akkora káosz van egyéb szinteken, hogy az elméleti-gyakorlati igen lényeges kérdéskörrel senki nem ér rá foglalkozni. Mi lesz velünk, jajj, hová tart a világ:)

  2. Az MA azért egyszerűbb kérdés, mert ott a specializáció miatt már nem igazán problémás az elmélet erőteljes jelenléte. Egyébként tisztulnak a dolgok (tájékoztatók is lesznek folyamatosan – nálunk ugye hamarosan kettő is), káosz azért nincs, még ha vannak is bizonytalanságok.

  3. Az egyik szemem sír, a másik nevet.
    Egyrészt mindig győzelem ha bloggerek között valami párbeszéd-féle alakul ki, a vélemények ütközése ehhez csak hozzáad, főleg ha árnyalja a képet.
    Másfelől viszont kicsit gondban vagyok, ugyanis elég határozott koncepciót/véleményt képviselsz ahhoz, hogy a “beszéljünk a problémáról nagy általánosságokban jó messziről” megközelítés továbbra is elég volna, viszont megfogadtam, hogy az egyes számú alma materről rosszat nem, habár egyre nyilvánvalóbb hogy a kettes számún hamarabb lesz diplomám. Konkrétumok nélkül azonban marad az idealista ötletelgetés részemről, miután valószínű, hogy a Szegeden elért eredményeitek legalább akkora győzelmeknek értékelhetők, mint amennyire nevetséges az ELTÉs karrierem. Nem tudok egyelőre dűlőre jutni hogy mennyit szabad/illik/kell mondanom, hogy ténylegesen vázolni tudjam az itteni állapotokat.

  4. Azért nehéz általánosságban beszélni ezekről a kérdésekről, mert eleve minden tudományterületen mást és mást jelent az elmélet és a gyakorlat, pláne ezek egészséges (vagy hasznos, hasznosítható?) aránya. Lehet “idealista ötletelgetést” elővezetni – sőt, szerintem mindenképpen kell is, hiszen jobb elméletben végigvinni egy gondolatfolyamatot, majd ha sikeres, gyakorlatban tesztelni, mint fordítva (na, ez aztán a bölcsész megosztás – elmélet és gyakorlat karöltve 🙂 ).

    Szerintem konkrét problémák mindig lesznek – biztosan nálunk, Szegeden is – és az is lehet, hogy a hallgatóink másképp látják a dolgokat, mint ahogy én megfogalmaztam: egy hallgató nézőpontja és véleménye nem is kell, hogy egybe essen az oktatóéval. Én éppen abban látnám a fejlődés és a fejlesztés egyik fontos elemét, hogy a hallgatók igenis mondják el, mivel elégedetlenek, milyen problémákkal szembesülnek, mi az, ami meggyőzte arról őket, hogy az adott programot válasszák, és mi az, amiben esetleg csalódtak, van-e olyasmi, amit nem kaptak meg, pedig ígéret volt, stb. Na, ez az idealizmus 🙂

Hozzászólások lezárva.