web

Creative Commons ikonok @font-face segítségével

Egy kis kockaság arra az esetre, ha netán valaki szeretne Creative Commons ikont megjeleníteni weboldalán, de nem a szokásos képbeillesztéssel oldaná meg, hanem valami egészen más trükkre éhes. Nem igazán köztudott, de a CC rendelkezik egy true type font-settel, ami persze valójában az általuk használt ikonok gyűjteménye – ezt viszont ügyesen be lehet applikálni némi html+css kombóval bármilyen oldalba, például imígyen:

<html> <head>
<meta http-equiv="content-type" content="text/html; charset=UTF-8"> 
<title>Test</title> 
<style type="text/css"> 
@media screen { @font-face { font-family: 'CC-ICONS'; 
font-style: normal; 
font-weight: normal; 
src: url('http://mirrors.creativecommons.org/presskit/cc-icons.ttf') 
format('truetype'); } 
span.cc { font-family: 'CC-ICONS'; color: #ABB3AC; } 
} 
</style> 
</head>
<body> 
<p>Key: a: SA, b: BY, c: CC Circle, d: ND, n: NC, m: Sampling, s: Share, 
r: Remix, C: CC Full Logo</p>
<span class="cc">a b c d n m s r C</span>
<p>This page is licensed under <span class="cc">C</span></p>
</body> 
</html>

Ennek pedig ez lesz az eredménye:

a b c d n m s r C
This page is licensed under C

Egy egyszerű @font-face trükk az egész tehát, és a változókat így máris a stíluslapban igazíthatjuk kényünkre-kedvünkre.

Standard
digitális, könyv, web

Olvasható tartalom a webről: Readability

A JAK-táborban megejtett e-könyves kerekasztal egyik felmerülő témája az volt, hogy a web, az online eltöltött idő miként befolyásolja, mennyire változtatja meg olvasási szokásainkat, és ennek megfelelően hogyan változik a szöveg megértése, értelmezése. Áfra János, a beszélgetés moderátora szinte kiprovokálta, hogy mondjunk olyan indokot, hogy miért is kellene neki beszereznie egy Kindle-t (még ne vegyél, várd meg az új szériát! :D), de György Péter hozzászólása a weben megjelenő Twitter-hosszúságú, Facebook-részletességű szövegek mintájára, a szöveg terjedelmének rövidüléséről és ennek lehetséges kihatásairól is valahogy erre terelte a gondolataimat: azt veszem észre ugyanis, hogy egyre nagyobb az igény arra, hogy a webes tartalmak minden sallang és figyelemelterelés nélkül elérhetővé váljanak. Ezt a trendet fedezte fel időben a Readability, ami mostanra egy könnyedén használható, de a háttérben igen összetett szolgáltatássá nőtte ki magát, és nem fél attól, hogy anyagi áldozatot is hozzon annak érdekében, hogy kiváló tartalmakkal legyen tele a web.

Bővebben…

Standard
digitális, könyv, web

A böngésző mint e-könyv olvasó

Míg korábban sokszor, sokaktól megkaptam én magam is, hogy szép, szép ez a nagy e-könyves felbuzdulás, de amíg nincs legalább olyan mértékben elterjedve az olvasóeszköz, mint a mobiltelefon, addig nincs mit beszélni róla, mára nagy mértékben megváltozott a helyzet. Nem csupán arról van szó, hogy a mobiltelefonok “okos” divíziója már e-olvasóként is funkcionálhat, sőt, túl lehet lépni azon is, hogy egy külön programot/alkalmazást kell telepíteni ahhoz, hogy megbirkózzunk egy .mobi vagy egy .epub kiterjesztésű fájllal: eljutottunk ugyanis oda, hogy elég, ha a gépünkön van egy böngésző.

Bővebben…

Standard
blog, web

Svbtle – a blogírás tiszta platformja

Blogot írni – és egyáltalán írni – nagyszerű dolog, rengeteg mindenben segít, plusz az ember kiadhatja magából mindazt, amit szeretne, viszont a technológia fránya ördöge valamiképp mindig közbelép, és nekilát megkeseríteni az ember kreatív momentumait: még az igazán felhasználóbarát WordPress is rengeteg olyan elemet tol az író-blogger arca elé, hogy kénytelen-kelletlen ide-oda téved réveteg tekintetünk – és kész is a baj, hiszen nem a tartalomra, nem az írásra koncentrálunk, hanem minden egyébre. Persze, ott a tiszta, teljes képernyős felület is, de azért mégsem az igazi, ha mondjuk folyamatosan, több ablakot nyitva tartva igyekszünk pontos információt és linket beilleszteni a szövegbe, tehát ez sem feltétlen ideális megoldás. Dustin Curtis pontosan erre igyekszik megoldást találni – na, jó, legalábbis alternatívát kínálni – a Svbtle kódnéven futó projekttel, ami nem más, mint egy sajátos szerkesztőfelület, ami igyekszik teret adni az ötleteknek, amik még nem elég kiforrottak ahhoz, hogy bejegyzéssé váljanak, valamint persze maguknak a bejegyzéseknek is. (Részletes sztori és háttér a TechCrunch-on.) Letisztult, egyszerű, jól áttekinthető online felületet kapunk, ami nagyban elősegíti azt, hogy csakis a mondanivalóra koncentráljunk.

A Gravity on Mars jóvoltából WordPress-re borzasztó egyszerű telepíteni: a githubról kell letölteni a csomagot, amiben egyrészt egy sablon van, másrészt találhatunk még benne egy wp-svbtle mappát is, amit a WordPress installációhoz kell bemásolni. Tulajdonképpen annyi a dolgunk, hogy a feltöltést követően a http://www.enblogom.com/wp-svbtle linken kell bejelentkezni, és máris a letisztult, két oszlopban sorjázó tartalmakkal találkozhatunk: balra az “ötletek”, jobbra a publikált bejegyzéseink. Előbbiek formálódnak, alakulnak, bővülnek, utóbbiak áttekintést nyújtanak.

Standard
digitális, web

A mém az új mém

Érdekes folyamat az a fejlődés, amikor egy jelenség megjelenik, egyedi és minden addiginál másabb formát vagy üzenetet képes hordozni, aztán használatának metódusa megszilárdul, intézményesül, majd amikor épp kezdene kifulladni, hirtelen új erőre kap azáltal, hogy önreflexívvé válik (hoppá, például Thomas Schatz is valami hasonlót mond a filmes műfajok modelljéről, ugyebár). A trollface-től kezdve Vágási Ferin át a LOL-catig rengeteg alapra épülhet a terjedés, egy ideig azonban jól megfigyelhetően viszonylag kordában maradt a jelenség, ami annyit jelent, hogy néhány kreatív figura hozta létre az aktuális mémeket, amik aztán a tulajdonságuknak megfelelően terjedtek szét az internet minden bugyrába. Mostanra azonban hazánkra is rászállt a mémesedés: legutóbb már Puzsér-mémbe ütköztem, előtte persze inkább a politikai helyzetről való véleményalkotás megannyi formája tüzelte fel a honi mémgyártást, ami azért – valljuk meg őszintén – igencsak sajátos modell. A különböző, egyszerűbbnél egyszerűbb, ingyenes mémgenerátorok megjelenésével a dzsinn végleg kiszabadult a palackból, és nincs már olyan nap, hogy valaki ne rukkoljon elő valami újabb mémgyanús produktummal, amelyekben csupán a formavilág a közös, a tematika aktualizálttá vált (ellentétben a korábban, kisebb aktív létrehozóval működő mémek esetében). Talán azt sem túlzás állítani, hogy a mémgenerálás egyfajta önkifejezési formává nőtte ki magát, hiszen mindenki a számára érdekes vagy felháborító (vagyis emocionális választ kiváltó) esemény ürügyén igyekszik a sablonokat felhasználva megnyilvánulni, lehetőleg minél gyorsabban, minél frappánsabban, figyelemfelkeltőbben, és nem utolsó sorban – a mém alapvető jellemzőjével összhangban – hatékonyan, vagyis exponenciálisan terjedve. Jelen helyzetben azt mondhatjuk, a mém az új mém.

Standard
digitális, egyetem

Csiripelő tudomány

Nyilván nem volt akkora hír, hogy a televízió híradóit, vagy akár a portálok címlapjait elfoglalja, de azért mégis fontos, jelzésértékű lépés az MLA részéről, hogy immáron egy Twitter-üzenetre is lehet szépen, szabványos, tudományosan megalapozott módon hivatkozni.

Miért olyan érdekes ez? Egyrészt azért, mert a Twitter fontossá vált: gondoljunk csak azokra az esetekre, amikor egy-egy csirip adta minden híradás alapját forró politikai helyzetekben – túlzónak hangzik talán, de mégiscsak kordokumentummá válnak azok a 140 karakternyi üzenetek. Másrészt miért ne lehetne ebbe a limitált terjedelembe beleszuszakolni olyan kijelentéseket/bejelentéseket, amelyek aztán valamilyen tudományos szempontból kiemelkedően jelentőssé válnak? Ez persze már azt is jelenti, hogy a tengerentúlon végre átlépte az ingerküszöböt az újmédia jelenléte: míg nálunk az e-könyvekre, online folyóiratokra is ferde szemmel néz a tudós társadalom nagy százaléka (mindaddig, míg rá nem ébred, hogy nincs más kiút a tudományos publikáció jövőjét illetően), addig tőlünk nyugatabbra már elfogadták azt az alaptételt, hogy egy könyv nem a papírra applikált tintától lesz “könyv”, következésképpen a tudós megnyilvánulás sem egy könyvtár pincéjében megbúvó, kevesek, kiválasztottak, felkentek által talán valaha olvasott, megsárgult lapokat rejtő borító és hátlap közé beszorítható beszédaktus, hanem – akár – a közösségi média felületén terjedő mém is lehet!

Metodológiai értelemben is jó virtuális tereppé válhat a Twitter: bárkinek, aki valamilyen tudós értekezést kíván összehozni, legyen az szakdolgozat vagy tanulmány, szeretettel ajánlom, hogy a szöveg címét, illetve a tételmondatot tesztelje úgy, hogy a 140 karakteres limitre szorítkozva igyekezzen minél tömörebb és érthetőbb megfogalmazást elérni! Ha sikerül, egészen biztos, hogy egy jól átgondolt, a lényegre szorítkozó, sallangoktól mentes állítást tud közölni – már megéri foglalkozni a témával. (Nyilván vannak kivételek, olyan témák, amelyek esetében ez mission impossible, bár egyre kevésbé hiszek az ilyesmiben…)

Standard