egyetem

Lassulj, professzor!

Éppen az az időszak van, amikor mindenféle adatbázisokban kell (külön-külön persze) frissítgetni a személyes és publikációs adatokat, ráadásul épp beindult a félév, tehát még az egyetemi tanulmányi rendszerben is folyamatosan adminisztrálni kellett, és miután elátkoztam ezen borzalmasan emberellenes interfészek tervezőinek és kivitelezőinek teljes családfáját, tökéletesen átéreztem mindazt, amiről még 2013-ban írt két kanadai professzor, Maggie Berg és Barbara K. Seeber. Besokalltak ugyanis pontosan ezen, hogy egész egyszerűen lassan több időt töltünk el azzal, hogy adminisztrálunk, mint azzal, hogy kutatunk és/vagy oktatunk. Véleményük szerint ez az egész a tudományos szféra elvállalatosodásának, a piaci szemlélet térnyerésének köszönhető, ahol már valójában nem is az számít, milyen minőségű az előállított termék (lásd: publikáció, kutatási anyag stb.), mert az a lényeg, hogy 1) benne van-e a rendszerben, és ha igen, akkor 2) mekkora idézettséget és/vagy impakt faktort hoz. Vagyis már tökéletesen mindegy, ki mit csinál, a lényeg, hogy szorgosan dokumentálja mindezt. Rengeteg összetevője van mindennek, és a két tudós The Slow Professor: Challenging the Culture of Speed című tanulmányukban, amiből később könyv is készült, részletesen bemutatják, hol csúszik el ez az egész történet. Először is, ott a publikációs kényszer: “publikálj, vagy pusztulj”, vagyis minél nagyobb szövegkorpuszt állítasz elő, annál menőbb vagy, ha máshogy nem is, legalább kvantitatív szempontból. Sajnos az adminisztratív rendszerek egyelőre ezt a szempontot preferálják. Aztán ott van az egyetemi-felsőoktatási környezet átalakulása: pontosan olyan ma egy ilyesféle intézet működése, mint egy nagyvállalaté, és egyre inkább azok a szempontok is érvényesülnek mind strukturális, mind pedig (borzasztó még leírni is) termelési oldalon. Mindez pedig azt eredményezi, hogy az oktatók (akiknek ugye kötelességük kutatást végezni és konferenciákon előadni, publikálni az oktatási és oktatás- valamint tudományszervezési feladatokon túl) éppen olyan stresszesek, mint a multik túlóráztatott dolgozói.

Bővebben…

Standard
digitális, egyetem

Szegedi egyetemi Wi-Fi

“És én erről miért nem tudtam?!” rovatunk következik. Állandó, és az évek előrehaladtával fokozódó értetlenségemnek szoktam volt hangot adni, amikor jelzem, még mindig nincs kiterjesztett Eduroam, vagy helyi Wi-Fi mifelénk, az SZTE BTK környékén, erre tessék, kiderül, hogy van. Ráadásul már rég nem azzal az azonosítóval kell bíbelődni, amit a könyvtár biztosított, hanem egészen más, egységes, központi struktúra áll a szolgáltatás mögött. Ha valaki ezt tudta, és használja, ne is olvasson tovább. Ha valaki hozzám hasonlóan hőbörgött, de halvány lila segédfogalma sem volt arról, hogy ez már működik (és most lesütött szemekkel durva önvizsgálatba kezd), az viszont figyeljen: gyorstalpaló jön.

Bővebben…

Standard
egyetem, könyv, publikáció

Hogyan írjunk szakdolgozatot?

Ehelyütt is sokat foglalkoztam már azzal, hogy milyen összetevői vannak a sikeres szakdolgozatírás folyamatának, legalábbis én mit látok szükségesnek, fontosnak, milyen apró, praktikus ötletekkel lehet sikerre vinni a sokakat stresszelő projektet akár BA, akár MA szinten. Most eljött az ideje, úgy érzem, hogy valamilyen módon összegyűjtsem mindazon ötleteket, tippeket, praktikákat, amikkel az elmúlt években tudtam segíteni a hallgatóknak, és persze azokat a visszajelzéseket, hallgatói kérdéseket, ötleteket, megoldásokat, amikkel engem segítettek sokan, és egy emészthető, könnyen elérhető formátumba rendezve közreadni mindezt. Szóval e-könyv lesz ebből, remélem, hamarosan – sokszor nekifogtam már listát gyártani, folyamatábrák kreálni, kis handoutot írni, de valahogy sosem jött össze, illetve nem stimmelt valami, most akkor kellő elánnal felvértezve nekiduráltam magam, hogy minden olyan apróságot, amit máshol még soha nem láttam leírva, elmagyarázva, összegyűjtsek, és valamiféle rendszerbe szedve átgondoljak. Az alábbi screenshotnál már azért tovább jutottam persze.

Standard
egyetem

Érvek a nyílt hozzáférésű szakdolgozatok mellett

Rengeteg szó esik mostanság szakdolgozatokról és disszertációkról minden fórumon, és általánosságban elmondható, hogy nem a megfelelő irányba terelődnek a diskurzusok. A közéleti kérdések politikai színezetet kapnak, a szakmai, felsőoktatási reakció pedig ennek megfelelően az összezárás, bezárkózás: az elszigetelődés jegyei. Annak érdekében, hogy minden tiszta legyen, és hogy a jövőre nézvést még pozitív hozadéka is legyen a szakdolgozatok kérdésének, szerény javaslattal élnék: legyen minden szakdolgozat nyílt hozzáférésű! A javaslat első olvasatra talán radikálisnak, meggondolatlannak, naivnak, netán felháborítónak tűnik, de alább sorolom is az érveimet, amelyek messze túlmutatnak azokon a problémákon, amelyek a mai közbeszédben megjelennek és feleslegesen borzolják a kedélyeket. A nyílt hozzáférés (open access) nem újkeletű dolog ebben a szektorban sem: számos felsőoktatási intézmény választja ezt a policy-t, nem véletlenül. Hazánkban sem példa nélküli eljárás: jelesül, a disszertációk tekintetében a doktorjelölt köteles a nyilvánosság számára elérhető módon megjelentetni munkáját – például a Szegedi Tudományegyetemen mielőtt a nyomtatott példányokat benyújtja az ember, az elektronikus verziót fel kell töltenie a doktori repozitóriumba, ami nyilvános hozzáférést biztosít bárki érdeklődő számára, és csak ezt követően lehet folytatni a dolgozat benyújtását. (Milyen sok problémát kiküszöböl ez a rendszer, ugye, tízmillió doktor országa?) Ha a disszertációk esetében kötelező érvényű eljárásrendről van szó, nem látom okát, miért ne lehetne hasonló szokásjog a szakdolgozatok vonatkozásában! Nézzük, milyen érvek szólnak emellett!

Bővebben…

Standard
digitális, egyetem, web

MITx: Bontsuk le az egyetem falait!

A Massachusetts Institute of Technology bejelentette az MITx néven futó projektjét, melynek keretében bővítik, kiterjesztik, továbbfejlesztik a korábban megkezdett open courseware kezdeményezését, ami már eddig is óriási siker volt. Tudvalévő, hogy az MIT által meghirdetett kurzusokhoz elkezdtek nyílt hozzáférésű kurzusanyagokat fejleszteni és közzétenni, amit akár regisztráció nélkül is fogyaszthat az érdeklődő. Ezt viszi tovább a MITx, mégpedig két úton: egyrészt az egész egyetemre kiterjesztik a kurzusanyagok elérhetőségét, valamint továbbfejlesztik az elérhetőeket (többféle mediális tartalom, stb.); másrészt a kifejlesztett platformot, amit a rendszer működéséhez használnak, közzé teszik, hogy a világ bármely egyeteme léte tudjon hozni hasonló struktúrában működő oktatási modellt. És ha ez még nem lenne elég, valószínűleg meglépik azt, amit korábban elképzelhetetlennek tartott majdhogynem mindenki: kidolgozzák azt a modellt, amely lehetővé teszi az online hallgatóknak a megszerzett tudás mérését, a személyes konzultációkon való részvételét, valamit – és ez lesz az igazi gyúanyag – valamiféle oklevelet is megszerezhetnek, mely tanúsítja majd, hogy a kurzus (vagy teljes program) anyagát eredményesen elsajátították. Ezzel a lépéssel véglegesen, visszavonhatatlanul lebontják az egyetem falait!

Bővebben…

Standard
digitális, egyetem

Közösségi kommunikáció felsőoktatási környezetben

A The Chronicle of Higher Education hasábjain Jeff Young arról értekezik, hogy az oktatók sok helyütt máris azt tervezgetik, hogy a Google új szolgáltatását, a Google+-t milyen nagyszerűen fel tudják majd használni a hallgatókkal való kapcsolattartásra, mondván, a Facebook erre nem a legmegfelelőbb platform, hiszen ott nehézkes pontosan irányítani, ki lássa, és kihez ne jusson el egy-egy megosztani kívánt kép, videó, vagy üzenet. A Google+ ezt elvileg csodásan egyszerűen kezelni tudja, hiszen az ismerősökből “köröket” lehet létrehozni, így a megosztásokat limitálni lehet egy-egy kör elérésére. Így akár kutatási projekteket, vagy szemináriumokat is el lehet koordinálni, hiszen a járulékos megosztások – például képek vagy dokumentumok – szervesen illeszkednek a rendszerbe, nem úgy, mint a Facebook mellé betársult Docs.com esetében (bár pontos információm nincs arról, vajon mennyien és miként használják, nekem egy kissé döcögősnek bizonyult, nem is használom). Arról mondjuk kevés szó esik, hogy az egy adott kör számára elküldött információ vajon hogyan kezelhető tovább: mi a helyzet akkor, ha elküldök egy képet a kollégáim körének, akik közül egy átküldi a saját családi körének, ahonnan megintcsak vándorol, majd végül kiköt olyan helyen, ahol nincs keresni valója? Épp a minap olvastam, hogy bizony jelenleg előfordul ilyesmi: ez akkor problémás, ha bizalmas információ kerül ki így a “körből”. Én személy szerint örülnék, ha ez a rendszer szabályozható, megbízható módon működne, ugyanis a hallgatókkal folytatott kommunikációm túlnyomó része egyre inkább közösségi vonalon működik. [UPDATE: Tsabeeka jelezte, hogy a megosztásnál le lehet tiltani a további megosztást, tehát probléma kipipálva!]

Bővebben…

Standard