blog

VDSZSZ: belső retorika


A VDSzSz egyes megátalkodott tisztségviselői már a biológiai és vegyi fegyverek alkalmazásától se rettennek vissza, igaz, ezeket egyelőre még csak a sztrájkolók ellen vetik be. A tesztüzemnek vannak áldozatai. Közülük az első a Déli pályaudvar II-es tornyában sztrájkoló váltókezelő. Béla ugyanis 48 óra után először vette le bakancsát, talán nem is csoda, hogy rögtön előkerült szappan, zokni, törölköző és ráadásul még egy pár papucs is. A reakció közömbösítése ezt követően megtörtént.
(Forrás: VDSZSZ)

No comment…

Kiskundorozsmáról Budapest irányába már a negyedik vonat készülődik, az előző hármat ugyanis sztrájktörő jegyvizsgálók elvitték, viszont a negyedikre már nem jutott belőlük: elfogytak. Ilyen is van.
(Forrás: VDSZSZ)

Ášgy látszik, szövetkeznem kellene Bélával és néhány sztrájktörő jegyvizsgálóval annak érdekében, hogy eljussak majd a munkahelyemre…

Standard

7 thoughts on “VDSZSZ: belső retorika

  1. legalább jó a kedvük pár milliárdért.

    egyébként ez a sztrájktörő sehogy nem megy a fejembe. aki nem sztrájkol, az – tudomásom szerint – nem is tagja a sztrájkot meghirdető szakszervezetnek. szóval nem sztrájktörő, csak nem sztrájkol. persze értem én, hogy kommunikációilag miért jó az, ha sztrájktörőnek hívják. így úgy tűnik, hogy “amúgy ő is velünk van, csak most épp dolgozik”

  2. Kisdobos-úttörős riadólánc fílingje van ennek az egésznek, és a diskurzus le is leplezi az egész felelőtlenségét. Valóban, igen drága buli…

  3. lesz majd vasúti nemdolgozók szabad szakszervezete, a valóban dolgozó gonosz sztrájktörőkét meg majd elnevezik vasúti sztrájktörők szabad szakszervezetének, akik gyalázatos módon vonatokat térítenek el annak a néhány utasnak a kedvéért, akik gyarló módon utazni akarnak.

  4. Nagyszerű! Egyébként ezek szerint nem nagy trükk “elvinni” egy vonatot – elég egy jegyvizsgáló hozzá… Akkor viszont nem értem, mi ez a nagy hepaj itt…

  5. sharkfur says:

    ott parkol mind. Nem kunszt elvezetni..hajrá!…Ha az egykerekű roller megy, a soksoksok-kerekű BZMOT nem okozhat problémát… még pimp máj rájdos grefiti is van egy-kettőn…

  6. A roller mióta egykerekű? És persze, hogy nem kunszt, mikor igazából a mozdonyon múlik minden. Szólok Thomas-éknak, és minden oké…

  7. sharkfur says:

    oops…my bad…

    én csak azt láttam magam előtt roller=monorail:D ez a megoldás: roller a síneken? na? NA?

Comments are closed.