digitális, publikáció

Könyvtáros crowdsourcing: Knowledge Unlatched

Mindenki tisztában van azzal, hogy a tudományos könyvkiadás nem mehet tovább úgy, ahogy eddig. Egész egyszerűen a jelenlegi modell nem finanszírozható tovább – előbb-utóbb látványosan bedől, még akkor is, ha egyelőre a vészharangok kongatásánál tartunk, és mindenki azt gondolja, a digitális átállás megmenti a nagy neveket. Hát, nem fogja. És ne is tegye, nem azért van. A digitalizációnak köszönhető változások egyike az open access nagy publicitása és volumenje, aminél jelen pillanatban nem sok jobb ötlet merült fel. A nyílt hozzáférés ugyanis jó a szerzőnek (az eddigieknél jóval nagyobb olvasottságot hoz, ennek következtében növekvő idézettséget jelenthet), jó az olvasónak (aki így hozzáférhet a legkurrensebb kutatások eredményeihez, lépést tarthat a világ tudományos közbeszédének friss témáival, és persze hozzá is járulhat mindehhez), és ha ügyes kiadó kezeli a folyamatokat, még ő is kifejezetten jól járhat (tévhit, hogy a nyílt hozzáférés ingyen munkát és a pénz megszűnését jelenti). Ez mind szép, de igazán jól működő, hasznos, hosszú távon fenntartható modellt eleddig kevesen tudtak kidolgozni – pláne a könyvtári szféra nem profitál túl sokat az egész felbuzdulásból (de legalábbis nem annyit, amennyire szükség volna). Ennek orvoslására egy igen érdekes kezdeményezés indult nemrég.

Bővebben…

Standard
kult, pszichoanalízis

Félreértett kultúraféltés

Eleve fenntartással kezelem azokat a megnyilvánulásokat, amelyek még mindig “magas” kultúraként emlegetnek dolgokat, attól meg pláne fázom, ha még nagy kultúraféltésbe is átcsap a mondanivaló. Ha mindezt még ordas ferdítésekkel is fűszerezik, akkor már morgolódom is. Mint például a Metazin friss gyűjtésén, amiben Roger Scruton mondandóját zanzásítják imígyen:

Focault-t és Rortyt azonban relativizmusuk ellenére Scruton igazi tudósoknak tartja, akik megnyitották a hamisítványok előtt az utat, de maguk a magas kultúrához tartoztak. Nem úgy például Louis Althusser francia filozófust és Jacques Lacan pszichoanalitikust, akiktől semmit sem jelentő kígyómondat-szörnyetegeket idéz. (Ezeknek lefordításától a Metazin szerkesztői visszarettentek.) E bonyolultságuk miatt tudományosnak látszó, valójában tökéletesen értelmetlen posztmodern szövegek példázzák nála azt a hamis kultúrát, amelyet még a szakértő fogyasztó is áhítattal képes csodálni. Olyannyira, hogy a két szerzőt többet idézi a tudományos szakirodalom, mint Kantot és Goethét együttvéve.
(via Metazin)

Kezdjük az elején. A kultúra ugye korántsem feleltethető meg a szerző által kizárólagosan citált filozófiai-esztétikai diskurzussal. Explicit kultúraféltése – nem is akármilyen kultúráé: ez ugye “magas” – így valójában nem is a kultúrára vonatkozik, ami egy picit problematikussá teszi pozícióját is. Meglátását egyébként a Metazin szerkesztői cinkosan támogatják (“Ezeknek lefordításától a Metazin szerkesztői visszarettentek.”), amit jól is tesznek, mert talán nekik is feltűnhetett, hogy a neves szerző bizony rendesen csúsztat: az eredeti cikk szövegében ugyanis a számára kedves gondolkodókat valamilyen okból elfelejti direktben idézni, míg a szapulni kiválasztottakról képes egy félmondat alapján ítélkezni:

… it is the connexion between signifier and signifier that permits the elision in which the signifier installs the lack-of-being in the object relation using the value of ‘reference back’ possessed by signification in order to invest it with the desire aimed at the very lack it supports.
(via Aeon Magazine)

Se mű, se kiadási adatok, se mondat eleje, nehogy véletlen meg lehessen ítélni, mire is vonatkozik itt Lacan szövege. (Egyébként ennyi Lacan-olvasmányt követően sejtem, honnan van, és milyen kontextusban íródott, de ez mellékes.) Így én sem mernék a fordításra vállalkozni, hiszen sok értelmes nem sülne ki belőle. Mint ahogy bármelyik gondolkodó tetszőleges szövegéből kiragadott részlet esetében is hasonló problémával találnánk szembe magunkat, ha nem tévedek. Ez alapján “hamis kultúrának” bélyegezni a fentebb emlegetett elméleti trendet és képviselőit finoman szólva is badarság, de ha valamiféle teljesen nyilvánvalóan félreértett “magas” kultúra féltése is övezi mindezt, akkor részben mulatságos, részben pedig sarlatánság. Egyébként szerintem messze nem szégyen például Lacant nem érteni. Én kérek elnézést.

Standard
hír, publikáció

#pdftribute

✝ Aaron Swartz

Múlt hét pénteken jött a hír, hogy az ismert és elismert internet aktivista, az RSS létrehozásában, a Reddit sikerében résztvevő, az Open Library architektúráját kidolgozó, de talán leginkább az MIT és a JSTOR archívumainak feltörésével hírnevet szerző Aaron Swartz öngyilkos lett. Sokan találgatják az okokat, ahogy az ilyenkor lenni szokás, de valójában nem lehet tudni a pontos és végső döntést kialakító indíttatást. Tudjuk, hogy hihetetlen – nyilván példát statuáló – büntetést helyeztek kilátásba a 2011-es akciójáért, azonban azt is látni lehet, hogy éppen néhány nappal Swartz halála előtt például a JSTOR bejelentette, hogy több, mint 4,5 millió tudományos tanulmányt tesz szabadon hozzáférhetővé (korábban pedig megegyeztek Swarz-cal és ejtették a vádakat). Egyébként a JSTOR közleménye is arra utal, hogy szimpatizálnak elképzeléseivel, és az is látszik, hogy valami megváltozott, hiszen az open access filozófiája egyre inkább követendő gyakorlattá válik a világ minden táján, így a zárt archívumok ideje lejár.

Bővebben…

Standard
publikáció

A legradikálisabb tudományos publikációs reformjavaslat

Minden radikalizmusa ellenére is minimum megfontolásra érdemes gyakorlat, és még ha nem is lehetne teljes mértékben adoptálni a rendszert, azért jól látszik a trend: egyre több neves kutató publikálja eredményeit akár blog, akár ingyenesen letölthető dokumentum formájában. Ez az igazi open access, és tény, hogy igazán segít a tudományos diskurzus terjedésében és a dialógus felpörgetésében – pláne ezekben a vészterhes időkben.

Standard
publikáció

Az éppen megfelelő hosszúságú tanulmányok kategóriája

Sokan és sokat beszélnek mostanság arról, hogy a tudományos publikáció mind intézményes, mind formai változásokon megy keresztül – legalábbis ahhoz, hogy talpon tudjanak maradni a kiadók, illetve hogy releváns, kurrens kutatások minél hamarabb eljussanak az érdeklődőkhöz, szükség van bizonyos változásokra. Míg a tudományos elvárások többnyire monografikus igénnyel és terjedelemben készült munkák megírását jelölik ki, rengeteg olyan téma van, ami egyszerűen nem, vagy legalábbis nem egészen támogatja ezt a hagyományos formulát. Persze, mondhatjuk, bármilyen témából ki lehet hozni egy ilyesmi terjedelmű irományt – de éppen ez a lényeg: gondoljuk át, valóban a terjedelem, a formátum határozza meg egy adott kutatás tudományos nívóját? Egészen biztos, hogy a monográfia lenne a tudományos diskurzus legkívánatosabb csomagolása?

Bővebben…

Standard
digitális, hír, pszichoanalízis

A tér és a szubjektum

Mivel mostanában éppen a szubjektum és a tér kapcsolata foglalkoztat az újmédia és a kiterjesztett valóság ürügyén, sorozatosan jönnek azok a megerősítések, amiket korábban többnyire csípőből röhögött ki a tudós közönség egy bizonyos Jacques Lacan mindenféle fejtegetéseivel kapcsolatban. Például azt találta mondani a jó francia pszichoanalitikus, hogy a szubjektum nem a térbe születik, hanem el kell telnie egy kis időnek, mire megképzi saját térélményét, felépíti a térképet maga körül, ami aztán viszont pozicionálja őt is, és valójában a térbeli navigáció éppen olyan szubjektum felépítő aktus, mint az elhíresült tükör stádiumi szcéna (ami persze megint térbeli is a pszichés és vizuális mellett). Hogy Lacan mennyire beletalált anno a térképzősdibe, az az Indexen ma megjelent hír kapcsán válik aktuálisan érdekessé:

Nem adott az agyban a térlátás képessége, az a születés után fejlődik ki, amikor az újszülöttek folyamatosan megtanulják érzékelni környezetük mélységeit – a tényt egy magyar kutató tárta a világ elé.

A koraszülöttek bizonyos idő után ugyanúgy képesek két szemmel látni, mint a normál időpontban született csecsemők. A képesség kifejlődéséhez az agynak vizuális ingerekre van szüksége – írja Kovács Ilona, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatója a munkatársaival közösen jegyzett cikkben, ami a Proceedings című amerikai szaklapban jelent meg. (Index.hu)

Többek között az ilyen megerősítések miatt is gondolom továbbra is azt, hogy a pszichoanalízis mondanivalója korántsem lejárt lemez, még a fejlődő tudomány és a digitális korszak idején sem.

Standard