blog

Zene + matematika = akkordgeometria

Dmitri TymoczkoAmikor először találkoztam Jacques Lacan francia pszichoanalitikus kései írásaival, ahol a pszichés struktúrákat a kötéselmélet segítségével igyekezett elemezni, bölcsész létemre nagyon elkezdett érdekelni a matematika topológiai ága, főképpen a (szinte) modellálhatatlan geometriai terek és alakzatok elméletei. Most azt olvasom, hogy a zeneelmélet területén is kisebb forradalom van készülőben, minthogy Dmitri Tymoczko, a Princeton University oktatója nekiveselkedett, hogy a térgeometria és egyéb matematikai finomságok segítéségvel ábrázolhatóvá varázsolja az akkordok univerzumát, amely segíthet mindennemű nyugati zenei örökség jobb megértéséhez, számol be az úttörő elméletről a Time. Richard Cohn zenetörténész szerint természetesen nem Tymoczko az első, aki hasonlóval probálkozik (emlékszünk még a megboldogult Friderikusz show bohém “zenefestőjére”?), de ő az első, aki verifikálható elméleti keretet állított fel a probléma tanulmányozására.

De miről is van szó egészen konkrétan? Kezdjük ott, hogy a legegyszerűbb akkord, két hang, nem egy kétdimenziós térben alkot két pontot: sokkal inkább a Möbiusz-szalag alakzatával lehetne modellálni együtthangzásukat. A hátom hangból álló akkordok már prizma szerű geometriai alakzatban találhatóak, és egyre csak bonyolódik a helyzet – mind összhangzattanilag, mind pedig geometriailag. Tymoczko honlapján látható (és letölthető), mire is célozgat a sok elméleti háttér segítségével, hiszen a lényeg mégiscsak a vizualitás (és persze a hang – talán nem mellesleg…): nincs kivétel – Deep Purple és Chopin ugyanabban a hajóban evez! Ugyanis a szerző elmélete szerint mindkét esetben a zene előrehaladtával az egyik akkord eleve megvilágítja a következőt, vagyis kijelöli, merre mehet – és Tymoczko szerint a “zenei ingatlanon” meglepően kicsi a változatosság lehetősége.

Hogy mi az egész értelme? Az előzetes vélemények szerint minimum óriási segítség a zene behatóbb tanulmányozásához, hiszen olyan kimondhatatlan területeket világít meg az új módszer (illetve szoftver, merthogy az is van hozzá!), amelyek eddig sok esetben a “zsenialitás” megmagyarázhatatlan kategóriájába kerültek, és általában a zeneelmélet területén is új irányt jelölhet ki. Azt azonban tudni kell, hogy a szoftver nem váltja ki a szolfézst vagy a komoly zeneszerzői tanulmányokat, de nyilvánvalóan nem is ez a cél. Lehet, hogy a “zenei vízió” nem is képzavar többé?

Standard