film

Traumákkal a csúcsra

Gettó milliomos A Gettó milliomos című film kapcsán olyan sokszor elhangzott a Bollywood kifejezés, hogy az ember már tényleg várja, hogy mikor vált a film bollywoodiba, de persze nem teszi, ugyanis egyszer és mindenkorra értsük már meg, hogy csak azért mert Indiában játszódik egy film, és netán még indiai karakterekkel is van tele, még egyáltalán nem lesz se Bollywood, de még Tollywood, Kollywood, vagy Sandalwood sem (hogy miről beszélek, azt Réka megírta az Encounters erre vonatkozó fejezetében)! És nem is kell annak lennie – elég, ha kitűnő film, ami lebilincselő, kellően keserédes történettel, páratlan látvánnyal, és persze – többnyira – megfelelő módon adagolt akcióval köti le a figyelmet. A népmesei legkisebb fiú története, aki minden viszontagság ellenére (vagyis inkább éppen ezért) elnyeri álmai királykisasszonyának kacsóját, mindig és minden körülméynek között működni látszik (gratula Propp bácsinak), pláne ha sikerül az egészet megfelelő, de nem túltengő kultúr-specifikus jelrendszerrel felturbózni – és Danny Boyle érti a dolgát. Áœgyesen játszik a flashback tachnikával, amely a történetbeli hézagok kitöltése mellett a sikerszéria magyarázatául is szolgál egyben – még akkor is, ha néha igazán pörgethetne egy kicsit. A 120 percből – szokásos nyűgöm ez – simán 90 percre faragtatnám a film hosszát, mert időközönként kifejezetten nyögvenyelőssé válik egy-egy jelenet, de azért ez igazából megbocsátható jelen dolgozat esetében, hiszen összegészében kárpótol bennünket az alkotás.

Boyle nagyszerűen fűzi össze a siker lépcsőit a hozzájuk vezető traumatikus életmorzsák, momentumok felvezetésével, ami szerencsére soha nem válik repetitívvé, köszönhetően az okosan szétszórt információ morzsáknak. A Legyen Ön is Milliomos játéka így jelen esetben igazi pszichés tour de force-szá alakul, ami kifejezetten élvezetessé és érdekessé teszi a cselekményt. Az indiai Vágó István-karakter kellően gusztustalan, és nekem speciel a sokak által kifogásolt utolsó kérdéssel sem volt problémám (ugyebár az volt a vád, hogy túl könnyű a kérdés a nyereményhez képest – ámde tessék már elgondolkodni a kulturális különbségeken!) – sőt, a lezárásként odadobott zenés-táncos vigadalom is kellemes felszabadító-levezető képsor. Nem hiszem, hogy ez lenne a világ legjobb filmje, de mindenképpen megérdemli a dicséret-folyamot!

Standard