A tűzszekér újra száguld

Star Trek Őszintén szólva nekem nagyon kimaradt a trekkiség, mert akárhányszor is láttam sorozatbéli epizódot, vagy éppen valamelyik (fogalmam sincs, melyik) moziba szánt verzióját, valahogy mindig idegen terület maradt. Gyerekkoromból annyi maradt meg, hogy moralizálgatnak, komoly arccal néznek, nincs benne semmi humor, és állandóan nagyon camp cuccokban lófrálnak, amikor pedig végre kimásznak a stúdióban felépített kutricájukból (borzalmasan zavart a klausztrofób megvalósítás), terepidegenként jobbítják a világot a lehető legidétlenebb módokon. Ezért soha nem is hozott lázba az egész: a főbb elemekkel és karakterekkel persze tisztában voltam, de a távirányítóért sem nyúltam soha, hogy ha netán egy másik csatornán valahol felbukkant a Star Trek – egyszerűen nem érdekelt. Erre jön J. J. Abrams, és a saga-t beleteszi egy maximális fokozatra pörgetett mixerbe, megfűszerezi humorral, szünetmentes akcióval és persze nagy költségvetésű látványkészlettel, majd a produktumot egy szerethetően retrós körítéssel tálálja – és nyer! Az új Star Trek ugyanis egyszerre a kor gyermeke és minden fricskája ellenére (vagy éppen ezért) tiszteletteljes főhajtás az elődök és a kulturális tényezővé vált univerzum előtt.