köz, politika

A robotok elveszik a munkád? Végre!

A hvg.hu írt arról, hogy néhány szakember szerint már akár öt éven belül bekövetkezhet az, hogy néhány állás – pontosabban munkakör – automatizálódik, vagyis például robotok, illetve számítógép veszi át a munkavégzést az embertől. A cikk ezt abban az értelemben veszi pozitívumnak, hogy

a technológiai fejlődés ugyanis nem csak feleslegessé tesz bizonyos munkaköröket, a munkalehetőségek terén fellépő veszteségeket hamar jobb életkörülmények, majd új iparágak, így új, humánusabb munkakörök követhetik.

Az optimizmus dicséretes, a konklúzió elkeserítő – legalábbis ha azt vesszük figyelembe, hogy a gazdasági-kulturális erőtér éppenséggel olyan szintű válságban van, hogy a munkát, munkavégzést és a munkaerőpiaci működést is át kellene gondolni jó alaposan, például az ember életének, az emberi élet értékének tükrében. Hogy ne rébuszokban beszéljek: a kapitalizmus térnyerésével, majd a jelenkori válságot is elhozó neoliberális gazdasági berendezkedés megszilárdulásával végérvényessé vált, hogy a munka az emberi élet egyetlen célja: csak úgy lehet hasznos tagja valaki a társadalomnak, ha dolgozik, adózik, no és persze ha minél kevesebbet kell rá költeni (szociális és egészségügyi oldalon). Minél többet dolgozik valaki, annál hasznosabb – még ha beledöglik is (és ha konkrétan beledöglik, az is hasznos, hiszen akkor nincs több kiadás az állami oldalon).

Bővebben…

Standard
egyetem, köz

Quo vadis?

Az Eduline kongatja a vészharangot egy Népszabadság-cikkre hivatkozva, miszerint a mai középiskolások és egyetemisták 15 éves távlatban meglehetősen sötéten látják a jövőt, már ami a Magyarországon tartózkodást illeti: egy akadémiai kutatás (Magyarország 2025) szerint a mostani középiskolások harmada mindenképpen külföldön szeretne letelepedni, míg csaknem ugyanennyi nem döntött ebben a kérdésben, és mindössze alig negyven százalékuk képzeli el jövőjét itthon; egyetemisták viszonylatában kicsit más hangsúlyokat láthatunk, hiszen nagyjából egy ötödük menne, egy ötödük nem tudja még, mi legyen vele, a többiek viszont maradnának. Nyilván a tanulmány elkészülte adta az apropót ahhoz, hogy erről végre beszéljen valaki, de korántsem újkeletű folyamatról van szó. Egyetemi viszonylatban például az ösztöndíjak nagyobb arányú elérhetősége (pl. Erasmus) eleve kinyitotta a lehetőségeket a hallgatók számára, és aki csak tud, él is ezekkel – nagyon helyesen. Főként az Eduline interpretációjában érzem azt, hogy mintha félelemmel vegyes csodálkozás vagy ráébredés jelenne meg a sorokban, számomra viszont inkább az félelmetes, hogy a magyar felsőoktatás nagy része még mindig nem ocsúdott fel annyira, hogy kidolgozza azt a stratégiát, amelynek segítségével pótolni lehetne a fogyatkozó hazai potenciális hallgatói tömeget.

Bővebben…

Standard
digitális, köz

Milyenek is vagyunk mi, magyarok valójában?

Hírbehozónál láttam először az alábbi míves infografikát,  amely egy TÁRKI kutatásra alapozva mutatja be, milyenek is vagyunk mi, magyarok. Hát, sok pozitívumot azért ne várjunk – mi magunk sem vagyunk túl jó véleménnyel magunkról… Mivel azonban ez egyértelműen nincs így jól, egy érdekes kezdeményezés kapcsolódik mindehhez, az Értéktér, amelyet neves közéleti szakemberek, kutatók indítottak annak érdekében, hogy amit lehet, változtasson ezen a képen – pontosabban rávegye az embereket a változásra, beláttatva velük, hogy másképp nem fog menni.

Standard
blog, köz, web

Blog Action Day 2009 – a klímaváltozásról

A klímaváltozás témája, problematikája már mindenkinek minimum a könyökén jön ki, olyannyira, hogy szerintem amellett, hogy egyre többen tudnak róla és érzékelik is a hatását (tehát egyre kevesebben kérdőjelezik meg egyáltalán azt, hogy valami nem stimmel a klímánkkal), egyfajta fásultság is érződik mindenegyes témába vágó megnyilvánulás reakciójában. Persze-persze, kézlegyintés, tudom-tudom, satöbbi. A Blog Action Day minden évben virtuális zászlajára tűz egy égető problémát, amelyet bloggerek ezreinek ajánl, hogy egy bizonyos napon, október 15-én mindenki írjon róla valamit. Mindegy, mit, a lényeg annyi, hogy felhívjuk minden olvasó/látogató figyelmét magára a problémára, és lehetőleg személyes adalékkal igyekezzünk másokat is rábírni a cselekvésre. Idén tehát a klímaváltozás a téma, illetve a változás ellenében megléphető cselekedetekre való apellálás – mint például az USA kormányához intézendő üzenet eljuttatása, vagy konkrét, személyes szférában is gyakorolható apróságok taglalása.

Hogy milyen apró dolgokkal lehet hozzájárulni a klímaváltozás elleni küzdelemhez? Nos, sok esetben olyanokkal, amelyek egyébként a pénztárcánkat is kímélik, vagyis már csak a józan ész is azt diktálja, hogy tegyünk valamit – még az is tehet valamit tehát, aki csak a saját érdekét nézi, és nagy ívben lesajnálja az ilyen közösségi próbálkozásokat illetve globális témákat! Ha kevesebb lámpát használunk otthonainkban, pláne energiatakarékos égőkkel, és nem felejtjük el lekapcsolni a lámpát akkor, amikor elhagyjuk a szobát, vagy ha fürdéshez egy kicsit kevesebb vizet használunk, ha lemondunk egy foknyi hőről, ha kisebb fogyasztású háztartási gépeket és szórakoztatóipari termékeket preferálunk, hamar észre lehet venni a változást. Én saját példánkon látom: az áramfogyasztásunk csökkent az elmúlt év alatt, így észrevehetően kevesebbet fizetünk – holott korábban az ELMÅ° ügyfélszolgálatán még átalánydíj emelést is javasoltak, hogy az éves elszámoláskor ne kelljen olyan sokat ráfizetnünk. Akkoriban a mostani díj majdnem kétszeresét javasolták – azóta azonban folyamatosan figyeljük a mérőt, és jelentősen vissza is fogtuk a felesleges fogyasztást. Hogy ennek mi köze a globális problémához, mindenki zongorázza le magának – az információ túlcsordulás miatt nem túl nehéz belátni az előnyöket. Ez persze apró, triviális lépés, de nem kell idealistának lenni ahhoz, hogy elképzeljük, ha csak minden második ember hasonlóképpen cselekedne, máris észrevehető eredmény születne. A sort lehetne folytatni – folytassátok is!

Standard
köz, web

One Web Day 2009

One Web Day Ma van a One Web Day, aminek témája ebben az évben a digitális szakadék megszüntetése, az internet széleskörű elérhetősége és használata minden korosztály, nemzedék és társadalmi réteg számára. Ilyenkor illik valami releváns kezdeményezésről beszámolni, vagy éppen indítványokkal, javaslatokkal előhozakodni, bemutatni, elmondani, szerintünk mitől és hogyan lenne jobb az internet megfelelő használatával életünk minősége, hogyan tudnánk mind aktívabban részt venni civil kezdeményezésekben és egyáltalán állampolgári ügyeink intézésében illetve bonyolításában. Magyarországon és az Európai Unióban a digitális szakadék felszámolása viszonylag régóta téma és konkrét program – az eInclusion kifejezés tulajdonképpen az ilyen irányú projektek gyűjtőneve. Én azonban most nem a társadalmi csoportok és az 50 felettiek netizenné válásának problémájára szeretném felhívni a figyelmet, hanem egy olyan terület elmaradottságára, amiről sokan azt gondolják, hogy fejlett és kiforrott infrastruktúrával rendelkezik, magas kihasználtsággal és hatékonysággal működik. Ez az egyetemi polgárok internetes hozzáférése és az internet hatékony és gördülékeny használata a felsőoktatásban. Persze mindig viszonyítás kérdése az, hogyan ítéljük meg az elérhető szolgáltatásokat, ám talán érdemes arra fókuszálni, milyen lehetne optimális esetben egy átlag magyar egyetem netizen szemmel.

  • Legyen teljes wifi lefedettség az egyetem területén (campus, kollégiumok, épületek, termek)
  • Minden egyetemi polgárnak, legyen oktató vagy hallgató, lehetősége legyen korlátozás nélkül használni az internetet
  • E-könyvtár, a meglévő állományok digitalizálása, folyóiratok és könyvek elektronikus verzióinak beszerzése a kölcsönzési igények rugalmas kielégítésére és a kutatás elősegítésének érdekében

Három triviális, egyszerű pont, amely minőségében változtatná meg egy egyetem életét, áthatva megannyi szegmensét, megkönnyítve tulajdonképpen mindent, ami ma az egyetemi élet részét képezi. Én ennek jegyében ajánlom mindenki figyelmébe a One Web Day idei kezdeményezését!

Standard