A Mashable számol be arról, hogy Neil Gaiman a BBC Audiobooks America felkérésére a Twitter segítségével indította útjára azt a kísérletet, aminek során a felhasználók csiripelik össze egy készülő regény egyes mondatait. A #bbcawdio hashtag-re érkező egysorosokat összegyűjtik, és megpróbálják belőle kihozni a legjobb történetet, amit aztán hangoskönyvként ingyenesen elérhetővé tesznek az interneten is. A formálódó szöveg első, indító mondatát maga Gaiman küldte be kedden, és ha valakit érdekelnek a mondatok, szövegdarabkák, akkor a Twitter keresőjével másodpercre pontosan követheti a beérkező sorokat. Számomra mondjuk akkor lenne igazán kísérlet íze az egész vállalkozásnak, ha egy erre kidolgozott algoritmus hozná létre a mondatok összekapcsolását, és esetleg több alternatív szálat is tudna mozgatni a produktum, hiszen így válna igazán interaktívvá az egész, és a Twitter így nem puszta gyűjtőhelyként, hanem filterként tudna működni, de a próbálkozás így is érdekes – majd kiderül, mi jön ki belőle. Twitterre fel, tehát, bárki elindulhat az irodalmi magasságok útján az ő saját 140 karakterével :)
A következő címke listáját látod: "regény"
Interaktív történet a Twitteren · 148 nappal ezelőtt
Könyv-trailerek · 658 nappal ezelőtt
Nem tudom, ki hogy van ezzel, nekem még szoknom kell a gondolatot, hogy egy új trend kezd erőteljes áramlásba a neten: könyvekhez készítenek trailereket – hol ilyet, hol amolyat. Az már látszik, hogy maguknak a kreatívoknak is szokni kell még a gondolatot, mert vagy túl lőnek a célon, vagy nagyon alacsony az irányzék. Előbbire példa szerintem Chuck Palahniuk új könyvének, a Snuff címet viselő regénynek az immáron többféle beharangozója, amelyek a hetvenes éveket idéző silány pornófilmecskéket (nyilván poénból, értem én, hát persze) citálja, bár a könyvre igazából csak az utolsó képkockák utalnak. Figyelemfelkeltésnek óriási, egyébként… biztos hangulat kérdése. A másik trend az állóképes montázs, ami viszont annyira őskort idéző technikai megoldás, hogy már-már fájdalmas: Jon Evans Invisible Armies című techno-thrillerét reklámozzák ilyesféle megoldással. Tessék nézelődni – de valószínűleg inkább olvasni…
Megjegyzés [4]
2008. tavaszi félévre meghirdetett kurzusaim · 797 nappal ezelőtt
Itt az idő, hogy bejelentsem, hogy sikeresen összeállt a jövő félévre, azaz a 2007/2008-as tanév második, tavaszi félévére meghirdetett kurzusaim listája. Egyelőre még kissé hiányos néhol a leírás – például nem jött visszajelzés arról, hogy sikerült-e megkapnom a kívánságlistámon szereplő idő- illetve terembeosztást, de valószínűleg hamarosan ez is meglesz. Van még egy-két olyan kurzus is, ahol csak egy nagyon rövid leírás szerepel ismertetőként: ezek is hamarosan bővülni fognak, és a heti lebontású menü és olvasmánylista is készülget folyamatosan. A félév kuriózuma lesz számomra, hogy életemben először saját könyvből fogok előadni, ugyanis a Rékával közösen írott könyv, az Encounters of the Filmic Kind lesz a filmelméleti előadás alapvető és kötelező olvasmánya.
A DragonWeb Dragon Zoltán webes játszótere és online otthona: itt elmond, kritizál, kinyilatkoztat, beszámol. Ha további érdeklődés esete forog fenn, akkor érdemes a 








