digitális, mellesleg

Pont, szóköz, szóköz, új mondat

Egy korábban a Slate-ben publikált kirohanást izzít újra a The Chronicle of Higher Education tegnapi cikke, mégpedig valami olyasmivel kapcsolatosan, ami számomra minden egyes AMERICANA szám, illetve e-könyv szerkesztése során száz százalékos megbízhatósággal elő szokott jönni: ez pedig nem más, mint a mondatvégi írásjelet követő kettő szóköz esete. Ha valakinek rendbe kellett már tennie szöveget, akkor nagyon jól tudja, mennyire gyűlöletes dolog az ilyesmi, és korra, nemre, tiszteletre tekintet nélkül indul be a szitokáradat, amikor a sok egyéb mellett (vagy még inkább: előtt) ezzel is foglalkozni kell, holott – mondom én – semmi nem indokolja, hogy a szerző már csak a szóköz billentyű dupla nyomogatásával is fárassza magát. Ennek ellenére, ahogy azt Farhad Manjoo, a Slate szerzője is megjegyzi, a dupla szóközt használók mindenütt ott vannak, iskolázottságra, társadalmi helyzetre, vagy netán ízlésre való tekintet nélkül. De honnan ered ez a förtelmes tipográfiai anomália, és miért ilyen kitartó a jelenléte?  Bővebben…

Standard
mellesleg

Tudós ember kontra szövegszerkesztő

Rövid, ígérem, nagyon rövid kis panaszkodó bejegyzés lesz ez, amolyan önterápiás jegyzettel. Olyan jelenséget tár fel, amiről nem beszélünk, s talán soha nem is kerül felszínre, de nekem jó ideje keseríti az életem – feleslegesen. Jöjjön tehát egy kis technológiai determinista hozzáállásból szárba szökkent kiskáté kifejezetten bölcsészetet bűvölő tudós emberek részére, akik netán számítógépes szövegszerkesztővel állítják elő kiváló tanulmányaikat.

  • A bekezdés végére nem kell szóköz. Sem egy, sem több.
  • A bekezdés elejére nem kell szóköz. Sem egy, sem több.
  • A bekezdés első sorának behúzását a szövegszerkesztő képes automatikusan megoldani. Nem, nem kell, sőt: tilos tabulátorral bűvészkedni.
  • Idézet blokkot a teljes idézet tetszőleges behúzásával (pl. balról-jobbról egy-egy cm) lehet formázni – nem, nem a soronkénti tabulátor püfölésével.
  • Ha pl. a Word két teljesen helyesen írt szót zölddel aláhúz, és gyanúsan nagy a köztük lévő távolság a többi szóhoz viszonyítva, talán ideje megnézni, vajon nem folyamatosan dupla szóközzel töltjük-e ki a rendelkezésre álló oldalt.
  • Új bekezdést enter segítségével kezdjünk, ne milliónyi szóközzel és egy csinos tabulátorral próbálkozzunk.
  • A tanulmány végén nem kell még öt-hat entert ütni.
  • A tanulmány utolsó bekezdését nem kell nyolc szóközzel zárni.
  • A bibliográfia összeállításakor például függő sorbehúzást vagy sima listát érdemes alkalmazni, semmi esetre sem a fránya tabulátorral kell látszólag elrendezni az elrendezhetetlent.

Tudom, megkaptam már érte a magamért, de könyörgöm, ha csak ezt az egyetlen eszközt (értsd: szerszámot) kell használnia egy igen magasan képzett embernek egy produktum előállításához, ugye nem nagy kérés, hogy legalább alapszinten bírja az eszköz használatának csínját-bínját? Továbbá koncentráljon a tudós a szöveg tartalmára, ne akarjon rögvest tördelni is – az egy másik szakma. Hajrá markdown és tsai!

Standard
blog, web

Svbtle – a blogírás tiszta platformja

Blogot írni – és egyáltalán írni – nagyszerű dolog, rengeteg mindenben segít, plusz az ember kiadhatja magából mindazt, amit szeretne, viszont a technológia fránya ördöge valamiképp mindig közbelép, és nekilát megkeseríteni az ember kreatív momentumait: még az igazán felhasználóbarát WordPress is rengeteg olyan elemet tol az író-blogger arca elé, hogy kénytelen-kelletlen ide-oda téved réveteg tekintetünk – és kész is a baj, hiszen nem a tartalomra, nem az írásra koncentrálunk, hanem minden egyébre. Persze, ott a tiszta, teljes képernyős felület is, de azért mégsem az igazi, ha mondjuk folyamatosan, több ablakot nyitva tartva igyekszünk pontos információt és linket beilleszteni a szövegbe, tehát ez sem feltétlen ideális megoldás. Dustin Curtis pontosan erre igyekszik megoldást találni – na, jó, legalábbis alternatívát kínálni – a Svbtle kódnéven futó projekttel, ami nem más, mint egy sajátos szerkesztőfelület, ami igyekszik teret adni az ötleteknek, amik még nem elég kiforrottak ahhoz, hogy bejegyzéssé váljanak, valamint persze maguknak a bejegyzéseknek is. (Részletes sztori és háttér a TechCrunch-on.) Letisztult, egyszerű, jól áttekinthető online felületet kapunk, ami nagyban elősegíti azt, hogy csakis a mondanivalóra koncentráljunk.

A Gravity on Mars jóvoltából WordPress-re borzasztó egyszerű telepíteni: a githubról kell letölteni a csomagot, amiben egyrészt egy sablon van, másrészt találhatunk még benne egy wp-svbtle mappát is, amit a WordPress installációhoz kell bemásolni. Tulajdonképpen annyi a dolgunk, hogy a feltöltést követően a http://www.enblogom.com/wp-svbtle linken kell bejelentkezni, és máris a letisztult, két oszlopban sorjázó tartalmakkal találkozhatunk: balra az “ötletek”, jobbra a publikált bejegyzéseink. Előbbiek formálódnak, alakulnak, bővülnek, utóbbiak áttekintést nyújtanak.

Standard
digitális

Az írás igazi nulla foka

Ha az ember foglalkozásából kifolyólag elég sok időt tölt szövegszerkesztő előtt, akkor egy idő után kialakulnak azok a letisztult (vagy kevésbé letisztult) folyamatok, amelyek persze különleges igényeket is megfogalmaznak: többnyire az derül ki, hogy a mindenféle extrák, úgymond kényelmi többletszolgáltatások éppen a kreatív írás ellenében nyilvánulnak meg – egész egyszerűen zavaróak, elvonják az ember figyelmét. Nem azt mondom ezzel, hogy a “komolyabb”, mindenféle szerkesztési lehetőséggel felszerelt alkalmazások éppen azt nem teszik, ami a dolguk (ti. segítik a szöveg írását és szerkesztését), hanem azt, hogy amikor az ember éppen egy gondolatmenetet épít fel, jobb, ha egyedül van azzal a formálódó gondolattal, amely éppen formát készül ölteni, mint hogy azzal foglalkozzon, hogy épp félkövér vagy dőlt formázással írjon egy kifejezést, vagy hogy a megannyi szerkesztési, külsőségnek mondható problémával bajlódjon.

Bővebben…

Standard
digitális, egyetem

Ha ma lennék gólya

Azon gondolkoztam nemrég, vajon milyen lenne, ha ma kezdeném az egyetemet, vajon mit és hogyan csinálnék másként a mai eszemmel, és főleg a mai technikai háttérrel. Arra gondolok, hogy anno a kérdés az volt, vajon spirálfüzetbe vagy külön lapokra jegyzeteljek – egyáltalán, hogy a francba is kell jegyzetelni, miről is van szó: csak kulcsszavakat írjak, vagy tanuljak gyorsírást, mert másképp nem megy? Vegyem fel az előadást diktafonnal (igen, akkor is volt ilyen, bár ugye akkor apró kazettákkal vacakoltunk), aztán otthon, hatszor visszajátszva próbáljam kiszűrni a lényeget? Egyáltalán mi a lényeg, honnan tudom, hiszen itt nincs vastagon szedett szövegrész, meg apró betűs plusz információ? Kardinális kérdésként éltem meg továbbá a megfelelő íróeszköz használatát is: ha pánikszerűen jegyzetelek, a golyóstollat egyre jobban rányomom a papírra, elfárad, megfájdul a kezem – legyen inkább klasszikus töltőtoll, az jobban siklik, vagy inkább az akkor megjelent zselés a nyerő, netán kerámia betétes toll? És akkor még nem beszélünk arról a sokkról, amikor először kellett esszét írni és – figyelem, életem első kemény megrázkódtatása – gépelve beadni! Arról a hőskorról van itt szó, amikor PC-t csak szülők munkahelyén láttunk, és a Windows 95 nevű csúcstechnológiát nem tudom hány floppy diskről kellett telepíteni, a fájljainkat parancsorból lekérdezni a DOS-ban – vagyis automatikusan egy kivénhedt, bilikék vagy bilizöld színű, hordozhatónak titulált mechanikus írógéppel versenyeztem még. Arról a hőskorról van itt szó, amikor UNIX rendszeren Mozaic böngészővel kerestünk az Altavistán, és Pine-ban kaptuk az elhanyagolható számú emailt. A fénymásolást családilag, munkahelyi gépekkel lehetett megoldani, máskülönben kifejezetten luxuscikknek számított, vagyis inkább kézzel írtuk át egymás jegyzeteit (ha sikerült kisilabizálni a másik írásképét).

Bővebben…

Standard
digitális

Szoftvertudatosság

Kicsit talán furcsán hat maga a kifejezés, de remélhetőleg fedi azt, amire célozni igyekszik: mégpedig arra, hogy a felhasználó legyen érett annyira szoftver ürügyén, hogy ki tudja választani a saját maga számára legoptimálisabb szoftvert adott területen. Nem egyszer találkozik az ember olyan reakciókkal, hogy “miért X/Y szövegszerkesztőt használod, mikor Z sokkal jobb?” vagy – például nemrég az Opera 10 megjelenésével kapcsolatosan – “Miért nem használják az Operát, mikor sokkal gyorsabb, jobb, stb. mint a többi böngésző a piacon?”. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy bár sokan megpróbálnak okos fejtegetéseket közzétenni hasonszőrű témában, egy aspektust nem vesznek figyelembe: a felhasználók nagy többségét egyszerűen nem érdekli, milyen szoftvert illetve alkalmazást használ mindaddig, amíg azzal feladatát teljesíteni tudja. Ilyenkor az sem érv, hogy a másik termék segítségével gyorsabban/hatékonyabban tudná ugyanazt elvégezni – a megszokás nagy úr, de saját operációs rendszerük, infrastruktúrájuk, szoftveres lehetőségeik ismeretének hiányában eleve nem is gondolkodnak váltáson vagy változtatáson.

Bővebben…

Standard