digitális

Ha nincs meg a jelszó – Ubuntu

Biztos csak velem fordul ilyen elő, nyilván a fejemben van akkora zavar, hogy nem emlékszem az Ubuntus (pontosabban Elementary OS) jelszavamra, vagy hogy egészen pontosan fogalmazzak, nem arra a jelszóra emlékszem, amire az operációs rendszer, a lényegen mit sem változtat: nem tudtam belépni a rendszerbe, és ugye innentől kezdve maximum a pánik jön. Illetve a Google. Találtam is pár megoldást, hogy lehetne visszaállítani, illetve megváltoztatni a superuser jelszót, ami azért nem olyan egyszerű, mert ugye az egész rendszert ennek segítségével lehet irányítani, ezzel azonosítom magam telepítésnél, frissítésnél, mindenütt. Mivel csak úgy sikerült összehozni és megoldani ezt a problémát, hogy két módszert ötvöztem, csak úgy magamnak, és más n00boknak gyorsan le is jegyzem, mielőtt a jelszóval együtt ezt is elfelejtem. Vigyázat, kódok jönnek, de azért nem kell megijedni!

  1. Gép indítása, a boot alatt a Shift gombot tessék nyomva tartani, hogy a Grub menü előjöjjön (azoknál, akiknek esetleg dual boot van, ez nyilván eleve meg fog jelenni)
  2. Valószínűleg az első helyen lesz az operációs rendszer neve, ahová épp nem tudunk bejutni, de ha nem, tessék a nyilak segítségével odabotorkálni, hogy az legyen kijelölve, majd egy “E” gombot nyomni (ez az Edit, vagyis a szerkesztés)
  3. A megjelenő parancssorok közül arra a sorra kell navigálni, ami valami “kernel” vagy “linux” dologgal kezdődik (esküszöm, nem lehet eltéveszteni, csak egy ilyen lesz, egyértelmű az egész), annak a végére tenni a kurzort, és kitörölni a végét, hogy eltűnjön a sor tartalma: ro quiet splash
  4. Ennek helyére a következőt kell beírni: rw init=/bin/bash (na most ugye nem az a billentyűzetkiosztás él, mint amikor maga a rendszer működik, szóval keresgélni kell – nekem legalábbis – a billentyűzeten: nálam az “ó” volt az “=”, és az a billentyű, ahol AltGr-rel lehetne előhozni a “/”-t, na az volt a “/” AltGr nélkül)
  5. Ctrl + X vagy F10, hogy újraindítsunk, és amikor a parancssor megjelenik, akkor: passwd username (értelemszerűen a username a felhasználónevünk, azt kell beírni – nem kell félni, itt már a rendes billentyűzetkiosztás működik) – majd enter
  6. Most lehet megadni a jelszót, majd enter, és ismét be kell írni megerősítésképp
  7. Tessék beírni a sync parancsot, majd enter
  8. Utolsó parancs, amit be kell írni: reboot -f
  9. Újraindítást követően már az új jelszó működik.

Sajnos három módszerből kellett összehozni mindezt, mert bár mindegyikre azt írták, tökéletes, nekem speciel (pedig nagyon figyelmesen követtem minden lépést, mert ugye nem értek hozzá) egyik sem működött. Viszont amikor logikusan kombináltam a megoldásokat, tényleg a józan ész segítségével, akkor világos lett az egész. Tanulság 1) a jelszó aranyat ér; 2) nem kell félni a linuxtól sem, mindig meg lehet találni a megoldást – sokszor még jól is esik, ha az ember a maga vállát veregetheti utána.

Standard
digitális

Netbook + Xubuntu

A kis első generációs netbookom (igazi matuzsálem, Asus EeePc 1000H, még Windows XP-vel érkezett) mostanság kezdte nehezen futtatni a Windows 7-et, ami immáron két éve hozta a formáját meglepően jól, így válaszút előtt álltam: vagy újratelepítem a Windows-t, vagy veszek egy nagy levegőt, és folytatom az átállást Linuxra. Az irodai gépemen már jó ideje dual bootban fut a Windows 7 és az Ubuntu, így egyáltalán nem tartottam attól, hogy az ismeretlenbe kell fejest ugranom, tehát határozott mozdulattal nyúltam is egy USB-ért, amit bootolhatóvá varázsolt az UNetbootin, és meglepően gyorsan köszöntött is az Ubuntu. Egy hétig gyűrtem is, de be kellett látnom, hogy sajnos akár mennyire is gyorsult a Unity felület, korántsem a netbook gyengébb specifikációjára van kitalálva: időnként olyan szinten belassult, hogy a Windows 7 legdurvább kedvében sem tudott ilyet produkálni, így világossá vált, hogy ennek ebben a formában nincs értelme. Viszont ha már megszoktam az Ubuntut, akkor kipróbáltam az egyik kis tesót, s lőn, a Xubuntu gyönyörűen, gyorsan, frissen teszi a dolgát, nincs útban, kényelmes, ügyes, igényei sincsenek. Pedig nekem vannak.

Bővebben…

Standard
digitális

Szoftvertudatosság

Kicsit talán furcsán hat maga a kifejezés, de remélhetőleg fedi azt, amire célozni igyekszik: mégpedig arra, hogy a felhasználó legyen érett annyira szoftver ürügyén, hogy ki tudja választani a saját maga számára legoptimálisabb szoftvert adott területen. Nem egyszer találkozik az ember olyan reakciókkal, hogy “miért X/Y szövegszerkesztőt használod, mikor Z sokkal jobb?” vagy – például nemrég az Opera 10 megjelenésével kapcsolatosan – “Miért nem használják az Operát, mikor sokkal gyorsabb, jobb, stb. mint a többi böngésző a piacon?”. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy bár sokan megpróbálnak okos fejtegetéseket közzétenni hasonszőrű témában, egy aspektust nem vesznek figyelembe: a felhasználók nagy többségét egyszerűen nem érdekli, milyen szoftvert illetve alkalmazást használ mindaddig, amíg azzal feladatát teljesíteni tudja. Ilyenkor az sem érv, hogy a másik termék segítségével gyorsabban/hatékonyabban tudná ugyanazt elvégezni – a megszokás nagy úr, de saját operációs rendszerük, infrastruktúrájuk, szoftveres lehetőségeik ismeretének hiányában eleve nem is gondolkodnak váltáson vagy változtatáson.

Bővebben…

Standard
digitális

Windows 7 a netbookon

Windows Mivel igyekeztem mindenféle kifejezetten netbookra fejlesztett Linux disztribúciót tesztelgetni és bemutatni (pusztán felhasználói szemszögből, ohne geekery), talán úgy fair, hogy a Windows is sorra kerüljön. Már csak azért is, mert – jöhet a cenzúrázatlan gúny és szidalom – a Windows 7 jelenleg az a rendszer, ami tartósan ott van a gépemen, leváltva a gyári XP-t. Eleinte persze ódzkodtam attól, hogy a bevallottan nem netbookokra fejlesztett rendszerrel egyáltalán próbát tegyek, de egy nagy levegő, és már váltottam is – egyelőre a megbánásnak nyoma sincs. Az egész ott kezdődik, hogy az új Windows energiagazdálkodása meglepően jó, így az eredeti félelmem, miszerint az akkumulátor nem fogja kibírni a vonatozást, merthogy feleannyi ideig fogja bírni, mint az XP-vel, nem igazolódott be, és legalább ugyanolyan rendelkezésre állást produkál most, mint az egyébként nLite-osított nyugdíjba vonuló rendszer. Mindezt egyébként úgy, hogy az eye-candy, vagyis az Aero-s vizuális megoldások alapbeállításban működnek, nincsenek lekapcsolva vagy lebutítva, és a kijelző fényereje ugyanabban az állásban van, mint korábban. Vagyis a Windows 7 minden előzetes riogatás ellenére sem terheli meg jobban az akkut, mint elődje, és jobb időt produkál sok, korábban tesztelt Linux disztrónál is (persze elképzelhető, hogy a továbbra is töretlen fejlesztés már ebben a régióban is eredményes, és nem pusztán a boot időre koncentrálnak a fejlesztők, ami ugyan nyilván divatos kérdés, de szerintem tökéletesen irreleváns).

Vizuális kidolgozottság tekintetében nem szükséges túlságosan sok példát emlegetni arra nézvést, hogy mit hoz a 7-es, netbook tekintetében csupán annyi érdekes, hogy már a telepítés folyamán zökkenőmentesen beállítja az 1024×600-as méretet, amit pár kattintással az automatikusan eltűnő és egérmozdulatra előtűnő tálcával kell csak megspékelni ahhoz, hogy a szűkösre szabott “screen real estate” ki legyen használva. Ehhez a Chrome minimális felső sávja csak pluszban segít, és ugye itt is egy ctrl+b tovább növeli a helyet a kedvencek toolbarjának minimalizálásával. Az Office csomag (érdemes próbát tenni a jelenleg is ingyen letölthető 2010 Beta-val) szalagmenüjét is minimalizálhatjuk, ha sok helyet foglal és nincs használatban, de akár teljes képernyőre is tehetjük a dokumentumot, ami már-már klasszikus remediációs érzést ad (a fehér lap vs. a felhasználó/író). Ilyen apróbb trükkökkel lehet kompenzálni a szűkösebbre szabott képernyőméretet, és a Windows 7 eddig minden tekintetben tolerálta a beállításokat, egy-két kattintással mindent meg lehetett oldani, minden különösebb keresgélés illetve kutatás nélkül. A Microsoft termékei villámgyorsan indulnak, nem csak az Office, hanem a Security Essentials vagy akár a Photosynth is.

A viszonylag gyengébb (1,6 Ghz) Atom processzornak mintha meg sem kottyanna a Windows 7 működtetése: persze lehet, hogy az Asus végzett rendes támogató munkát processzorkezelés terén a Super Hybrid Engine-nel (a Windows 7 megjelenésekor nem csupán a drivereket készítették el az új rendszerhez, de BIOS frissítést is kiadtak, valamint a segédprogramokat is újrahangolták). Kellemes érzés, kényelmes felhasználói élmény a Win7+netbook kombó, akárki akármit mond. Bár vannak megoldások az USB-ről történő telepítésre is (mert ugyebár a netbookokban általában nincs optikai meghajtó), alap esetben külső meghajtóról lehet telepíteni a rendszert, ami kifejezetten gyors és zökkenőmentes (bár minden telepítés más, így ki tudja, ki mibe szalad bele). Ha valaki szereti tweakelgetni a rendszerét, mert elégedetlen, vagy szimplán kalandvágyó, akkor a Windows 7 igen sok lehetőséget ad a finomhangolásra, de ha ez nem elég, akkor a SMART Utility megbízható segítséget nyújt, ha minimalizálni szeretnénk a felesleges szolgáltatások háttérben való futását, stb.

Számomra az akku időn túl fontos szempont volt a külső kivetítő kezelése is, ami XP-n a funkciógomb nyomogatásával volt megoldható: a Windows 7 automatikusan rááll a projektorra, de ha nem így lenne, akkor a Win+p billentyűkombinációval egy pillanat alatt minden beállítható (a Lifehacker mutat be néhány hasznos gyorsbillentyű beállítást). Felesleges a Windows 7-et összehasonlítgatni akár a Linux disztrókkal, akár a Hackintosh-sal, amelyek a netbook ligában versenyeznek, mert mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya is (ahogyan a Szélessáv blogban kimondatott, a linux “nem jobb, mint a windows, csak másképp rossz”), és a felhasználó igényeitől függ, melyik rendszer lesz a megfelelő. Esküszöm egy fillért nem fizetnek érte, de azt kell mondjam, jelenlegi állapotában a Windows 7 stabilabb és felhasználóbarátabbnak bizonyul netbookon, mint a korábban próbálgatott Linux hajtások (Eeebuntu, Jolicloud, Moblin, Ubuntu, Kubuntu, ezek netbook remixei, és az Easy Peasy), amelyek viszont naponta változnak, fejlődnek.

Standard
digitális, utazás

Nem csak a húszéveseké a digitális világ

Mai vonatozásom meglepő másfél órával telt, ugyanis egy hetvenes éveikben járó kis csapat igyekezett osztálytalálkozóra, és a vonatút monotonitását ellenpontozandó nem csupán felelevenítették a hajdan volt szép időket, de egy ponton rátértek arra, hogy ki milyen operációs rendszert használ és miért. Az egész úgy kezdődött, hogy megegyeztek, telefon helyett már emailen és Facebook-on kellene szervezni a találkozót, mert az egyrészt olcsóbb, másrészt hatékonyabb. Itt emeltem fel a fejem, és illetlen módon hallgatózni kezdtem. Ezután jött az, hogy az email nagyszerű ötlet, viszont mindenki figyeljen oda, hogy állítsa be a karakterkódolást, mert kifejezetten bosszantó azt bogarászni egy rossz kódolás esetén, hogy az üzenet küldője mit is akart mondani, mire az egyik úriember jelezte, hogy ő KMailt használ, és ott még nem fordult elő vele semmiféle probléma. Ekkor következett a Windows 7 kontra Ubuntu, majd az odt kontra docx kérdéskör – itt már szemtelenül bámultam, mert nem pusztán maga a tény volt érdekes, hogy 70 éven felül ilyesmi egyáltalán felmerülhet és heves magyarázatokban, tapasztalatokban manifesztálódhat, hanem az, hogy hihetetlen értő módon vázolták az élményeket!

Tegyük szívünkre a kezünket, igen tisztelt fiatalok, vajon hányszor taglaltuk egymásnak értőn az Ubuntu alatt történő Windows emulációt, vagy az Open Office és a Word 2010 (!) fájlkiterjesztései közötti különbséget, és mindezt nem pusztán értelmesen, de nagyszerű usability szempontok alapján? Mikor hozakodtunk elő firmware update-ekkel, amelyekkel végre sikerül megoldani a Windows 7 telepítését? Mikor beszélünk arról, hogy hálózatot konfigurálunk (sic!) otthoni környezetben, hogy minden családtag könnyedén megoszthassa fájljait egymással anélkül, hogy usb-vel kelljen rohangálni? Mikor tudunk higgadtan reflektálni a Linux kontra Windows kérdésre szépen sorra véve az összehasonlítási pontokat, megbeszélve a vírusírtás lehetőségeit illetve a tűzfal jelentősségét, valamint a portok kezelését? Na ugye. Mielőtt valaki arra az apróságra mutatna rá, hogy nyilván informatikus végzettségű emberekkel hozott össze a sors – hát nem, nem informatikusok voltak, ahogy elcsíptem a beszélgetéseket (csúnya dolog, tudom…), az élet megannyi területére kerültek a közös osztályt követően. Hihetetlen élmény volt, ilyenkor érezni, hogy a digitális szakadék, mely nem csupán társadalmi, de generációs is, talán tényleg jó eséllyel hidalható át, vagy legalábbis csökkenthető valamicskét.

Standard
digitális

Netbook vagy nem netbook – ez itt a kérdés

Asus EeePC 1000H Sokadszorra olvasom a netbook-ok méltatását, bemutatását, ajnározását, szapulását, egekbe magasztalását, földbe tiprását, most legutóbb az origo tündököl az iskolakezdést megkönnyítő szakértői szerepben laptop/netbook vásárlás ürügyén, és azt kellett ismételten konstatálnom, hogy az ilyesféle cikkek szerzői bizony meglehetősen kevés időt töltenek netbook társaságában – maximum egy kis teszt időszak, és máris jöhet a velős konklúzió. Nem kívánok döntőbíró vagy a szakértők fölé magasodó megaszakértő lenni, így csupán saját, egyszerű, mezei felhasználói tapasztalataimról ejtenék néhány szót – most az origo felvetéseit használva verbális trambulinként, minthogy ugyebár iskolakezdés esete forog fenn. Nem kívánok senkit rábeszélni a számítástechnika eme hajtásának beszerzésére vagy, éppen ellenkezőleg, lebeszélni egy esetleges vásárlásról, inkább csak néhány közkeletű félreértést igyekszem tisztázni a magam módján. Vegyük tehát sorra az általában felmerülő szózatokat, és nézzük, én mit tapasztaltam saját gépem esetében mindezekből.

1. Gyengébb, korlátozott teljesítmény

Itt jön a processzor (jellemzően az Intel Atom széria egyik fajtája) szapulása, hiszen ez az egy magos verzió nem tud nekünk HD minőségű videók lejátszásához elegendő hátteret biztosítani. Nos, ki a fene óhajt HD videókat nézegetni egy netbook-on?! Nem arra való a kis gép, tehát felesleges ezt felhántorgatni hátrányként. Egyébként is netbook-ja válogatja, de tény, hogy nem erre lett kitalálva a felület, és így a hardver sem (egyébiránt sem a youtube, sem más videómegosztók esetében sem akadozik a lejátszás általában). Inkább arra, hogy hétköznapi, jellemzően interneten végzett tevékenységekhez nyújtson könnyen hordozható, jól kezelhető, gyors és megbízható, sallangoktól mentes eszközt. Megfelel az átlag netbook ezen elvárásoknak? Teljes mértékben. Tökéletesen használható szövegszerkesztésre, táblázatkezelésre, böngészésre, csetelésre, olvasgatásra (igen, erre is, hála a kitűnő LED háttérvilágítású képernyőknek), de hadd folytassam a sort olyasmikkel, amelyekről általában nem esik szó: lehet itt képet szerkeszteni, videót vágni, még honlapot szerkesztgetni is! Nálam ugyanis simán futott már Photoshop és videószerkesztő is – kétségtelen, hogy a kis méretű képernyő nem ezekre a szoftverekre lett kitalálva, de arra, hogy az ember gyors munkákat elvégezzen rajta, mégiscsak megfelel: egyszer sem akadozott egyik nagyobb hardver igényű alkalmazás sem. Inkább azzal érdemes trükközni – mint általában minden program esetében -, hogy hogyan lehet maximálisan kihasználni a kis képernyőt úgy, hogy a lehető legkisebb felesleges helyfoglalás történjen az adott program vagy alkalmazás futtatásakor. De ennek semmi köze a teljesítményhez.

2. Lebutított, gyengébb, korlátozott lehetőségő operációs rendszer

Mondják ezt akkor is, ha éppen a Windows XP fut a netbook-on, de pláne akkor, amikor egy-egy Linux disztróval értékesített példányról kell valami velőset megfogalmazni. Ha valaki valaha próbálkozott már bármelyik operációs rendszerrel egy netbook-on, nagyon jól tudja, hogy nemhogy nem fedi a valóságot a megállapítás, de egyre inkább az ellenkezője az igaz: soha nem látott operációs rendszer szintű fejlesztés indult meg a netbook hirtelen jött sikerére épülve. Egyrészt néhol radikálisan megváltozott a felhasználói felület, és végre teljesen felesleges részeket gyomlálnak ki a gyorsaság és a stabilitás miatt, másrészt olyan új, leginkább az online közösségi kapcsolattartás szempontjából kiemelkedően fontos funkciók épülnek be core-szinten a rendszerekbe, amelyek – nem nehéz ezt megjósolni – valószínűleg egyre inkább utat találnak a hagyományosabb, desktop-stílusú operációs rendszerekbe is így vagy úgy. Lebutításról pedig szó sincs: ugyanaz az XP vagy például Ubuntu fut tökéletesen netbook-okon, amit asztali gépeken is megtalálhatunk. A pozitív oldalon ráadásul az is megjelenik, hogy nagyobb figyelmet kap az optimalizálás: jobb az energia felhasználás, optimalizáltak a linux kernelek, vagyis amiben hátrányt szenvedne a netbook, azt az operációs rendszerek többsége máris kompenzálja. (Azt meg, hogy a netbook-on futó Linux disztrók erősen lebutított, alapfunkciós rendszerek lennének – nos, ezt meghagyom Linux-fanoknak ziccerként…)

3. Nincs optikai meghajtó, CD/DVD lejátszás-írás

És nem is kell. Majdnem egy év alatt egyszer volt szükségem ilyesfélére, azt egy külső meghajtó segítségével is könnyedén meg tudtam oldani, de aztán rájöttem, hogy ugyanazt az eredményt értem volna el, ha USB kulcsot használok. Ezen kívül minden egyebet meg tudtam oldani USB-n keresztül – ráadásul nem kell azon aggódnom, hogy ugyanúgy bekrepál a CD/DVD combóm, mint ahogy a másik gépemen, ahol sokáig felesleges, súlynövelő tényezőként virított a szerkezet, mert másra nem volt jó. Másrészt tényleg koncentráljunk a felhőre, és lássuk be: nem kell felesleges adathordozó. (Persze az is igaz, hogy egy netbook vásárlása előtt át kell gondolni, valóban meg tudunk-e lenni nagyobb processzor, CD/DVD-író-olvasó nélkül, nehogy később ütközzünk kellemetlenségekbe. Tudatos vásárlás, ennyi.)

4. Kicsi és kényelmetlen a billentyűzet

Már akinek. Nekem nem kifejezetten kicsit a kezem, és az ujjaim sem rövidek, a helyzet mégis az, hogy amióta a netbook billentyűzetét nyüstölöm, megszűnt mindenféle izületi fájdalmam, ami alkalomadtán előjött “normál” méretű billentyűzet tüzetes püfölését követően. Itt is az a fontos, ami egyébként szerintem minden egyes gép vásárlásakor: tessék kipróbálni, és figyelembe venni a személyes igényeket és elvárásokat. Én személy szerint nagyon kellemesen csalódtam a netbook ezen aspektusában.

5. Kicsi a képernyő

Egy újabb kicsi. Igen, ez az egyik alapvető tulajdonsága a netbook-nak – ezért (is) vásárolják őket. Azonban hamar meg lehet szokni, és a minőség kárpótol a méretért. Jellemzően LED háttérvilágítással jönnek ki a kis noteszgépek, ami meglehetősen jó a szemnek – az enyém azóta nem sajog, amióta átszoktam a netbookra. Áœgyesen lehet gazdálkodni a “screen real estate”-tel is: be lehet állítani a programokat úgy, hogy minél kisebb helyet foglaljanak a képernyőből, így kényelmesen lehet dolgozni.

6. Nem alkalmas “komoly” munkára

Kinek mit takar a kifejezés, hogy “komoly munka”. Az origo például azt írja, szakdolgozóknak nem ajánlja, legfeljebb külső monitor és billentyűzet csatlakoztatásával. Megint csak azt tudom erre mondani, hogy tessék kipróbálni! Én ugyanis több nagyobb lélegzetű tanulmányt is megírtam már a netbook-on, jelenleg pedig a disszertációm készül rajta (Word teljes képernyőn = üres fehér lap az egész képernyő, tökéletes!). Sokkal kényelmesebb nekem ez így – bármikor elővehetem a gépet, átülhetek vele egyik szobából a másikba, ha könyvtárazni kell, akár a polcok között is sétálgathatok vele, vagy ha éppen a vonaton jön rá az ihlet, akkor sincs semmi gond. De akkor is teljes komfort érzetet nyújt, ha otthon, asztalra helyezve gépelek rajta. Csendes, jó billentyűzetű, kényelmes kis gép. Nekem tökéletesen alkalmas komoly munkára.

Összességében persze mindig el kell mondani kötelező körként, hogy át kell gondolni, mire kell a gép, és nem szabad csak úgy, a trend miatt beleugrani egy-egy vásárlásba. De azt is jó lenne hozzátenni, hogy ez nem csupán a netbook-okra igaz: mindennemű eszköz esetén így kell lennie. Számomra, munka és hétköznapi kapcsolattartás szintjén is a lehető legoptimálisabb választásnak bizonyult a netbook, és mivel naponta használom, sokszor egészen más tapasztalataim kumulálódnak, mint néhány szakértő egy-két napos tesztje során. Egyetemre, kurzusokra, tanulásra például az egyik legjobb eszköz, amit valaha kitaláltak: strapabíró, megbízható, könnyű, hordozható társ, amivel nem csak jegyzetelni vagy kurzusfeladatokat végezni lehet, de kitűnően alkalmazható prezentációk megtartására vagy közös munkára is. Nem akarok fogadatlan prókátora lenni a számítógépek ezen szegmensének, de a fentieket fontosnak tartom hozzátenni a mára már bevett panelmondatok sokaságához – egyszerűen azért, mert bosszant, ha nem igazán teljes a kép. Remélem, egy kicsit teljesebb lett.

Standard