egyetem, politika, pszichoanalízis

Lacani intervenció a CEU-ügy kapcsán

A címből már sejthető, hogy itt bizony okoskodás következik, de az ember egy idő után belefárad az aktuálpolitikai dimenziók fésülgetésébe, a süket fülek megnyitási kísérleteibe, és az elkeseredettségbe, és olyankor hátrébb lép egy picit, menekülni kezd olyasmibe, ami valamiképp meg tudja menteni még éppen ép elméjét. A pszichoanalízist meg speciel eleve pont erre találták ki. Nem hinném, hogy minden aspektusában stimmel a kontextus, nem is akarom ezt sugallni sem, de azért utazzunk kicsit vissza az időben, úgy 1968-ba, Párizsba, ahol Jacques Lacan, francia pszichoanalitikus az éppen az utcán masírozó diáksereg kiállásának hatására egy új megközelítéssel állt elő, amit majd egy évvel később mutatott be: a híres-hírhedt négy diskurzus modelljével. A diskurzus ebben a közegben társadalmi kapcsolódást, köteléket jelent, ami persze valamiféle nyelvi kifejeződésbe burkolózik. Bár nyilvánvalóan pszichés tematikába illeszthető ez a modell (az Ödipusz-komplexussal kapcsolatos akkor igen gyakorta tárgyalt problémákat hivatott részben feloldani), úgy tűnik, iszonyatosan pontosan rezonál a jelenlegi Lex-CEU problémakörre, elég ha már csak az elnevezéseket sorra vesszük: a Mester, az Egyetem, a Hisztérikus, és az Analitikus diskurzusai alkotják a négy dinamikát.

Tovább

Standard
pszichoanalízis, publikáció

Extimitás és sci-fi

Régóta foglalkoztatott a kérdés, hogy miként lehetne Jacques Lacan egyik neologizmusát, az extimitást beemelni a filmelmélet területére úgy, hogy ne pusztán értelmezési segédletként jelenjen meg, hanem magára a filmélményre is vonatkoztatni lehessen. Aztán az Apertúra sci-fi számának előkészítésénél Benczik Vera felkérését követően bevillant, hogy lehetne első kísérletként próbát tenni: a sci-fi tematikailag, formailag, stilárisan is adja magát, onnan kiindulva pedig sikerülhet megfogni a nézői azonosulás folyamatában ezt a furcsa jelenséget. Ennek eredménye az “Extimitás: a kortárs amerikai sci-fi és a nézői szubjektum” című tanulmány, ami ennélfogva leginkább első gondolatkísérlet (a szerkesztőknek köszönhetően rendezett formában) a témában, reményeim szerint további aspektusokat sikerül feltárnom majd a jövőben a kérdéskörben.

Standard
digitális, egyetem, előadás, pszichoanalízis

Előfordulásaim

Minden félév elején megfogadom, hogy azt megelőző, többnyire túltervezett menetrendhez képest egy nyugis, előkészítő munkára koncentráló, töltekezős időszakot élek meg – aztán, ahogy az illik, egészen másként alakul minden. Az elkövetkező pár hétre is sikerült a mindennapos tevékenységek, és a már azokra rakódó extra elfoglaltságok, valamint az ebből eredő sürgős teendők mellé még sűríteni a programot, de ha invitálják az embert, pláne olyan helyekre, ahova tényleg szívesen is megy, akkor ugye nincs sok kérdés. Holnap este Kovács András Bálint mellett én leszek a Vírus Klub vendége egy egészen különleges helyszínre szervezett esten: a tárnoki Kőfejtőben adunk elő, ahol nyilván a hely szellemei is elősegítik majd a filmes-mozgóképes témák kifejtését. [UPDATE: Sajnos mindenkin kívülálló okok miatt ez most elmarad – egy későbbi Vírus Estre tesszük át az előadást!] Aztán hétfőn este a Nyitott Műhelyben találkozunk néhányan egy kerekasztal beszélgetés erejéig, ami egyben az Imágó Budapest lapbemutatója is – ide is már rég el szerettem volna jutni nézőként, érdeklődőként, hát most sikerül. Még a vizsgaidőszak beköszönte előtt Szegedre is jut egy kerekasztalos program: május 16-án egész napos angol nyelvű workshopot tart Szegeden Marc Redfield, a Brown Egyetem professzora, akivel délután 3-tól beszélgetünk többedmagammal szeptember 11-ről. Eljönni nem kell félnetek, jó lesz.

Standard
egyetem, köz, politika

A felsőoktatás gyászmunkája

Slavoj Žižek arról ír Living in the End Times című könyvében, hogy vajon mi történik mostanság, amikor mindenki tisztában van azzal, hogy a jócskán becsődölt globális gazdasági-pénzügyi, és persze politikai rendszer a végét járja – miért nem látjuk be, hogy ennek annyi, és lépünk tovább, formáljuk már most a következő modellt, és miért nem akarjuk még mindig bevallani magunknak, hogy ez így, ahogy most megy, nem tud tovább funkcionálni. Elemzése bevezetőjében egy érdekes párhuzammal igyekszik rávilágítani a helyzet logikájára, mégpedig a Kübler-Ross-féle modellel, ami szerint a halállal szembesülő beteg öt fázison megy keresztül: az elutasításon, a dühön, az alkun, a depresszión, majd végül az elfogadáson. Az elutasítás fázisában az ember tagadja a nyilvánvalót (“nem, ez nem történhet meg, velem biztosan nem”); a düh fázisát az elutasítást követő felismerés indukálja (“hogy történhetett ez meg velem”); az alku fázisában az ember igyekszik húzni az időt (“csak lássam a gyermekem felnőni”); ezt követi a depresszió, ami egyfajta libidinális megvonásból ered (“minek foglalkozzak bármivel is, úgyis meghalok”); és végül jön az elfogadás (“ha már nem tehetek ellene semmit, legalább felkészülök rá”).

Tovább

Standard
digitális, folyóirat, pszichoanalízis, publikáció

Frissen megjelent szövegeim

Két publikációm jelent meg mostanában: a HVG Plusz Smartphone & Tablet friss kiadványában az e-könyvek készítéséről igyekeztem gyorstalpaló jelleggel némi segítséget nyújtani, míg az Imágó új számában a kiterjesztett valóság, a mozi és a nézői szubjektum viszonyát boncolgatom. Mindkét kiadvány telis-teli van színvonalas és érdekes irománnyal, így bátran ajánlom azoknak is, akik a témák iránt érdeklődnek! Ezúton is köszönet mindkét szerkesztőség munkájának!

Standard
digitális, előadás, konferencia, pszichoanalízis

Nem csak nézel, mint a moziban

November 22-24-ig zajlik a IV. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia, melynek első napján rögtön én is sokkoltam a közönséget “Nem csak nézel, mint a moziban” című előadásommal, aminek prezijét közzé is teszem alant! A téma a kiterjesztett valóság, a mozi speciális, ehhez kapcsolódó, mobil interfészen keresztül megvalósuló változata, és a felhasználó/szubjektum kapcsolata.

Standard