blog

Véget ért az I. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia

I. Magyar Pszichoanalitikus FilmkonferenciaSzombaton késő délután ért véget az I. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia, mégpedig várakozáson felüli sikerrel. Ritka az ilyen, ami valószínűleg azért lehet, mert itt az elszántság és a kifogyhatatlan érdeklődés minden nehézséget és buktatót áthidalt vagy feledtetett, és az ismeretlen, az újdonság ereje felülírt mindent. No és persze nem szokásos, már-már kötelező pofavizitszerű konferenciáról volt szó, hanem egy új kezdeményezésről. Számomra rengeteg meglepetéssel szolgált ez a pár nap, de menjünk szépen sorjában…

Kezdődött az éppen még elviselhetően viszontagságos vonatozással, aminek majd’ fele buszozássá fajult, mivel a MÁV éppen most bütykölt valamit a Bp-Pécs viszonlyaton. Így megy ez. Büntetésből (?) rögtön meg is talált egy amerikai úriember, aki annyira megörült nekem, hogy angolul társaloghatunk, hogy azt hittem, még a konferenciára is velem jön. Bár problematikus lett volna, ugyanis a “pszichoanalitikus filmelméletet” következetesen “pszichedelikus filmkészítésnek” értelmezte, pedig tényleg erőlködtem, hogy oszlassam a ködöt. Aztán ráhagytam, végülis nem mindegy? (Egyébként nem…) Ezek után berobbantam a konferenciára – szó szerint, mert ekkora zajjal még szerintem nem prezentáltak entré-t tudós körökben… megérkezni tudni kell ugyebár. És öt perc elteltével máris ebédszünet…

Na de utána azért becsülettel belevetettem magam az előadásokba, vegyes benyomással. Volt ugyanis, aki bosszantóan adta elő magát (mondjuk úgy, hozta a formáját, egyébként), de aztán hála az égnek többségbe kerültek az érdekes megnyilvánulások, olyannyira, hogy azon kaptam magam, hogy a konferencia végére már szinte mindegyik előadásban találtam valami különlegeset – és ez tényleg nagy szó, mi több, saját magam számára is meglepő. Ami még meglepőbb volt, az az, hogy a zárásig igen sokan maradtunk, nem a szokásos konferencia végi menekülés zajlott le, és még arra is volt erő, hogy a jövőbeli terveket nagy vonalakban egyeztessük. Ez a feltűnően pozitív hozzáállás és lelkesedés már gyanús, olyan, mintha nem is kicsiny hazánkban lett volna a rendezvény. Arról meg nem is kívánok még beszélni, milyen plusz hozadékai lesznek a nagy találkozásoknak – merthogy lesznek! De majd annak idején.

Az előadásomat végülis nem sikerült elég gyorsan hadarnom, így ki kellett hagynom a Dogville-es fejtegetést – csak hogy a Mackótestvérre jusson idő. A hozzászólásokat szívesen vettem, még az is szóba került, amiről nem volt időm beszélni (Ábrahám Miklós és Török Mária + a fantomelmélet és a kriptonímia, valamint ezek filmes vonatkozásai), hála a figyelmes és értő közönségnek. Ami személyesen meglepő volt ezen túl, hogy többen is emlegettek, még idéztek is – ehhez azért tényleg nem vagyok még hozzászokva, zavarbaejtő (de azért nagyon hízeleg is, majd hencegek is vele az unokáknak…). Annak is nagyon örültem, hogy az általam vezetett szekció (a nézői azonosulásról szólt) a végére igazi dialógussá, vagy “multilógussá” fajult, ahol a közönség tagjai már nem csak az előadót, hanem egymást is kérdezték, filmes-nem filmes, pszichós-nem pszichós – teljesen mindegy volt, mert sikerült valami közös hangot megütni. És szóhoz sem jutottam… pedig még lett volna miről beszélni.

Hazafelé pedig abszolváltam az eddig szégyenszemre kimaradt Elveszett cirkálót – kell ennél szebb befejezés?

Blogged with Flock

Standard