mellesleg

Unaloműzés Jusztse bolygón

Jusztse bolygói kasút Hirtelen borzasztóan hideg lett. Jusztse mind a négy holdja egyszerre kelt fel és nyomták le a ragyogó napot, amely így nem tudta ellátni kellő energiával a városok bioburkait, és a virtuálisan generált nyári környezetet sürgősen át kellett állítani őszi tájképre, nehogy kognitív disszonancia miatt álljon le a termelés a planétán. A zord időjárás persze a vezéreket és a bírákat is azonnal hazazavarta magánszigeteikről, és immár a légkondicionált, jeges utcákon baktathattak munkába a digitális pálmafasziget ösvényein tett lazító sétáik helyett. A Vén Bírák annak ellenére elzarándokoltak nyári kotlóhelyeikre, hogy Jusztse bolygót komoly gazdasági válság érte el – ám kezelési tervük nem volt, hiszen csak a szimulált válságok stratégiájához értettek. Így aztán fejüket a homokba dugva süttették hasukat a sugárcsövek fényétől övezve. Mire visszatértek, a helyzet korántsem oldódott meg, sőt, Jusztse népe egyre elégedetlenebbnek tűnt. Már amennyit találkoztak velük. Nem-működő társadalmuk alapja ugyanis éppen arra épült, hogy kizártak mindenféle kontaktust a társadalmat alkotó létformákkal, mondván, hogy juszt se tárgyalnak olyanokkal, akik nem az ő steril rétegeikből származnak.

A kasúti közlekedés is akadozott, hiszen a cudar idő megviselte az egyre ütöttebb-kopottabb biztosítóberendezéseket, a szél nem kímélte a kasút stabilitás-generátorait, és a kasutasok eleve nem kedvelték a hajnali fagyban történő munkavégzést sem. Évtizedek óta dolgoztak azon, hogy a kasúti folyósókat egységesen generált, saját időjárással lássák el, ám a Vén Bírák nem tudták a pénzt erre a projektre irányítani, hiszen a KNSZSZ, vagyis a Kasutas Nemdolgozók Szabad Szakszervezete sztrájkjai felemésztették forrásaikat. Tacskó, a KNSZSZ vezetője akkurátusan ügyelt arra, hogy a nem-működés alapelveivel összhangban ne adjon esélyt a fejlődésnek, és számára éppen kapóra jött a válság is: végre elkeseredett tömegeket próbálhat meg maga mögé állítani. Céljai persze továbbra sem voltak azon túl, hogy nyáron egy még exklúzívabb sziget virtualizációját élvezhesse, de ösztönzésnek – jobb híján – ennyi is elegendőnek bizonyult. Ráadásul a hirtelen jött hideg miatt minden szakszervezeti vezető visszajött nem-dolgozni – velük is kezdeni kellett valamit, végtére is azért választották meg vezetőnek, hogy mindig gondoskodjon valami haszontalan elfoglaltságról, ami viszont kellőképpen bír szórakoztatóerővel.

– A digitálisan generált virtuális istenekre mondom, kezdek kétségbe esni! – vallotta be magának a legifjabb Vén. – Nem elég, hogy fogalmunk sincs, mit jelent a valódi válság, és így válságkezelő algoritmusaink egytől egyig csődöt mondtak, még Tacskó és az ő haverjai is visszajöttek a nyaralásból!
– Miért lenne az baj? – kérdezte terebélyes felesége, akinek arca már kora reggel sem látszott a szintetikus bőrfakasztó zseléktől. – Kipihentek, és így hátha hatékonyan el lehet vetni minden megoldási javaslatot, amivel kezelni lehetne a helyzetet.
– Igazad van, végülis el kell húzni a válságot ameddig csak lehet, de a KNSZSZ vezetői most halálra fogják unni magukat, és egészen bizonyos, hogy a múltkori gördülő sztrájkos valóságshow-t fogják feleleveníteni. És persze jó, hogy semmi nem működik, sőt, kívánatos is, de zavaró ez a valódi válság, és hogy nem mi irányítunk.
– Hát vonjátok meg tőlük a támogatás nagyobb százalékát, hogy legyen okuk sztrájkolni – javasolta a Vén neje, aki már a hajnövesztő búrát is felhelyezte feje búbjára. Vonásai egyre hasonlatossá váltak a Jusztsei Gammakutató Intézet szemétszállító androidjainak prototípusaihoz, ami kissé aggasztotta a Vént.
– Már megtettük. Sőt, elbocsájtás, minden lesz. De ez a Tacskó már megint éppen a legrosszabbkor… – a mondatot már nem tudta befejezni, mert a holovetítőn virtuális asszisztense éppen a szakszervezeti vezetőt jelentette be.
– A fenébe is, Tacskó, mit akar ilyen korán? – üvöltötte a virtuális képernyőn megjelenő arcba.
– Ne haragudjon kedves Vén, de kénytelen vagyok bejelenteni, hogy holnaptól a KNSZSZ sztrájkba lép a fennálló problémák áthidalásának maximális megakadályozása érdekében. Tűrhetetlennek tartjuk, hogy terveikkel automatizálnák és kiszámíthatóvá tennék a kasúti közlekedés 90%-át, és a kihasználatlan vonalakat egy virtuális stylus-vonással megszüntetnék! Elbocsátásokról is szól a fáma, ami persze megintcsak fontos, és szükséges dolog – de értse meg, ki kell néha nyitnunk a szánkat, különben elpártolnak mellőlünk, és hovatovább odáig fajulhat a dolog, hogy a végén még dolgozni akarnak az emberek! Érti? Minőségi szolgáltatásról beszélnek egyesek, ami a vezető párt ideológiájával teljességgel szembe megy!
– Mikor akarnak kezdeni?
– Azt… azt még mi sem tudjuk… – halkult el Tacskó, miközben rövid mellső lábaival DNS-manipulációtól divatosan lelógó füleit igazgatva feszülten figyelve.
– Ismét sikerült jelesre vizsgázniuk, Tacskó! A nem-működés ideológiája egyszer a saját szervezetét is átitathatná, hallja-e?! – dühöngött a Vén.
– Figyeljen ide, Vén! Nem érti? Unatkozunk! Én és a vezetők. Egyszerűen baromira nem tudunk mit csinálni: a szolgáltatás minőségének javítása nemhogy az uralkodó ideológia egyenes tagadása lenne, de fogalmunk sincs, hogy is lehetne hozzákezdeni – és pláne, minek. Hideg van, tehát nyaralni sem lehet tovább. És persze ott a sztrájkalap. – vitte le hangját Tacskó.
– Mi van vele? – értetlenkedett a Vén.
– Felduzzadt. Nem tudjuk másra költeni, kénytelenek vagyunk sztrájkolni.
– Dehát csődben van Bolygóközi Kasúttársaság – hogy tudtak felhalmozni akkora összeget, amit nem tudnak másra fordítani? – kérdezte hitetlenkedve a Vén.
– A helyzet az, hogy a hosszú nyár miatt nem volt időnk eddig sztrájkolni – a nyaralásban véghez vitt semmittevést igazán nem lehet munkával helyettesíteni, ezt ugye Ön sem akarná? Nos, a pénz megmaradt, de most muszáj elkölteni, különben a jövő évi költségvetésben egyszerűen lejjebb szállítják a KNSZSZ működési költségeire szánt összeghatárt, és akkor nézhetünk – ugye Ön sem akarja, hogy ne tudjunk csak úgy, bármikor sztrájkolni?
– Persze-persze, azért ott még nem tartunk. A végén még rendesen működne a kasúti rendszer.
– Na látja, kedves Vén. Most mennem kell, egyeztetnem kell a KNSZSZ vezetőségével a sztrájk kezdésének időpontjáról.
– Rendben, de aztán tájékoztasson, az irodámban leszek.
– Még mit nem?! Ugye nem gondolja komolyan, hogy időben bejelentjük a sztrájkot? Ki ne szivárogtassa egyáltalán azt is, hogy sztrájk lesz! Ezzel megszegné a nem-működő törvényeket!
– Rendben, rendben – bosszantó egy alak ez a Tacskó, gondolta magában szitkait magába fojtva a Vén. – De azt tudja, ugye, hogy ezzel nem-dolgozók tízezrei kerülnek veszélybe?
– Természetesen, tisztában vagyok a szükséges áldozattal. Viszont ezzel más nem-működő iparágak nem-dolgozóit kívánjuk védeni!
– Á“, minő önfeláldozás, Tacskó! Ugye maga sem hiszi el ezt az ideológiai maszlagot? Azzal, hogy a kasút leáll, és nem-működik a tájékoztatás, valamint követeléseik ebben a válsághelyzetben eleve abnormálisak, azok a nem-dolgozók máris elbúcsúzhatnak nem-működő munkahelyeiktől. – hívta fel Tacskó figyelmét a hatásokra a Vén.
– Igen. – ejtette ki ezt a nem-standard grammatikai jellemzőkkel bíró szót Tacskó. – De ezzel máris beindul a válság kezelése. Nemde? A valódi válságé.
– Hmm. Mond valamit, Tacskó. Mélyítsük csak a válságot – hátha átbillen a virtuális válság kezelhető szintjére…
– … és akkor jöhetnek a Vének algoritmusai. – fejezte be bólogatva a mondatot Tacskó.
– Rendben, lepjenek meg ezzel a sztrájkkal. – lépett kia vonalból a Vén.

– Öregszem – gondolta szomorúan a Vén. Már a sztrájk sem a régi. Már nem is a Vén Bírák irányítanak. Ha valaki errefelé unatkozik, azonnal előnyben részesíti az ideológia. Valamit sürgősen ki kellene találni. De nem ma. Ma irtózatosan hideg van, és semmi sem működik. Különben is, hogy a fenében jutna el a bolygó másik pontján lévő Bírák Tanácsépületébe – még a kasút sem működik. Majd beszól a holofonon keresztül. Csak nehogy megelőzze a sztrájk bejelentését, még a végén megvádolják, hogy együttműködik Tacskóékkal. Nem, azt mégsem lehet. Minden jól van így, hogy nem-működik.

Standard