blog

Válságban a mozi – már megint?

Néha-néha felerősödnek azok a hangok, amelyek nagyon féltik a mozit attól, hogy rövid időn belül az enyészeté lesz, és akkor jaj nekünk, mozibarátoknak, mert azon túl, hogy a kultúra egy fontos intézménye mállik szét a szemünk előtt, nem mellesleg kedvenc kikapcsolódási illetve szórakozási lehetőségünket is elveszítjük. A Szegedi Egyetem hasábjain olvastam egy riportot, amelyben a kérdést boncolgatja a szerző és néhány megszólaló, és négy fő okra vezetik vissza a mozi látványos hanyatlását. Az első ok szerintük, illetve Karsai Attila (programszervező, Grand Café, Szeged) szerint a pláza-hatás, ami a kilencvenes évektől kezdve – szerintem – sok más területen is érzékelhető változásokat indított be – de ezt a hatást Karsai szerint a kópiák nagyobb mennyiségével sikerült kompenzálni, vagyis már vidéki, kisebb mozik is tarthatnak nagyobb filmekből bemutatót a fővárosi mozikkal szimultán.

a film története nem fog a 20. századra korlátozódni

A második ok, amelyet a riport felhoz, a televízió. Az egy bekezdésbe sűrített megállapítások is jelzik azt, amit a filmtörténet már régen igazolt: ez nem ok. A televízió mára már jócskán elzarándokolt a filmmel és így a mozikkal párhuzamosan rótt útról, és őszintén szólva csodálkoznék, ha csak nálunk, Magyarországon nem tette volna meg ezt a lépést – de megtette. Ennél, sőt az első oknál is sokkal jelentősebb problematikát azonosít a harmadik okként regisztrált kulturális-gazdasági változás, amit persze minden ok summázataként, kereteként is azonosíthatnánk, hiszen éppen a két kulcsszó jelzi, miről is van szó valójában. Itt merül fel ugyanis az annak a digitális váltásnak a jelentőssége és egyáltalán jelenléte, amire – bár teljesen más aspektusból és céllal – a HAAS konferencián is felhívtam a figyelmet: a film tulajdonképpen beágyazódik más média objektumok közé, amin lehet sajnálkozni (teszik ezt a mozit siratók) vagy lehet örvendezni, hiszen arról van szó, hogy a film története nem fog a 20. századra korlátozódni, mert a médium képes arra, hogy a kor technikai és kulturális kihívásaira adekvát válaszokat adjon. Ez persze korántsem fogja a mozikat üzemeltetőket megnyugtatni, bár azt látom, hogy például a szegedi Belvárosi Mozi vezetése nagyon bátran előre menekül: jelesül a Zsigmond Vilmos terem háromdimenzióssá válik, és ha jól értelmezem Szabó Éva (művészeti vezető, Belvárosi Mozi, Szeged) szavait, akkor egyáltalán nem zárkóznak el a digitális mozi ötletétől sem, vagyis mondhatnánk, hogy lám, van kiút, sőt, olyan fejlődési potenciál, amivel talán szembe lehet menni a statisztikákkal, és visszacsábítani a közönséget.

Mélységesen egyetértek továbbá Karsai Attilával abban is, hogy a letöltések nem fenyegetik a mozi intézményét, még akkor sem, ha a szerzői jogokért kardoskodók (a riportban Kálmán András, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait védő Közcélú Alapítvány igazgatója) ezt említik elsőként a listán. Nem vagyok jogi szakértő, de olvasgatván hasonló nemzetközi szervezetek és egyáltalán a problémát boncolgató szakértők törekvéseit, talán itthon is ideje lenne ébredezni és azon gondolkodni, hogy a megváltozott technikai, gazdasági és persze kulturális környezetben milyen módon lehet érvényesíteni a jogos juss megszerzésére irányuló igényeket, mert a legálisan vásárolt DVD-kre kreált felszólítások nem hogy nyilvánvalóan hatástalanok is, de emellett felháborítóak és jobb érzésű embert rögtön a torrent oldalak felé irányítanak (ha kifizettem a pénzt a DVD-ért, akkor miért is kell engem figyelmeztetni folyamatosan arra, hogy ne lopjak? Az pedig, hogy a szegedi egyetem kalózkodás tekintetében “fertőzött” ugyanaz a kategória, mint a fénymásolás kérdése: ne mondja senki, hogy csak Szeged érintett, pláne, hogy kiemelten érintett…

Moziba pedig tessék járni, mert még mindig behelyettesíthetetlen élmény – és szeressük továbbra is, minden változásával együtt: igen, nekünk és a következő generációknak már teljesen mást jelent, de a lényeg talán mégis az, hogy egyáltalán jelent valamit!

Standard