politika, vizuális, web

Mondd, te kit választanál?

Önkormányzati választások közeledtével – pontosabban konkrét közelségében – sokan, sokféleképpen igyekeznek meggyőzni a választópolgárokat: hazánkban jellemző módon a politikai kultúra az ígérgetés-kontra-ijesztgetés modelljét ismeri csupán, így az átlag választópolgár a címszavakon túl nem nagyon tud (vagy nem is akar) tájékozódni. Tőlünk nyugatabbra, pontosabban az Amerikai Egyesült Államokban egyre nagyobb divat azonban a képviselőjelöltek konkrét mondanivalójának megismerése – mi több, egy új, vizualizációs projekt segítségével igen látványos módon, a választó saját elképzeléseinek és meglátásainak figyelembe vételével egészen pontosan meghatározható, kire is kellene szavaznia. A Project Vote Smart kezdeményezése, amelyet Vote Easy névre kereszteltek, borzasztó egyszerű: a legfontosabbnak ítélt 12 kérdésben mindenki megjelölheti, mit gondol, majd saját választókerületében máris láthatja, melyik jelölt gondolkodik hasonlóképpen. Így persze lehet, hogy a kedves választópolgár néha egészen meglepődik (mondjuk családi tradíció eredményeként megrögzött Republikánus, erre a gondolatvilága tökéletesen megegyezik a Demokrata jelölt elképzeléseivel), viszont az egész projekt ezzel azt azonnal elérte, hogy néhány kattintással, már-már játékos módon az ember egy ici-picit mégiscsak elgondolkodjon azon, mire és kire adja a voksát. Mindeközben egymás köpködése helyett ráadásul jól is szórakozik, hiszen kiváló grafika és animáció, játékos forma biztosítja a civilizált tájékozódás lehetőségét. Nekünk pedig ez a projekt megmutatja, mi lenne a helyes irány. Talán.

Standard
tv

Amerikanisztika Stephen Fry vezérletével

Stephen Fry in America - © Westpark Pictures/Vanda Vucicevic Már írtam arról, hogy Stephen Fry végigutazta az Egyesült Államokat egy londoni taxival annak érdekében, hogy egy dokumentumfilm keretein belül egyfajta szubjektív, ám mindenképpen széles látókörű, kulturálisan meglehetősen kifinomult képet rajzoljon az óriási országról. Mostanra sikerült is abszolválnom a BBC-n tavaly ősszel adásba került sorozat minden epizódját, és így már nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy nem csupán az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb dokusorozatát hozta össze Mr. Fry, és a megszokott, élvezetes stílusban, hol vicces, hol elgondolkodtató megjegyzésekkel tűzdelte meg viszontagságait, örömteli és bánatosabb pillanatait, de mindamellett olyan informatív és háttérinformációk tömkelegével megpakolt műsorfolyam ez, amely kötelező olvasmányként is ajánlható lenne amerikanistáknak. A hatrészes sorozat ugyanis nem egy átlagos turistafilm: Fry alapvetően kerüli a sokat mutogatott látványosságokat, és csak akkor megy el egy-egy ismertebb helyre, ha annak valami konkrét célja van. Inkább lemegy a Philadelphiában a szénbányába, vagy ellátogat Georgiába egy családhoz Hálaadás napján, mint hogy a Szabadság-szobor előtt pózoljon, és előre bemagolt, fontosnak gondolt információkkal traktáljon. Személyes kalauzként magyaráz, csípős megjegyzésekkel egészíti ki a kalandokat, ugyanakkor valami végtelen nyitottsággal áll minden újhoz, gyermeki kíváncsisággal próbál ki mindent, ami valamennyire is hozzásegítheti megérteni Amerikát.

A sorozat érdekessége talán az, hogy a csillogó-villogó sikersztorik elmaradnak, és inkább a (számunkra) ismeretlen, apróbb csodák és a takargatni való, borzasztó, szégyenfoltoknak is beillő dolgok alkotják a szubjektív narratíva gerincét. Így lesz teljes a kép, már amennyire a teljességre törekszik a sorozat – merthogy bevallottan nem (olyannyira nem, hogy van néhány olyan állam, pl. Utah, ahová csak azért jut el, mert az állam határain belülre vezet egy átvezető út). Mindig helyi emberekkel beszélget – akik között adott esetben előfordul egy-két celebritás is, például Morgan Freeman, aki éppen mint kocsma tulajdonos ül le beszélgetni egy kicsit.

Mindent egybevetve mindenkinek ajánlható a sorozat, és csak reménykedni tudok, hogy egyszer majd Magyarországon is adásba kerül. Amerikanistáknak tehát kötelező, ki ne merje hagyni senki sem!

Standard