Véget ért az I. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia

I. Magyar Pszichoanalitikus FilmkonferenciaSzombaton késő délután ért véget az I. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia, mégpedig várakozáson felüli sikerrel. Ritka az ilyen, ami valószínűleg azért lehet, mert itt az elszántság és a kifogyhatatlan érdeklődés minden nehézséget és buktatót áthidalt vagy feledtetett, és az ismeretlen, az újdonság ereje felülírt mindent. No és persze nem szokásos, már-már kötelező pofavizitszerű konferenciáról volt szó, hanem egy új kezdeményezésről. Számomra rengeteg meglepetéssel szolgált ez a pár nap, de menjünk szépen sorjában…

Mackótestvér Dogville-be megy…

Ma kezdődik az I. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia, ami egészen szombat délutánig várja majd az érdeklődőket, igen zsúfolt programmal – kevés olyan konferenciát lát az ember, ahol kifejezetten sajnálja, hogy nem szakadhat minimum ketté, hogy párhuzamos szekciókat is mustrálgasson, és akkor még mindig ott vannak az extra filmes bemutatók… Én persze még mindig variálok azon, hogy miről, és pontosan milyen sorrendben beszéljek, de mivel az idő egy kissé sürget, igyekeztem ésszerűsíteni az előadásom felépítését – főképp azért, mert első hadarós olvasatra is sikerült 50 percesre megírnom, amit ha még értelmetlenebb hadarással turbózok, akkor sem fog nekem 30 percre redukálódni.

Kurzusaim jövő tavaszra

Itt az ideje, hogy nyilvánosságra hozzam a jövő félévre vonatkozó kurzusajánlataimat – már ami azt a két szemináriumot illeti, amely az Angol-Amerikai Intézet soron következő katalógusába kerül(t), minthogy a 2007-es tavaszi kurzus katalógust az Intézeti Tanács elfogadta. Az egyik kurzusom (immáron hagyományosan) film adaptációval fog foglalkozni, míg a másik témája új: arról fog szólni, hogy vajon hogyan reprezentálja az Egyesült Államok önmagát a vásznon.

Vonaton hazafelé

Ott szokott kezdődni, hogy este az utolsó pesti vonatra elvonszolom magam, a kellemesen szellősen telített kocsiba kb. középre berendezem a rezidenciám, és komótosan, néhány telefont lebonyolítva nekiülök olvasni. Csakhogy. Tegnap napközben sikeresen abszolváltam Patricia Highsmith Ripley’s Game-jét (Ripley és a maffiózók), mivel szegény dráma szemináriumosok zh-t írtak… Így nem volt nálam semmi olvasnivaló. Természetesen az újságos és a könyves standok este 7 után már reménytelen kísérletnek tűnnek – de sikeresen leszólítottam a gyanútlanul takarító alkalmazottat, aki éppen hazainduláson törte a fejét, hogy életmentés címén büntessen meg egy hvg-vel (az jó vastag, mindig van benne valami érdekes, talán kitart hazáig).

Filmtudományi Hírmondó

Hirtelen ötlettől vezérelve elkészítettem egy Filmtudományi Hírmondó névre keresztelt blogot, aminek egyetlen célja, hogy a hazai filmtudomány híreit egy helyre összpontosítsa. Az elérhetőség: http://filmologia.extra.hu. Nincs semmi csapda a kezdeményezésben: a honlapon történő megjelenéssel ugyanis mindenki csak nyerhet. Biztos mindenki járt már úgy, hogy elhatározta, egy adott témában feltérképezi a legjobb lapokat a weben, de már az elején vagy úgy elkalandozott, hogy vissza sem talált a kiindulóponthoz, vagy beleunt abba, hogy ide-oda cikázzon, és minden információt meg is jegyezzen.

A lábjegyzetté válás útján

Harvard
Egy kedves kollégám, aki éppen a Harvardon folytat kutatást, hívta fel a figyelmemet arra, hogy könyvem, The Spectral Body, már kölcsönözhető a Harvard Könyvtárából. Ez olyasvalami, amiről persze álmodni sem mertem, hiszen azt hittem, hogy az a tény, hogy írok egy könyvet az egyik kedvenc rendezőmről majd engem nyilván büszkeséggel tölt el és még talán örömet is okoz, a világ meg gazdagabb lesz egy olyan kiadvánnyal, amelyre méltán süthetjük rá a legkisebb példányszámban elkelt könyv címkéjét. Most azonban egy kicsit pozitívabban látom az egészet: legalább katalogizálva vagyok… ami annyit jelent, hogy a legjobb úton haladok a lábjegyzetté válás felé valaki más tanulmányában – már persze ha valaki valaha beleolvas a szövegbe.