fotográfia

Tényleg kell neked egy fényképezőgép?

Az úgy kezdődött, hogy megírtam, milyen fantasztikus érzés és megtiszteltetés, hogy egy fotós magazinban szerepelhettem, elmondhattam, honnan hová jutottam a fényképezéssel, milyen eszközöket használok, és nagyjából melyek azok a témák, amiket szeretek fotózni. Azán a Facebookon már érkezett is olyan komment, hogy talán érdekes lehet ezt az utat lépésenként megnézni és megosztani, hátha más is okulna belőle, ami persze rögtön felveti a kérdést, hogy ki vagyok én, hogy bárkinek is tanácsokat osztogassak teljesen amatőrként? Hát, senki. És talán épp ez a lényeg: megszámlálhatatlan profi igyekszik minél hatékonyabban elmagyarázni a fotózás alapjait, haladó lépéseit és profi fogásait, van, aki jobban, van, aki kicsit döcögősebben, de egy dolog közös bennük – nagyon is értenek ahhoz, amit csinálnak, merthogy ez a szakmájuk. Ebből kifolyólag sokszor pont az marad ki az okításból, ami a lényeg: teljesen felkészületlen amatőrök próbálnak ezekből a tananyagokból megtanulni néhány fogást, és innen már tényleg az oktató profi empátiáján és retorikáján múlik, sikerül-e valamit úgy átadni, hogy azt tényleg meg is értse a nebuló, és hasznosítani is tudja esetleg. Na, engem ez a veszély nem fenyeget, mert pontosan olyan amatőr vagyok, mint vélhetően az, aki ezt érdeklődve olvassa, vagy még amatőrebb, aki nem járt tanfolyamra, nincs hihetetlen alapos technikai képzettsége a téren, és bizony nap mint nap hibázik – bár talán egyre kevesebbet.

Szóval reményeim szerint egy “vak vezet világtalant” jellegű sorozat veszi most kezdetét, ami talán lebontja azt a fránya falat, ami a profi és az amatőr között nyilván mindig megvan: nem észt osztani jöttem, hanem – ahogy fentebb jeleztem – megosztani azokat a lépéseket, amiken keresztül kicsit talán jobb képeket tudok már készíteni, mint mondjuk egy éve. Ha ez valakinek segít, már megérte, mindenki más pedig teljes nyugalommal kattintson csak tovább, nincs harag. Ha pedig valaki profi, vagy tippje van, vagy másképp csinálja (mert a fotó már csak ilyen, nincs egy igaz út), nyugodtan szóljon bele, tanuljon csak mindenki!

Első kérdés: minek neked fényképező? Ugye, hogy ismerős, ha másért nem, akkor valami belső racionalitás hangja szól így? Tényleg alapvető kérdés, hihetetlen szomorú látni, hogy mint a kivert kutyák, úgy sorakoznak vadi új, de sosem használt gépek a hirdetésekben. Nekem éveken át érlelődött az elhatározás, mert lássuk be, bizony befektetés szükséges hozzá, és mivel a legtöbbek számára ez hobbi, ráadásul nem is olcsó hobbi, ezért igenis fontos elidőzni egy kicsit a kérdésnél. Nekem akkor jött el a döntés pillanata, amikor úgy éreztem, a telefonom kamerája (és szoftvere) nem tudja megvalósítani azt, amit az adott pillanatban látni szeretnék. Egész egyszerűen éreztem a telefon kamerájának fizikai határait, hogy nem képes követni, nem képes tartani a lépést az elképzelésemmel: ha egyszer történik, nyilván semmi gond, így jártam, de amikor nap mint nap ezzel szembesül az ember, akkor igen, ez egy jel.

Háttér: 2015-ben indult útjára a #BREW-kísérlet, ami az Instagram platformjára lett kitalálva, és eleinte telefonos képekkel tápláltuk a fiókot. Nyugodtan pörgess vissza az elejére, és nézd meg, milyen képek születtek akkor. Igen. Olyanok. Persze botorság lenne mindezt a telefonra fogni: béna voltam, fogalom nélkül keletkeztek a képek, leginkább a “csak látszódjon rendesen” mantra alapján. És ha látszódik is, vannak képek, amelyeknek nem sok értelme van, lássuk be – persze azért szerencsére volt ott igen jól eltalált fotó is, de be kell vallanom, vagy azért, mert sokadszor próbálkoztam, vagy pedig épp én voltam a vaktyúk, aki megtalálta a szemet. Nincs mit szégyellni: amíg az ember csak úgy kattintgat, iszonyat sok rossz képet fog lőni, és ez teljesen rendben van így. Mivel a #BREW a felület igényei szerint jóval több képmegosztásra volt belőve, mint hogy csak néha napján feltöltsünk egy képet, ezért naponta neki kellett állni és kitalálni, mi is legyen az aktuális kép. Ha pedig minden nap valami olyan képet kell készíteni, aminek a célja a megosztás és mások tetszésének elnyerése (ami persze minden egyes fénykép sajátossága, merthogy meghatározása szerint is kompetitív), akkor bizony előbb-utóbb koncepcióban kell gondolkodni, és amint koncepcióban gondolkodik az ember, akkor egyre inkább kialakul benne minden egyes képről az elképzelése, mármint hogy mit is szeretne látni. Na, pontosan itt érkezünk el ahhoz a vízválasztóhoz, hogy lehet dönteni: kell a kamera, vagy sem?

Próbálkozz a mobillal

Szögezzük le rögvest: kiváló képeket lehet készíteni a manapság rendelkezésre álló mobil technológiával. Ha valaki mást állít, nincs tisztában a technológia fejlődésével és a legújabb mobilos kamerák és képfeldolgozók teljesítményével. Igen ám, de valóban ott van az a fránya fizika: ha komolyan vesszük, hogy a fotográfia a fénnyel írás művészete, akkor bizony egy cserélhető optikás, nagyobb képérzékelővel ellátott, értelemszerűen, dedikált eszköz nyilvánvaló esztétikai lépést tud felmutatni a létrehozott kép tekintetében – feltéve, hogy ki tudjuk aknázni a benne rejlő lehetőségeket. Márpedig ha azt érezzük, a telefonunk kamerája nem képes lépést tartani az esztétikai igényünkkel, nincs más választás – jöhet a fényképezőgép.

Mielőtt azonban eljutnánk oda, tényleg érdemes kihasználni mindazt, amit a zsebünkben lévő kis számítógép rendelkezésünkre bocsát. Sok kamerán elérhető már az a funkció (vagy ha nem, hát biztos van olyan applikáció, ami ezt megoldja), hogy beleszólhassunk, mit és miként fotózzon a masina. Több lépésben érdemes ebben gondolkodni szerintem: először is kapcsold be a gridet (kompozíciós rácsot), ami segít a kompozícióban. Ha ez megvan, próbálj úgy komponálni, hogy a témád a függőleges és vízszintes vonalak metszéspontjába kerüljön – hogy melyikbe, az a témától függ. Aztán próbáld a kezedbe venni a további lehetőségeket is: kevesen szórakoznak ezzel, de már a telefonon meg lehet tanulni a zársebesség, a blende és a fényérzékenység szent hármasának beállításait. Elmosódott a kép? Gyorsabb zársebességet kell választani. Zajos a kép? Alacsonyabb fényérzékenység mellett kell fotózni. Nem akar a fránya háttérelmosás (bokeh) megjelenni? Szélesebbre kell tárni a blendét, és közelebb menni a témához. Ha mindezzel már játszottál, és úgy érzed, akadályokba ütköztél, gondolatban-fejben már készen is vagy a fényképezőgép kezelésére, mert látod, tudod, érzed, mit szeretnél. Ha még nem játszottál ezekkel a lehetőségekkel, mielőtt nagyobb összeget kidobnál az ablakon, mindenképp próbálkozz a telefonoddal más és más beállítások mentén fotózni ugyanazt, és igen, hibázz bátran, hibázz sokat, hibázz szabadon! És ha sikerül eltalálni a beállításokat, örülj – és azonnal jegyezd meg, hogy csináltad. Majd minden áldott nap kezdd elölről, más témával, kicsit mindig másként, de úgy, hogy alakítsd ki a saját módszered, a saját sorrended. Ha csak ezt a kis telefonos gyakorlatot csinálod egy hétig, minden nap becsületesen, máris rengeteget tettél a saját látásmódod fejlesztéséért.

  

A képeken a Huawei beállítását lehet látni: a gridet/kompozíciós rácsot külön kell aktiválni, ha nem látszik, majd balról egy swipe, és máris megnyílik a lehetőség a Pro fotó beállításhoz (ha nincs ilyen lehetőség a telefonodon, akkor keress egy applikációt, ami ezt tudja – megéri kísérletezni). A kompozíciós rács többféle is lehet: sokan keverik a sima két függőleges és két vízszintes rácsot (ami a harmadolás szabályát követi, vagyis a képmezőt kilenc egyforma egységre bontja) az aranymetszés segédvonalaival (amit a Huawei is használ itt): később belemegyek jobban, mi is ez pontosan, most maradjunk annyiban, hogy a rács metszéspontjait figyeld, és próbáld nagyjából valamelyik szélső sávba, illetve a rács metszésponthaihoz közel elhelyezni a témád. Olyan, mintha valami geometriai feladat lenne, pedig ha jobban megnézed a nagy mesterek képeit (tessék, ott van mindjárt Da Vinci), gyakorlatilag kiszámíthatóan az aranymetszés szabályai szerint komponáltak – nem azért, mert a matek ezt mondja, és az micsoda poén, hanem mert a szemnek/agynak így tökéletes a kép, kényelmes rátekinteni, végigfuttatni a szemünket a vonalon, így “természetes”. Ahogy látni fogod persze, minden szabály azért van, hogy fel lehessen rúgni – egyelőre azért maradjunk abban, hogy a szabályt alkalmazzuk, és nézzük, mit tudunk kihozni belőle.

Élességállítás a mobilon

A Pro fotó beállításokkal is el lehet játszani, mindent végig szeretnék majd venni, de a legjobbat akkor teszed, ha az “AF” (auto focus), élességállításnál az AF-C-t, vagyis a folyamatos automatikus élességállítást (a mobilok nagy kedvence) gyorsan átállítod AF-S-re (egyszeri automata élességállítás), ekkor ugyanis ahová a képernyőn koppintasz, oda fogja beállítani az élességet, és nem fog újabb pontokat keresgélni össze-vissza. Bátrabbak az M, vagyis a manuális beállítást is választhatják, de ez mobilon azért nem igazán kényelmes megoldás, lássuk be, nem erre van tervezve. Most jön a Pro fotó lényege: ha sötét a kép (ezt hívjuk alulexponáltnak), akkor megjelenik egy kis negatív napocska a képernyő egyik sarkában, mert a szoftver jelzi, hogy szerinte nem elégséges a megvilágítás. Ha egyetértünk vele (ne félj tőle, ő csak egy algoritmus, fogalma nincs, mit szeretnél, hogy szeretnéd, miért úgy szeretnéd), akkor koppintsunk az “EV” funkcióra, ami az expozíció fénykompenzációját segít elvégezni, és a csúszkán adjunk több fényt a témára, vagy ha túlexponáltunk (és nagyon pozitív napocska jelenik meg sietve), akkor kevesebbet.

Expozíció

Azon túl, hogy a képünk világosodni, illetve sötétedni fog, azt is észrevehetjük, hogy az EV mellett bal oldalon látható értékek, az ISO és az S alatti számok is változni fognak. Ne ijedj meg, kísérletezz, de egy dolgot érdemes észben tartani: az ISO a fényérzékenységet jelenti, minél alacsonyabb számot látsz ott (mondjuk 200, és az alatti, de ez képérzékelőtől és szoftveres lehetőségektől függ), annál kevésbé lesz “zajos” a kép, vagyis minimális szemcsésséget, pixelességet fogsz kapni. Értelemszerűen minél magasabb számot látsz az ISO alatt, annál zajosabb, szemcsésebb lesz a kép. Játssz vele, érdemes kíséreletezni és kipróbálni, mit bír a telefonod – és persze ha majd ezek után egy fényképezőgép mellett döntesz, ugyanezt a játékot érdemes végigjátszani, mert meg kell ismerni a gép és a szoftver határait.

Fénymérési módok

Van még egy kis négyzetecske ott a bal oldal legszélén, amit érdemes állítgatni, főleg olyan helyzetben, ahol mondjuk a téma mögött rész túl fényes, és az előtérben lévő téma túl sötét. Ha simán az EV csúszkát jobbra, azaz a fényesebb rész felé húzzuk, akkor bizony azt látjuk, hogy bár láthatóvá válik a téma, ám egyrészt az ISO érték elkezd felfelé pörögni (ami nem jelent jót egy bizonyos értéken felül), másrészt a háttér egy iszonyatosan világító fehér semmivé válik (úgy mondják, kiég). Nem biztos, hogy minden helyzetben megoldás, de segíthet a fénymérés módját átállítani, ugyanis az a négyzet, ami besatírozva ott kukucskál azt jelenti, a telefon a képmező egészének fényét vizsgálja, azt átlagolja, és így alakítja ki a korrekt expozíciós értéket. Vagyis ha van extrém nagy fény és extrém sötét, akkor valami középértéket kalkulál szegény, ami nagyon nem segít, ha fotóztál már ilyet (ki ne tette volna, nap mint nap akad ilyen helyzet), mert semmi nem fog rendesen látszani. Koppints a négyzetre, és kezdd mondjuk a középső móddal, ami olyan, mint egy négyzetbe zárt szem. Ez a hieroglifa azt jelenti, a fénymérést a képmező középső területén végzi a gép, vagyis aszerint a fénymérték szerint állítja be a korrekt expozíciót, amilyen fényt ott talál. Tök mindegy neki, máshol milyen fény van, ő aszerint értékel. Ha még durvább akarsz lenni, még eggyel tovább csúsztatsz, az úgynevezett spot fényméréshez, ami már csak egy egészen kis mező fényét értékeli. Bár manapság kényelmesen az első, teljes képmezőt kiértékelő fénymérést használjuk leggyakrabban (mert egyrészt ez van beállítva, másrészt minek is babrálni vele ugye), jó tudni, hogy az analóg, filmes fényképezőgépeknél még ilyen nem volt, és leggyakrabban a középső terület fénymérését használták. Vagyis nem valami nagy varázslat, nem ördögtől való, és pláne nem “Pro” fícsör, sokkal inkább a leghagyományosabb segédlet, nyugodtan próbáld ki, mit csinál.

Ha sok ez így, egyszerre, szépen, lépésenként próbálgasd a beállításokat, kísérletezz, mi az, ami segít, és mi az, ami vagy összezavar, vagy nem működik úgy, ahogy szeretnéd. Eleinte persze semmi nem stimmel, de ha rájön az ember, mikor mire bökjön, egészen új élménnyé válik az egész folyamat. Macera? Igen, mert a kísérletezés mindig az, és persze ha gyorsan kell egy kép, a franc fog szórakozni (hidd el, sok profi is átfordítja a fényképező tárcsáját valamilyen automata vagy félautomata módba, ha kell a kép – mert a kép fontosabb, minthogy manuális beállításokkal profinak tűnjünk). De ha mindig az automatikára bízod magad, akkor nem biztos, hogy egy fényképezőgép lehetőségeit ki tudod majd használni.

Ami a lényeg: ha tudatosan komponálva fényképez az ember, fel tudja mérni, valóban kiaknázta-e már a telefon fényképrészlegének lehetőségeit, és érdemes-e befektetnie egy fényképezőgépbe. Ez a rövid kis példatár nem azt mutatja, milyen profi lehetsz egy telefonnal is (egyébként simán, mert ha valaki megtanulja, mit tud a gép, akkor a legjobbat tudja abból is kihozni), hanem hogy már a telefonon is meg lehet tanulni néhány olyan alapvető beállítást, amitől jobb és tudatosabban komponált képeket lehet készíteni. És ha már ebben a munkálkodásban érzed a telefonos kamera határait, ha már így sem tudja követni az igényeid az eszköz, na akkor megérett az idő a váltásra. Ha ez viszont bőségesen elég, sőt, ennyitől máris sokkal jobb képeket vagy képes készíteni, és ez neked pont elég, akkor tökéletesen felesleges beruháznod egy újabb eszközbe. Mert ne feledjük, ott vannak a mára igen magas szintre emelkedett képszerkesztő applikációk is, amelyek egész ügyesen tudnak már segíteni abban, hogy esztétikailag is értékelhető valami jöjjön ki a kattintásokból.

Standard