digitális, tv

Netflix-láz

Most, hogy itt a Netflix Magyarországon (hurrá!), sokan örvendeznek, mellettük meg sokan nézelődnek értetlenül, mert talán még soha nem is hallottak a szolgáltatóról, pláne a szolgáltatás jellegéről, formájáról, annak működéséről, és egyáltalán, nem is világos, miért olyan forradalmian új ez az egész. A Délmagyartól keresett meg Arany T. János, arról érdeklődvén, mit jelent a Netflix honi megjelenése a hazai szolgáltatók szempontjából. A cikk itt olvasható, de ha már bővebben is kifejtettem neki a gyors véleményt, bemásolom ide is, nehogy elvesszen.

Szerintem első körben biztos, hogy nem érzik meg túlságosan a hazai szolgáltatók a Netflix belépését a magyar piacra azon egyszerű oknál fogva, hogy jelen pillanatban semmilyen formában nincs magyar nyelvű szolgáltatásuk (be lehet erőltetni persze ilyen-olyan megoldásokat, de nem a Netflix sajátja): se szinkronizált filmek és sorozatok, se feliratok nem szerepelnek a kínálatban. Márpedig a magyar piac erősen nyelvorientált, így amíg ez a helyi testreszabás nem indul be, csupán arra a rétegre számíthatnak, akik jellemzően jól kommunikálnak angolul, és mindemellett már eleve nem idegen számukra sem a brand, sem pedig maga a streaming szolgáltatás működése. Mindemellett nagy valószínűséggel már eleve sorozat fogyasztók, vagyis olyan tartalmakat vadásznak az interneten, ami például nem is feltétlenül elérhető hazánkban. Emellett érdekes kérdés lesz a szerzői-forgalmazói jogi kérdés is, ugyanis nem minden szolgáltatási területen érhető el minden film vagy sorozat, ami jelentős szórást tud így eredményezni a kínálatban.

Hosszabb távon már érdekesebb a kérdés. Jól látszik, hogy a hazai szolgáltatók igyekeztek eddig is kihasználni a helyzeti előnyt, és beindítani olyan szolgáltatásokat, olyan előfizetési konstrukciókat, amik lassan, de biztosan az online streaming felé terelik az előfizetőket. Vagyis tulajdonképpen saját szolgáltatásokon keresztül megtanították-megtanítják az előfizetőket a technológia használatára – nyilván annak előnyeire koncentrálva. Most persze nekik is be kell gyorsítani, és teljes erővel fókuszálni az ilyen irányú fejlesztéseikre, mert ha a Netflix egyszer betette a lábát, nyilvánvalóan profitszerzés célzattal tette, vagyis nagy erőkkel összpontosít a lokalizációra és a minél szélesebb programkínálatra – vagyis komoly versenyhelyzetet teremthet.

Standard
előadás, konferencia

Displacing Detection – előadásom Liberecben

Éppen most zajlik a csehországi Liberecben a Crime and Detection in the Age of Electronic Reproduction: Traditions, Expectations, Genres and Codes című konferencia, aminek keretében én is előadok, “Displaced Detection: Surveillance and Algorithmic Logic as a New Model of the Crime Calculus” címmel (a konferencia programját itt lehet megtekinteni). A lényege az előadásomnak az, hogy míg a klasszikus, és még az azt követő detektív hagyományok is az emberi tényezőre építették a nyomozás sikerét, addig manapság már az algoritmus, a matematikai kalkuláció veszi át azokat a következtetési és interpretációs módokat, amelyek garantálhatják a lezárt ügyet. Arról van ugyanis szó, hogy az adatgyűjtést, majd az azt segítő megfigyelési módokat felváltotta a digitális megfigyelési rendszer, ami már nem visszamenőlegesen, rekonstrukcióra építve végzi a nyomozást, hanem előre tervezve, mintha csak előre “látva” tenné a dolgát. Ezt a módszertani váltást elemzem kortárs televíziós sorozatok és filmek példájából kiindulva. Jó szokásomhoz híven íme a felhasznált diák:

Standard
könyv, tv

Castle: sorozza a krimit

Gondolom, nem kell túlságosan belemerülni a Castle című sorozat ismertetésébe, elég hozzá annyi, hogy igen jól eltalált karakterek felettébb jó dialógusokkal szórakoztatják a nézőket, miközben a CSI-okon edzett bűnügyi receptoraikat is messzemenően kielégítik. Honi adásmenetben most értünk a 2. évad azon pontjához, ahol egy meglehetősen érdekes helyzet alakult ki: egy sorozatgyilkos Nikki Heatnek ajánlja gyilkosságait, és végül magára a fiktív Heat figura alapjául szolgáló hús-vér Beckett nyomozóra támad. Az epizódban feltűnően hangsúlyos szerepet kap a Heat Wave (Hőhullám) című regény, amelyből az FBI szuper kriptográfusait megszégyenítő módon (na persze…) hőseink pillanatok alatt megfejtik a titkos kódot, amivel a gyilkos kommunikál, és persze a néző már kezdi is a sirámjait, hogy tényleg, miért is nincs ilyen regény ésatöbbi, ésatöbbi. Csakhogy a sorozat alkotóinak szerintem legügyesebb fogása az, hogy mindez egy élménykiterjesztés kiterjesztéseként megnyilvánuló önreflexió: létezik ugyanis a regény, sőt, nem is csak ez az egy, hiszen az Amazon.com egy saját profilt is létrehozott a fiktív író (Richard Castle) valós regényeinek gyűjteményéhez! Bridge-nél olvastam a több szintű ontológiai felépítmény egyik alkotóeleméről, és gyorsan be is szereztem, így elmondhatom, aki a sorozatot kedveli, a regényben sem fog csalódni (szerencsére a szóban forgó epizódban rendesen bepromózták és ízelítőt is adtak belőle, de spoiler nem volt!), ráadásul sokkal inkább látni fogja, milyen alapja van a kollegiális élcelődésnek a továbbiakban. Ha nem lenne ilyen professzionálisan felépítve az egész, említésre sem lenne méltó a vállalkozás, ám a Castle alkotói kivételesen magas színvonalon megvalósított kiterjesztést hoztak létre, és felemelően élvezetes módon kezelik az egyes elemeket és összekapcsolásukat.

Standard