digitális, könyv, publikáció

Erőszakos plágium

coverTörtént nemrég, hogy Slavoj Žižeket azzal vádolták meg, hogy plagizál, ami a gondolkodó már-már celebritási státuszához híven elég nagy port kavart. A vád szerint Žižek egy teljes bekezdést emelt át Jean-Marie Muller egyik szövegéből, amit elmulasztott megjelölni bármilyen módon és formában (az ugye ilyen esetben sem mentség, hogy a szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy kinek a gondolatairól van szó, hiszen szó szerinti idézetről beszélünk). Žižek korábban már megnyilvánult az ügyben, pár bekezdésben visszautasította a vádakat, mondván, hogy a leadott kéziratban egészen pontosan megjelölte az inkriminált idézet forrását, tehát ha az eltűnt esetleg a végleges változatból, akkor szerkesztői hiba, de semmi esetre sem az övé. Már el is ült a vihar, de Žižek csőrét csak piszkálhatta a dolog, mert ma ismét kiadott egy közleményt a Lacan.com-on, amiben újfent visszautasítja a vádakat, és ezúttal bizonyítékkal is szolgál: a teljes Violence című kötetet feltette mellékletben, hogy bárki megnézhesse, valóban igaz-e a vád (megnéztem, Google Books-on is előtte, és egyértelműen a szlovén filozófusnak van igaza, tehát szó sincs plágiumról: ahogy ő is írja, teljesen nyilvánvaló, hogy blokk idézet, ráadásul a hivatkozás is félreérthetetlen). A kötet érdekessége egyébként, hogy többször is hivatkoznak rá (nyilván nem a plágium ürügyén) a most megjelent Comradely Greetings: The Prison Letters of Nadya and Slavoj című kötetben, mint a Pussy Riots bebörtönzött művészének egyik fő inspirációjaként. Mivel maga Žižek döntött úgy, hogy megosztja a világgal a teljes kötetet, gondoltam, ha valaki Kindle-ön szeretné olvasni, ne szenvedjen a formázási problémákkal tűzdelt copy-paste-tel, egyszerűen csak kattintson (felhívom a figyelmet, hogy ez a verzió természetesen nem a hivatalos kiadás, tilos haszonszerzési célból terjeszteni – csak és kizárólag úgy használható fel, ahogy azt a szerző megnyilvánulásában engedélyezte!), és olvassa ezt a többszörösen is fontossá vált szöveget.

Letöltés: [download id=”21″]

Standard
folyóirat, publikáció

Žižek vicceiről az Apertúra Magazinban

Anno, amikor megtudtam, hogy összegyűjtik Slavoj Žižek vicceit egy kötetbe, azonnal előrendeltem az Amazonon, mert olyan nincs, hogy ez a könyv ne legyen ott a polcon (ahová nem biztos, hogy eljut, mert ott bóklászik az asztalokon, táskákban, kiránduláson, stb. – állandóan bele-belepillantok egy-egy teoretikus kacajra), és múlt csütörtökön, ahogy hazaértem Szegedről, már ott is figyelt a csomag az ajtó előtt. Azonnal végig kellett olvasni, és nem bírtam ki, hogy ne írjak róla: mégis csak ritka, hogy ez ember annyira élvezi az okosságokat, hogy fellelkesül tőlük – merthogy bár tényleg viccek sorjáznak a kötet oldalain, azért Žižek soha nem öncélúan poénkodik, és ezek a poénok túlnyomó részt egy-egy kemény diónak bizonyuló filozofikus vagy pszichoanalitikus terminus vagy probléma esszenciájaként funkcionálnak. A szerkesztő, Audun Mortensen, igen alapos munkát végzett egyébként: minden egyes vicc rendesen dokumentált, tudós kiadványnak megfelelő formátumban, hogy aki kedvet kap hozzá, kövesse csak vissza a poén útját, és merüljön el a köré szőtt kontextusban – előtte persze azért jól röhögje ki magát, ha épp jól esik neki egy-két obszcén, frivol, vagy klasszikus zsidó-, illetve komcsiviccet fogyasztva úgy tartja úri gusztusa. No de részletesebben az Apertúra Magazin hasábjain mondom el, miért kell azonnal olvasni ezt a könyvet! (És az sem titok immár, hogy Žižek-tavaszt tervezek, lesz még ugyanott szó a jó öreg szlovén akadémiai rock sztárról!)

Standard
egyetem, köz, politika

A felsőoktatás gyászmunkája

Slavoj Žižek arról ír Living in the End Times című könyvében, hogy vajon mi történik mostanság, amikor mindenki tisztában van azzal, hogy a jócskán becsődölt globális gazdasági-pénzügyi, és persze politikai rendszer a végét járja – miért nem látjuk be, hogy ennek annyi, és lépünk tovább, formáljuk már most a következő modellt, és miért nem akarjuk még mindig bevallani magunknak, hogy ez így, ahogy most megy, nem tud tovább funkcionálni. Elemzése bevezetőjében egy érdekes párhuzammal igyekszik rávilágítani a helyzet logikájára, mégpedig a Kübler-Ross-féle modellel, ami szerint a halállal szembesülő beteg öt fázison megy keresztül: az elutasításon, a dühön, az alkun, a depresszión, majd végül az elfogadáson. Az elutasítás fázisában az ember tagadja a nyilvánvalót (“nem, ez nem történhet meg, velem biztosan nem”); a düh fázisát az elutasítást követő felismerés indukálja (“hogy történhetett ez meg velem”); az alku fázisában az ember igyekszik húzni az időt (“csak lássam a gyermekem felnőni”); ezt követi a depresszió, ami egyfajta libidinális megvonásból ered (“minek foglalkozzak bármivel is, úgyis meghalok”); és végül jön az elfogadás (“ha már nem tehetek ellene semmit, legalább felkészülök rá”).

Bővebben…

Standard
mellesleg

Žižek kukázik

Szilárd hívta fel a figyelmemet az alábbi gyöngyszemre, amely a Žižek! című filmet is jegyző Astra Taylor Exmined Life: Philosophy is in the Streets című dokumentumfilmjéből származik. Több jelentős gondolkodó is feltűnik és különböző problémát feszeget, természetesen saját elméleti-kritikai keretei között (pl. Avital Ronell, Judith Butler, Cornel West), de nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy lássuk, Žižek ismét viszi a show-t – azért ez a szeméttelepi filozofálgatás igen hatásos.

Standard