blog

Vonaton hazafelé

Ott szokott kezdődni, hogy este az utolsó pesti vonatra elvonszolom magam, a kellemesen szellősen telített kocsiba kb. középre berendezem a rezidenciám, és komótosan, néhány telefont lebonyolítva nekiülök olvasni. Csakhogy. Tegnap napközben sikeresen abszolváltam Patricia Highsmith Ripley’s Game-jét (Ripley és a maffiózók), mivel szegény dráma szemináriumosok zh-t írtak… Így nem volt nálam semmi olvasnivaló. Természetesen az újságos és a könyves standok este 7 után már reménytelen kísérletnek tűnnek – de sikeresen leszólítottam a gyanútlanul takarító alkalmazottat, aki éppen hazainduláson törte a fejét, hogy életmentés címén büntessen meg egy hvg-vel (az jó vastag, mindig van benne valami érdekes, talán kitart hazáig). Megkegyelmezett, sikeresen bespájzoltam az újságot, így lelki nyugalmam helyrebillentével zuhantam a csodás dizájnnal körbecsókolt vasúti kocsiba.

A hvg tényleg jó volt, ki is tartott hazáig, főleg, mert volt néhány különösen érdekes iromány benne. Kezdjük annál, ami mostmár kicsit bosszant is: a nagy Vista-őrület, ugyanis a kiválasztottak (vagy rajongók?) már az új operációs rendszerrel büntethetik magukat és környezetüket – bár a magyar verzió márciusig várat magára. A hvg Háló mellékletében Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója bizonygatja, mennyire tökéletes is a Vista, és hogy milyen jó lesz ez majd mindenkinek. Hát, nem túl meggyőző… Legalábbis számomra, hiszen olyan újdonságokat emleget, amit én a büdös életben nem használtam, nem használok, és nem is fogok, ráadásul még kamu íze is van. Pl.:

a Vistát úgy építették fel, hogy figyelmeztesse a felhasználót, ha egy letöltött vagy titokban feltelepült szoftver át akarja venni a hatalmat a gépe felett… (“Emberközeli megoldások,” hvg kalauz az internethez, 2006. december, p. 13.)

Már bocsánat, de ha a biztonságra apellálunk, talán akkor van baj, ha egy szoftver titokban feltelepül a gépre, és akkor már köszi szépen, ha utólag figyelmeztet a rendszer arra, hogy a szemét program még irányítani is akar… Talán inkább azon kellet volna ennyit dolgozni, hogy eleve ne is legyen képes feltelepülni… vagy az nem olyan izgi? Másik lényeges pont szerintem: talán esetleg ez a vírus védelem, a tűzfal és a spam (meg néhány egyéb nyalánkság) szűrűsűnek a feladata, amit – bocs – nem bíznék a Vistára. Vannak erre szakosodott, bejáratott és profi szoftverek, akik ugyan utólag nem figyelmeztetnek (ezt meghagyják a Vistának), viszont jelzik, hogy nem is engedték be, és rögtön karanténba zárják vagy törlik a betolakodót. Maradnék ennél a verziónál.

Az otthoni számítógépek hálózatbakötésének elősegítését sem tartom túl ésszerű lépésnek (amolyan pótcselekvésnek látszik a jó redmondiak részéről): könyörgöm, biztos, hogy a magyar – akár – szélessávon döngető, átlag felhasználó legnagyobb gondja a temérdek otthon rohadó számítógépének összekapcsolása, hogy így majd “elég lesz egyetlen gépre feltelepíteni a multimédia-fájlokat”, amiket a többi, hálózatba kötött géppel is lehet használni? Á“, szép gondolat. Csak hülyeség… Ráadásul mit nekünk takarékosság, mikor a Vista akkora helyet követel, hogy örüljek, ha még multimédia-fájlokkal vacakolhatok…

Ami viszont tetszetős, és erről beszél legkevesebbet Vityi Péter, az az Office 2007-es csomag. Kipróbáltam az online tesztverziót, és azt kell mondjam, tényleg nagyon jó! Végre saját és kitűnő ötlettel is előrukkol Gates és bandája: a Word kezelőfelületén működő intelligens szalagot egyáltalán nem nehéz megszokni, ugyanis tényleg az ember keze alá dolgozik. Röviden tesztelgettem, de nem találtam benne hibát, mindig megtaláltam azt a funkció, ami éppen kellett, az meg külön profi, hogy a szövegben eszközölendő változásokat már úgy is megnézhetem, hogy még ki sem adtam a parancsot, már látom, milyen lesz – így időben, minden különösebb fejfájás nélkül visszakozhatok vagy más opciót választhatok. Nem tudom, hogy ezt majd elbírja-e az XP… vagy mindenképpen Vista kell hozzá?

Más téma: na de aztán megolvastam a plágiumról szóló írást is. Most ismét aktuális a téma (mondjuk, mikor nem?!), hiszen esszék leadása, szakdolgozatok elbírálása, ilyesmik következnek, és a kérdéskör korántsem tisztázott. Lehet agonizálni a dolgon, szerintem egyszerű a képlet. Aki plagizál, az lényegében tolvajkodik, az pedig büntetendő. A témavezetőnek igenis oda kell figyelni, hogy a neve alatt ne kerüljön ki gyanús mű, az opponens pedig igenis vegye a fáradtságot, hogy legalább a neten rákeresgél kulcsszavakra, kifejezésekre, stb. Figyelni kell a stílustöréseket, a nyelvtani változásokat, a gondolatmenetet, és szerintem mindezek összességével rá lehet jönni, hogy saját, vagy idegen tolllal ékeskedik a dolgozat benyújtója. Azt pedig nem tartom jó ötletnek, amit az ELTE történelem szakán művelnek, miszerint a dolgozatokat szinte hermetikusan elzárják, nehogy valaki, aki még hasonló mű elkövetése előtt áll, belepillantson. és lenyúljon valamit. Ez hülyeség. Már bocsánat, de azokat a dolgozatokat a tanszék oktatói felügyelték és opponálták: talán akkor észreveszik, ha valaki mégegyszer le akarja nyomni a torkukon ugyanazt a szöveget, nemde? A másik botor gondolat, hogy rettegjünk az internettől, mert annyira elszabadult minden, hogy egész dolgozatokat ollóznak onnan. És? Ott a net a témavezető és az opponens keze ügyében is – talán tessék használni, amit ugyanis a kedves hallgató megtalált, kis keresgéléssel esetleg az oktató is fellelhet. Sőt: ha explicite ott vannak a dolgozatok a neten, akkor sokkal kisebb az esélye a lopásnak, hiszen akkor teljesen visszakövethető mindenki számára, honnan kerültek be a szakdolgozatba kérdéses vagy egyenesen gyanús elemek. Küzdeni kell a plágium ellen, de ésszel, és először is megfelelő (és szigorú, akár egyenesen elrettentően szigorú) szabályozással.

Blogged with Flock

Standard