digitális

Online hivatkozások offline kezelése

Tsabeeka írja, hogy talán mégis lenne a QR-kód használatának értelme például olyan médiafelületek esetében, amelyek nem online interfésszel bírnak, ám online tartalmakra hivatkoznak: például egy nyomtatott folyóirat, magazin, napilap, vagy netán egy televíziós műsor eset rémlik fel, amikor egy megjegyezhetetlenül hosszú és/vagy értelmezhetetlen hiperhivatkozás nyilván elvész, hiszen a befogadó nem fogja bepötyögni a három sornyi URL-t, hogy aztán ott fellelje a forrást. Mivel szakdolgozati kérdésként merült fel az internetes források megjelölése, ezt átgondolva úgy gondolom, az ötlet egyrészt kiváló, másrészt könnyedén megvalósítható. Gondoljunk csak bele, egyrészt megkönnyítené, másrészt meggyorsítaná a hivatkozások ellenőrzését, hiszen nem csupán arról van szó, hogy nem kell bemásolgatni a linket a böngészőnkbe, de a tartalom ellenőrzése is jóval könnyebben menne – arról nem is beszélve, hogy szövegközi hivatkozásként akár YouTube videók, illetve egyéb, beágyazhatatlan tartalmak is szerves(ebb) részévé válhatnának a dolgozatoknak.

Már korábban elkezdtem használni konferencia előadások során a QR-kódokat, amikkel könnyedén ágyazhattam be a diákba és prezikbe olyan extra információkat, amelyek ténylegesen hivatkozások voltak, vagy nem kapcsolódtak teljesen szorosan az előadás szűkre szabott logikájához, ám tematikailag relevánsnak és érdekesnek tartottam – vagy egyszerűen a kontakt információkat tartalmazta egy-egy ilyen kód. Egyelőre nem vettem észre, hogy a közönség vevő lett volna a megoldásra, de ki tudja, ha egyre többen tudják, miről is van szó (márpedig alig egy év alatt boldog-boldogtalan odanyom egy QR-kódot a reklámjaira, ha kell, ha nem…), talán ez a megoldás is elterjed, és nem mellesleg tényleg hasznos is lehet.

Standard
digitális, egyetem, web

Szakdolgozatcím bullshit generátor

Szakdolgozat kapcsán ajánlom magam, illetve összeszedett okosságaimat pánik ellen »

Mindig is divat volt ún. bullshit generátorokkal szórakozni, legutóbb éppen a bölcsész tantárgyakkal kapcsolatos jósággal töltöttem egy kis időt, és hogy tovább gördítsem a virtuális lavinát, belevágtam a Szakdolgozatcím bullshit generátor elkészítésébe, ami 0.1 verzióban, vagyis limitált szókészlettel és tematikával már működik is. Természetesen várom a javaslatokat, hogyan lehetne még varázslatosabbá tenni ezt a hasznos kis szkriptet!

UPDATE (2012/01/06 – 16.30): új, extra, exklúzív tematikai szűkítés lehetőségével!

Standard
digitális, egyetem

Gerdelics Miklós: Machinima – A játék-film

Már szóltam arról, milyen jó dolognak tartom, ha egy hallgató a kiváló szakdolgozatát szépen megszerkesztve, igényes formában a nagyközönség elé tárja – mindenki jól jár vele, igazi win-win megoldás. Éppen ezért örültem, amikor A magyar film szelleme c. játékot is jegyző Gerdelics Miklós adta közre szakdolgozatát, amely a “Machinima – A játék-film” címet kapta. Van belőle pdf, immáron prc, és hamarosan jön az megérkezett az epub is, hogy semmi ne maradjon ki a szórásból. Íme az absztrakt:

Szakdolgozatom egy új animációs és filmkészítési formát, a “machinimát” próbálja meg körüljárni, mely kifejezés gyakorlatilag valamilyen virtuális környezetben, de valós idõben forgatott filmeket takar. Ez az új félig animációs, félig hagyományos filmes forma a videojátékos közösségbõl alakult ki, mely közösség gyökereit az általánosabb értelemben vett “geek szubkultúrában” találjuk meg. Ez a ’70es évek végén és a ’80as évek során kialakult geek/fan szubkultúra kedvenc pop kulturális termékeinek gyûjtésével és remixelésével saját esztétikát hozott létre, mely a posztmodern esztétikának tökéletes példáját jelentõ ún. “fan art” megszületéséhez vezetett. A machinima is fan art, hiszen esetében szintén rajongók remixelnek popkulturális termékeket (videojátékokat), a különbség azonban a korábban remixelt pop mítoszokhoz képest az, hogy mivel a játékok, mint szoftverek a legapróbb részeikig bonthatóak, a machinima készítõ fan-alkotók gyakorlatilag szó szerint meghackelik adott populáris mítoszt. Ez világosan jelzi, hogy a fan art a kialakuló, szoftver logikájára épülõ új kulturális kóddal együtt megváltozott. Szakdolgozatomban be fogom mutatni, hogyan reflektál erre a kulturális változásra a machinima, mind formájában, mind tartalmában és hogyan hat (az általánosabb geek szubkultúrához hasonlóan) az általa képviselt (jelen esetben játék/szoftver) esztétika a mainstream pop kultúrára.

Minden érdeklődőt serény olvasásra buzdítok!

Standard
digitális, egyetem, publikáció

Publikált szakdolgozatok

Azon gondolkoztam nemrég, vajon mekkora felhalmozott tudás, kutatás veszik el a szorosan őrzött szakdolgozatokkal? Egy pillanatra tegyünk félre mindennemű szkepszist és cinizmust, igenis vannak olyan munkák, amelyek érdemben hozzájárulnak a tudós diskurzusokhoz – akár terminológia, akár tematika, megközelítés, akár metódus, vagy netán eredmény szintjén. Az internet penetrációjával tulajdonképpen immáron a szakdolgozó, a fokozatot elnyerő kezében van a szövege sorsa: választhatja a “hulljon rá a feledés homálya” opciót (valljuk meg, sok esetben kívánatos is ez az önkritika), vagy publikálja egyfajta vanity publishing keretében (tudjuk, nem vanity kérdése ez, dehát ez a kissé pejoratív megnevezés ragadt rá a saját kiadású dolgokra, bármily igényesek legyenek is azok). Két olyan hazai példával találkoztam az elmúlt hetekben, amelyek így vagy úgy, de úgy tűnik, bekerültek valamiféle körforgásba, és sikeresen eljuttatták mondanivalójukat, eredményeiket a szélesebb közönség felé is – az egyik Kelemen Zsolt dolgozata, amelyben egy új fogalom, a polyauteurism bevezetését igyekszik indokolni; a másik pedig a szintén szegedi Nagy Gyula munkája, aki az elektronikus olvasási formákról, az e-könyvek hatásáról ír. Két különböző megjelenési modell, kíváncsi vagyok, milyen visszhangja lesz a két fiatalember munkájának. Egy olyan környezetben, ahol másról sem hallunk, csak a plágium veszélyeiről és gyakorlatáról, talán ők mutathatnak egy járható utat: ha nyíltan hozzáférhetővé válik mindenki számára a munka, akkor nagyobb az esélye annak, hogy könnyen azonosíthatóak a gondolatok forrásai is.

Standard
egyetem

Hogyan kommunikáljuk a kötelező köröket?

Szakdolgozat-feltöltésAmikor a tavaszi félévben először bevezettük a szegedi Angol-Amerikai Intézetben az online szakdolgozat-feltöltést, sokat agyaltam-agyaltunk, vajon hogyan lehetne úgy kommunikálni ezt a változást a legérintettebbek, vagyis a hallgatók felé, hogy ne újabb nyűgként rögzüljön ez az újítás, hanem lássák a jó oldalát, hogy azonnal észrevegyék, hogy egyszerűsítjük az életüket. Így visszatekintve sikerült is viszonylag jól “eladni” az egészet, viszont valószínűleg lehetne még egyszerűbben és hatékonyabban is hallgatóbarátnak lenni. Mondjuk mit szólnának a kedves hallgatók, ha teszem azt, képregényesítve kapnák meg a szakdolgozat-feltöltésről szóló tájékoztatót? Félreértés ne essék, nem bagatellizálni szeretném a kérdést, csupán arra gondolok, hogy a képregény stílusának kiváló sajátosságát, a hihetetlenül gazdaságos nyelvezetet és persze a képi világot (relevánsabb verzióban) adaptálva egyrészt talán jobban megakadna a szemük a feladaton, másrészt jobban rögzülne az is, mikor, mit is kell tenniük, és a szabályzat száraz megfogalmazása talán közelebb kerülne hozzájuk is. (Ha nagyobb verziót néznél, katt a képre, vagy ide a pdf-ért.) Mit gondoltok?

Standard
digitális, egyetem

Hogyan alakítja át a tudományt az online elérhető könyváradat?

Míg sokan még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy megerősítsék a nyomtatott könyvek egyre kevésbé tartható védőbástyáit, hogy ugyebár nehogymár a nagy gonosz internet (pláne ne a nagy gonosz internet főgonosza, a Google Books) beszipkázza a drága kiadványokat, majd ingyen köpje ki a plebsnek (akik ugye nyomtatott formában egyáltalán nem olvasnak, amint digitalizált formátummal találkoznak, hirtelen könyvmollyá válnak, naná, érthető logika ez, nyilván), személy szerint én egy egyre erőteljesebb átrendeződés körvonalait látom kirajzolódni mostanság. A szakdolgozat-rengetegen átrgáva magam azt vettem észre, hogy például a filmadaptáció kérdéskörében igen nagy mértékben más szakirodalmi háttérrel kezdtek el dolgozni a hallgatók, mint amivel mi eddig dolgozni tudtunk mondjuk szemináriumok kapcsán. Nem kellett hozzá nagy kutatómunka, hogy kiderüljön, olyan forrásokat és könyvlelőhelyeket használtak fel, amelyek ingyenesen elárasztják őket adott esetben a legkurrensebb szakirodalmi tételekkel – ily módon a kutatási része a szakdolgozatírásnak meglehetősen le is rövidül. Persze magamon is észrevettem az “instant get” reakciókat, és ha írok valamit, ha eszembe jut, hogy most ez-és-ez a könyv kellene de irdatlan gyorsan, különben el fogom felejteni az egészet, akkor tudom, hová forduljak. De mit is jelent ez a jelentéktelennek tűnő trend a tudomány számára?

Bővebben…

Standard