blog

Textpattern megoldások

Textpattern Solutions Nemrég sikerült szert tennem a régóta áhított Textpattern Solutions: PHP-Based Content Management Made Easy című könyvre, és tegnap hazafelé a vonaton neki is ugrottam, hogy az impresszíven vastagra sikeredett, TXP nagyágyúk által írott kötetet górcső alá vegyem – attól a nem elhanyagolandó indítéktól vezérelve, hogy hátha tanulok belőle valamit, vagy ha mást nem, legalább rendszerezi az eddig innen-onnan össze-netezgetett tudásomat. Nem kellett csalódnom.

Rögtön hozzá kell tennem, hogy nem vagyok az a tipikus számítástechnikai témájú könyvmoly, pláne webes kérdésekben, főleg amióta számítógépes alapkezelői szakképesítésemért küzdöttem (sikerrel egyébként), amikor “természetesen” a felkészüléshez használt könyvben lévő instrukciók rendre nem bizonyultak működőképesnek… A Textpattern Solutions azonban meghozta a kedvemet az ilyen jellegű elfoglaltságokhoz is, mert kifejezetten közvetlen hangvételben, személyes tapasztalatokkal és kitűnő tippekkel tarkított szövegben magyarázza el a számomra eddig legszimpatikusabb és legflexibilisebb tartalomkezelő szoftver felhasználási lehetőségeit.

A könyv egy alapos bevezetéssel indít, így az is hozzáláthat az olvasáshoz, akinek eleddig nem sok köze volt a programhoz (azért az egész hacacáré – mint egy ponton meg is jegyzik a szerzők – feltételez némi CSS és XHTML ismeretet, de ez már csak így szokott lenni). Áttekinthető magyarázatot kapunk az egész rendszer működésének és felépítésének a logikájáról, majd egyre inkább a gyakorlati trükkök és bővítési lehetőségek felé terelődik a szó. Rengeteg illusztráció segít abban, hogy biztos értsük, miről beszélnek a szerzők, így a könyvet végigböngészve a gépünk előtt tulajdonképpen egy intenzív TXP tanfolyamon érezhetjük magunkat.

Nem kis érdeme a könyvnek a jó néhány esettanulmány, amely olyan weblapépítési területre is elkalauzol, amiről átlag TXP használó nem is sejti, hogy lehetséges lenne kedves CMS installációja. Kisebb-nagyobb ötletekkel komplett e-boltokat fel lehet építeni, dinamikus alapokra helyezett interaktív gyűjtőoldalakat lehet működtetni – és mindezeket a könyvhöz készült webhelyeken élesben is lehet tesztelni: még az admin felület is nyitva áll a látogató előtt.

Nem titok, hogy már most beépítettem néhány a könyvből ellesett trükköt a DragonWeb oldalaiba, de az is egészen bizonyos, hogy a folyamatban lévő munkáim is csak profitálnak majd az olvasottakból. Kitűnő referencia munka a Textpattern Solutions, nélkülözhetetlen kötet a TXP használói körében.

Standard