blog

TV2-es netfélelmek

Őszintén szólva – és ebben nyilván nem vagyok egyedül – megdöbbentem, hogy még mindig mumusként kezelik a hazai televíziók, illetve annak néhány műsora a netet: jelesül két napon belül a tv2 két műsora is óva intette kedves nézőit a fránya információs szupersztrádától – akinek gyermeke van, az pedig jobb, ha már most kipurgálja a kábeleket a lakásból, nehogy valamelyiken keresztül a büdös kölök, aki vacsi után “ki tudja merre kószál a virtuális térben” (vagy valami ilyesmivel késztetett mosolyra Frei Tamás) éppen bugyiban pózolós képet dobáljon a chatre. A széles látókör mindenkinek jár? Akkor tényleg itt lenne az ideje, kedves jól tájékozott médiaszakemberek!

A Napló műsorában a korábban Tóta W. Árpád által végigfuttatott chat-oknyomozást igyekeztek naplósítani – kevés sikerrel. Ha valaki józan ésszel végiggondolja azt, hogy mi is az internet, milyen technológiákat hoz magával mindennapjainkba, és mindez milyen változással jár az életünkben, talán elkezdi mérlegelni, miről és hogyan is kell vagy lehet beszélni ebben a témakörben. Talán érdemes lenne egy felmérést készíteni arról, hogy bizonyos korcsoportok körében hogyan definiálják az internet fogalmát – bár túl jó eredményre nem kell számítani. Míg a fiatalabb korosztályok otthon érzik magukat a neten, tudják mit és mire lehet használni, addig az idősebbek nyilván kevésbé érzik magukénak az állandóan változó arcú webet, és kényelmetlen érzéseiket inkább a negatívumok felerősítésére használják (tisztelet persze a kivételeknek). Nem kell hozzá akadémiai doktorátus ugyanis, hogy valaki belássa, amit a tv2 nemrégiben prezentált, valójában a szenzációhajhászás netovábbja és az újságírás lejáratása, hogy ne mondjam, a tájékozatlanság normalizálása. Nesze neked széles látókör (ami egyébként mi is???).

Ha valaki valaha vette már magának a fáradtságot, és érdeklődésének engedve chatelt (ah, bűnös szenvedélyek, no meg a pedofília és a pornó melegágya!), az nagyon jól tudja, hogy valóban vannak olyan szélsőséges esetek, amilyeneket mondjuk Tóta W. alapján a Napló stábja bemutatott, és valóban ki van téve a bámészkodó mindenféle üzeneteknek illetve ajánlkozásoknak, csak mondjuk annak is lehetne egy icipici helyet szentelni, hogy elmondjuk, aki nem akar ilyen üzeneteket kapni, annak meg van a lehetősége arra, hogy letiltsa őket (lásd a chat programok privi ablakainak beállításait, illetve a zárt szobás rendszert, ahová nem léphet be akárki). A chat témához még annyit: ha valaki valóban már inkább egy ilyen virtuális térben kezd el “élni” a saját valósága helyett, az addiktológiai probléma, nem kifejezetten a médium sajátossága és velejárója. Ugyanis szerintem a céltalan chatelés igen hamar unalmassá és kiábrándítóvá válik, így a “negyedik dimenzióba” (vö. Frei kedvenc böffenésével) történő kiruccanás inkább kontraproduktív lesz vagy lehet.

A legmeglepőbb azonban mégis az volt, ahogyan a fantasztikusan felkészült hazai szakíróval a blogok káros hatását és veszélyeit fejtegették (no azért itt a fejtegetést nem kell komolyan venni… nem volt itt kérem semmi mélység vagy megalapozottság). Ha valaki próbálkozott már ezzel a műfajjal, nagyon jól tudja, hogy egyik lényeges pontja az, hogy egyrészt megnyilvánulási lehetőséget biztosít olyanok számára is, akik nem rendelkeznek programozói vagy webszerkesztői háttértudással, másrészt teljes megjelenési kontrollt ad a felhasználó kezébe – vagyis itt aztán a chat-szerű támadások finoman szólva irrelevánssá válnak. Igazából egyébként nem értettem a blog-problémát, meg azt sem, hogy az online játékokhoz hogyan lehet besorolni ezt a jellegéből fakadóan teljesen más virtuális jelenséget – vagy ha már besoroljuk, milyen hozadéka van ennek (avagy mit is várunk) a megemlítésétől és a ködösítéstől, amit mellérendelünk.

Ugye azt meg teljesen felesleges sorolnom, hogy mi mindenre jó a net? Ha valaki nem a FreiNapló szintjén keresgél (hanem mondjuk az általam nem igazán preferált szolgáltató reklámjában az unokájának karácsonyra internetet ajándékozó felvilágosult nagymama nívóján), akkor tulajdonképpen már fel sem háborodik. De szó nélkül azért nem kell hagyni. Szerintem egyébként inkább az ilyesféle műsoroktól kellene óvni mindenkit – nem csak a gyerekeket…

Standard