film, web

Cannes-i filmek ingyen

A MUBI Europe jóvoltából most június 30-ig az első 1000 megtekintés erejéig számos korábbi, Cannes-ban debütált film megtekinthető a weben ingyen. Retrospektív online mozizásra invitálok mindenkit, akit érdekel, hogy az elmúlt 50 évben a kritikusok hetén futott filmekből milyen válogatást sikerült összehozniuk az akció ötletgazdáinak – jó lesz sietni, van már film, amelyik túl van az ezredik nézőn, így már “jegyet” kell váltani rá (nem mintha az €1 durva lenne), de azért van még miből szemezgetni!

Standard
mellesleg

A kritikus gondolkodás dicsérete Tim Minchin módra

Milyen az, amikor Tim Minchin kiakad valami társadalmi jelenségen, valami olyasmin, amivel mindannyian találkozhatunk, és talán zavar bennünket, de nincs fórum, ahol elmondhatnánk, miért, vagy fórum még csak-csak lenne, de nem igazán tudjuk összefoglalni, mi is a problémánk, vagy tudnánk, de nem merjük bevállalni, vagy merjük, de úgy sem érdekel senkit? Szóval milyen, amikor Minchin kiakad? Kreatív. Ha felháborítja a pedofília, elénekli (a sűrű négybetűsök és az egyházi utalások miatt 18 éven felülieknek szánja a YouTube!); ha felháborítja az, amit Žižek talán a “fast-food religious experience” megfelelően kontextualizált verzióival illetne, megírja egy “beat” költeményben, és aztán egy igen ötletes és látványos animációt is kerítenek mellé azok, akik egyetértenek, és hasonlóan kreatívak. Egyébként Minchin mintha mostanában – a sűrű szimfonikus zenekari parádézás közepette – erőteljesen animációbarát figurává nőtte volna ki magát: ott van mindjárt a hihetetlen díjesővel (köztük egye egy Oscar) elismert The Lost Thing, hogy ne árválkodjon az alábbi szösszenet.

Standard
film

„Tronkövetelő”: digitalizált ödipalizáció

Becsület szavamra, szeretni akartam a Tron: Örökség című filmet, persze valószínűleg azért, mert annak idején belém égett néhány kép a Tronból, még ha maga a film nem is ragadott meg igazán. Abban bíztam, hogy ezt a filmtörténeti örökséget komolyan véve a narratív örökség is felnő a hátrahagyóhoz, hiszen az a digitális technológia, amelyet ma Hollywood be tud vetni egy alapvetően digitális kontextus megalkotására, fényévekre van attól a minimalizmustól, amit az előd fel tudott mutatni – azt reméltem, végre megtalálja a téma a számára legkedvezőbb formát, és a technológia végre ki tudja bontani a történetet úgy, ahogy illik. Sajnos hiú ábránd maradt mindez, mert az új Tron nem követeli a trónt – még arról is lemond, amit a nyolcvanas években kivívott. Olyan, mintha az öreg Flynn (Jeff Bridges) továbbra is eltemetve-elfeledve meditálna valahogy a kódok alkotta diegetikus-digitális térben, és meggyőződéssel bólintana felénk: azt csináljuk, hogy nem csinálunk semmit. Nagyjából ezt a filozófiát követte a Disney égisze alatt elkészült film alkotógárdája is – így a néző leginkább szétunja a fejét, vagy feszeng, vagy szimplán értetlenkedik, és már a film nézése közben is azt a néhány akciódús jelenetet pergeti le újra és újra a fejében, amit korábban látott. Hiába, sajnos ritmustévesztés áldozata ez a dolgozat a maga egyébként is feleslegesen nyújtott két órányi játékidejével.

Bővebben…

Standard
digitális, könyv, publikáció

Tennessee Williams iPad-re megy

Mielőtt teljesen elkészülne a Tennessee Williams Hollywoodba megy minden verziója, több fázisban is teszteljük, milyen eszközön, milyen alkalmazáson hogy mutat, hogy működik, és itt a külalak mellett nagy hangsúlyt kap az is, hogy mennyire használható, mennyire kényelmes és gyors a kész könyv. Íme a képek szerkesztése és optimalizációja előtti iBooks (ePub) és Kindle (prc) változat iPad-en (öcsém narrál):

Standard
film

Igenemberek, igen, emberek!

Nem, nem a Jim Carey-féle vígjátékról van szó (csak hogy nemmel indítsam a csupa igenes bejegyzést), bár komikus elemek jelen esetben is nagy számban fordulnak elő, ám kicsit karcosabb formában. A Yes Men duója (őrült, de igazán szeretni való figurák) világméretű médiahackelést folytatnak, őrült hoax-okat dobnak be, mindezt pedig azért, mert elegük van a képmutató, profitorientált, az embereket eltipró üzleti-gazdasági magatartásból. Nem, nem Michael Moore epigonok ők, egyrészt finoman adagolják az ideológiát, sokkal inkább a józan ész diktátumait sorolják, és az emberséget helyezik előtérbe – ezzel magyarázzák az óriásvállalatok és államszervek elleni fellépéseiket. A fellépések pedig igen nagyot szólnak, minthogy minden esetlenségük mellett is fantasztikusan kreatív srácok az Igenemberek, akik ártatlan arccal égbekiáltó baromságokkal igyekeznek cukkolni a közönséget – aztán ők döbbennek meg leginkább, amikor a nyilvánvaló hülyeségről szakemberek elkezdenek okosakat mondani, elkezdik komolyan venni a sületlen innovációkat, magukévá teszik az ellenük irányuló, saját ostobaságukat kifigurázó ötleteket.

Bővebben…

Standard