egyetem, köz

Új bölcsészet?

A Metazin számol be arról az amerikai kezdeményezésről, amely lebontani igyekszik a bölcsészettudományok és a természettudományok közötti, néha áthatolhatatlannak tűnő falakat, mondván, hogy vége a szakbarbárságnak. Az argumentum az, hogy bár a 20. század oktatási modellje egyértelműen a szakosodás, a specializáció struktúráját építette ki, addig a jelen valami egészen mást diktál. A kiinduló pont a következő:

David Sloan Wilson, a New York-i Binghamton Egyetem biológiatanára arra lett figyelmes, hogy a darwini evolúcióról szóló előadás-sorozatára előszeretettel iratkoztak be bölcsészhallgatók is. Kolléganőjével, Leslie Heywood angol nyelvésszel olyan tananyagot dolgozott ki, amelyben a statisztika oktatása és a filológiai tudomány alapfogásai egyaránt szerepelnek. Ášgy vélik, hogy a tudomány könnyen hozzáférhetőbbé válik, ha demisztifikálják. Ha például a statisztikai fogásokat és módszereket a diák az őt érdeklő témakörrel kapcsolatban sajátítja el, mindjárt kiderül, hogy nem ördöngösség a statisztika.
(forrás: Metazin)

Ez mind nagyon szép és jó, csak egyvalamit nem értek: valóban új valamiről van itt szó? Tetszettek már hallani az interdiszciplinaritásról? Vagy épp a multidiszciplinaritás rémlik? Esetleg pluridiszciplinaritás ugrik be?

Valahogy az az érzésem, hogy manapság a BTKTTK tagolás egyre inkább csak a fejekben létezik, hiszen ha megnézzük mondjuk (beszéljünk egy kicsit hazafelé) az SZTE Angol-Amerikai Intézet kurzuskínálatát, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy szó sincs klasszikusnak, hagyományosnak nevezhető bölcsészstúdiumokról, sokkal inkább különböző tudományterületek igyekeznek szövetkezni kurzusok formájában egy-egy jelenség vagy probléma feltérképezésére. Vagyis ma már nem annyira a tudományos terület határozza meg, mit kell vizsgálni, hanem a vizsgálat tárgya jelöli ki a lehetséges megközelítéseket (persze valamikor így volt ez a mostanra klasszikussá vált tudományokkal is, de az intézményesülés sokáig strukturálisan befagyasztotta, definíciókba zárta a kutatási irányokat).

a bölcsészet (szerencsére) már rég új

Nemrég a Szegedi Egyetem hasábjain egy gazdaságtudománnyal foglalkozó oktató mellékesen megjegyezte, hogy sajnos manapság egy bölcsész hallgatónak halvány lila fogalma sincs arról, hogy mondjuk mi a könyvelés vagy mit jelent vállalkozni. Nem tudom, ő honnan szerezte ezt az információt, mert az én tapasztalatom ezzel éppen ellentétes: a jelen bölcsésze (oké, persze ez is általánosítás) nagyon is otthon van a realitásokban, legyen az munkaerőpiac vagy technológia. Ezt erősítik a digitális elmélettel és kultúrával, vagy a kortárs vizuális kultúrával foglalkozó kurzusaim tapasztalatai is, ahol a hallgatók egy része még nyilván nem geek, nagy részük azonban nagyon is otthon van az informatika, a kommunikáció, a digitális világ területén (van olyan is, aki kifejezetten üzleti témában szakdolgozik, vagy a fogyasztói társadalommal foglalkozik, vagyis számomra furcsa, hogy még mindig a hagyományos bölcsész image él sokak fejében). Ebben a konkrét esetben is elmondható, hogy a digitális kultúra tanulmányozása megköveteli a kutatótól ill. hallgatótól egyaránt, hogy otthon legyen a bölcsész stúdiumok területén, de tisztában legyen számos informatikai fogalommal, technikával, stb., még ha nyilván nem is informatikusnak készül.

Összességében figyelemfelkeltő lehet az, hogy valaki “új bölcsészet” néven összeházasít humán- és természettudományos meglátásokat, de azért ha nagyon komolyan vesszük az agendát, akkor inkább azt láthatjuk, hogy nem első fecskéről van szó: a bölcsészet (szerencsére) már rég új.

Standard

Új bölcsészet?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. sharkfur szerint:

    Véleményem szerint, itt az egyetemen nehéz meghúzni a határt a különféle tudományok között, -pontosítva: nehéz egyáltalán behatárolni hogy van-e, és ha igen, hol…
    Ami külön változatossá teszi a problémák kötegét, az egy másik szinten működő határvonalak sokasága. És itt jönnek elő BTK-s életem sérelmei is: szép dolog, hogy alapműveltség-címszó alatt nem csak a hallgató címere alá tartozó dolgokat oktatják, tényleg..De hogy mi az alapműveltésg, na és hogy neki hol vannak a határvonalai, “..ammár nem mindegy…az…az..egy szpesziális théjma..” /Gátvéder/
    Szóval, számomra az ‘kinda sucks’, hogy szakfordító-tolmács, valamint üzleti angol speces vagyok, és ugyanolyan mélységig kell tudnom, hogy üzgerozamancumpion-i csata reggelén milyen omlettet evett a tábornok félszemű zabigyereke, mint azoknak, akik a történelemre szakosodnak. Vagy hogy kb. el kellene olvasnom cirka 20 telefonkönyvnyi elfeledett angol irodalmat, és bötű-pontossággal belőni, hogy a vizsgában szereplő idézet melyik könyv melyik fejezetének hanyadik oldalán van, és persze ki mondja kinek, valamint miért…és ha lehet, azt is tudni kéne, milyen problematikát feszeget az adott idézet. Oké, ha szorgos lennék, ÉS CSAK EZ AZ EGY KURZUSOM VOLNA 3 SZEMESZTEREN ÁT, akkor menne. Lényeg a lényeg, szerintem rosszul van hangsúlyozva az alapműveltségi mutató, valamint a szakok közötti átfedés. Mert nem MINDENTBELENYAMI -specre jelentkezett együkünk sem.

  2. Hát… szabad kurzusválasztás van ugyebár (persze a néhány kötelezőn túl) 🙂

    Mindenesetre nem alapműveltségről van szó egy egyetemi képzésben (pláne nem MA szinten), hanem valamilyen szintű specializációról, szakosodásról. Amit én hangsúlyozni kívántam az csupán az, hogy ma már a specializáció is jóval szélesebb spektrumú tartalmat jelent, mint a klasszikus diszciplináris keretekben. Adott esetben az irodalom tanulmányozása is kulturális stúdiumokat követel meg: nem elég olvasni tudni, vagy elhelyezni az irodalomtörténetben az olvasmányt. Szerintem.

  3. sharkfur szerint:

    Igen-igen, ez ebben a formában elfogadható, és komolyan mondom: szép dolog. Viszont, nálam megdől az egész rendszer komolysága, amikor nekem köszönőviszonyban nem kellene lennem a /fenti példában ismertetett szintű/ történelemmel, és történelem minoros-szinten követelik tőlem, holott a mellettem ücsörgő történelem minorosok, speceseknek, vagy akárkiknek nem kell brutál módon teljesíteni azt, ami az én tisztem…Ez amolyan, nem tetsző dolog.
    A másik pedig a tipikus negatívum, amikor a tanár a saját tárgyát imádja, isteníti, konferenciákra jár belőle, könyvet ír róla…Mert abban él. És kb. ugyanolyan komoly szinten követeli azt a tudást, amit átadott, mint ahogyan azt ő míveli. Ez szép, és jó, csak amikor 13 tantárgy 10 tanára ugyanígy vélekedik, na akkor válik izgalmassá a helyzet:) Itt megragadnám az alkalmat, hogy azért nem minden tanár ilyen. 13-ból 3 legalábbis biztos nem 🙂 Nade igen, egyetem…semmit nem adnak ingyé. Még azt a papírost sem, ami D-betűvel kezdődik, és iplomára végződik.

    Á“…és a szabad kurzusválasztásban nem hiszek:D 13 órám volt ebben a szemeszterben, és ezek közül minimum 7 db volt olyan, aminek semmi köze a specemhez, de kötelező,…mert idézek a vezetőségtől: “Ide úgyis mindenki irodalomért, történelemért, esetleg nyelvészeti kutatásokért jön..” …NO comment…

Hozzászólások lezárva.