“Google Cayce and you will find ‘coolhunter’…” – ez volt az első mondat, amikor bizonyossá vált, hogy William Gibson Pattern Recognition (magyarul Trendvadász címmel jelent meg) című könyve letehetetlen lesz számomra. És ez a mondat a második oldalon található, tehát elejétől a végéig legszívesebben egy helyben ülve olvastam volna (ami a nyaralás kárára ment volna, így nem volt ajánlatos mégsem), mert igencsak magával ragadó, sodró lendületű történetről van szó. Gibson a Neuromancer című korszakalkotó jelentőségű művel robbant be anno a világirodalomba, és őt szokás emlegetni a “cyberspace” szó megalkotásakor is, amit nevezett műben követett el.
Míg művei nagy része (többek között: Virtual Light, Idoru, Mona Lisa Overdrive, vagy All Tomorrow’s Parties) vérbeli cyberpunk, sötét jövőképfestés és thriller ötvözete, a Pattern Recognition a jelenben játszódik – illetve már nem is nagyon a jelenben, mert az internet fejlődése olyan gyors ütemű, hogy ma már megmosolyoghatjuk a a kor vívmányainak, a Hotmail és a kereső funkció valamint archívum nélküli fórumok emlegetését. De nem is a technikán van a lényeg, még ha a háttér nagyon is épít rá: maga az elbeszélés olyan, mintha a neten barangolnánk, ikonszerűre csupaszított mondatok követik egymást az események forgatagában, ahol egyik történés csak egy kattintásra van a másiktól. A történet csavarosan kiszámíthatatlan, mégis követhető, és egy olyan világba kalauzolja az embert, amiben már olyannyira benne élünk, hogy fel sem tűnnek a részletei, működési törvényszerűségei, vagy ha úgy tetszik, nem látjuk a “forráskódját” (Gibson önéletrajzát is source code címen lehet olvasni a webhelyén).
A hősnő, Cayce Pollard, “trendvadász”, ami annyit tesz, hogy az utcát járva lesi, milyen új motívumok (“pattern”) jelennek meg, amelyek minden valószínűség szerint meghatározzák a legújabb divatot. Ezen kívül tanácsadással is foglalkozik: például a történet elején Londonba hívják, hogy egy menő sportszergyártó cég logójának újratervezését véleményezze. Ártatlannak, számára hétköznapinak tűnő feladattal indul tehát minden, ám hamarosan egy furcsa videoklip sorozat rejtélyes készítője utáni nyomozásba csöppen az olvasó. Eleinte a videók csak egy kisebb közösséget érdekelnek, akik egy fórumon tárgyalják meg a kisebb szegmensek rájuk gyakorolt hatását. Később azonban egy kontinenseket átfogó és igencsak tétre menő játszmává alakul a titok megfejtésére irányuló hajsza – középpontban az eleinte húzódozó Cayce-vel.
Nem akarom lelőni a poénokat (igen, itt több is van, bizony, figyelni kell), ám annyit elárulhatok, hogy a végére már nem is olyan érdekes az “alkotó” személye – és valójában nem is róla szól az egész… Az alkotó tulajdonképpen hitchcocki MacGuffin: a keresés célja, ami beindítja a cselekményt, és amiről elvileg szólnia kellene az egésznek, teljesen huszadlagos a történet egészét nézve, a sztori végére érve. Bonyolult játszma tárul az olvasó elé a Pattern Recognition lapjain, ahol valóban éberen kell figyelni a motívumokat ahhoz, hogy a “felismerés” (recognition) teljes legyen. Alig várom, hogy a folytatásnak ígérkező Spook Country kötetét a kezembe vegyem. (Naná, hogy Gibson nem “akar” egy újabb trilógiát írni, dehát minden jel arra mutat, hogy immár a harmadikba vágott bele a Pattern Recognition megírásával. Tessék vele készült interjút olvasni.) Ha valaki irodalmi trendet szeretne vadászni, a Pattern Recognition kitűnő választás!