digitális

Kindle Whispercast – eszközmenedzsment felsőfokon

Bár folyamatosan minden alapot nélkülöző optimizmusnak bélyegzik azt, amikor előadom, hogy nem is lenne olyan megoldhatatlan, hogy mondjuk egy első éves egyetemista kezébe adhatnánk egy olvasóeszközt, amire félévente-évente (a kurzusoknak megfelelően) menetrend szerint megérkeznének a szükséges olvasmányok, illetve tudós tanulmányok, így gyakorlatilag nem pusztán a sokat ócsárolt fénymásolási szürke-fekete gazdasági szegmenst lehetne minimálisra redukálni, de a hallgató is hálás lenne. Erre jön az Amazon, és megmutatja, hogy ezt egészen egyszerűen és okosan meg is lehet valósítani: beindította a Kindle Whispercast szolgáltatást, aminek pont az a lényege, hogy az iskola/tanszék/intézet/stb. Kindle-állományát néhány gombnyomással és minden különösebb extra rendszergazdai ismeret nélkül lehet menedzselni – feltölteni az új anyagokat, szinkronizálni azokat, levenni a korábbi, szükségtelen dolgokat, egyáltalán, naprakésszé varázsolni az eszközöket központi módszerrel. A gyakorlatban ez ugye azt jelenti, hogy ha mondjuk a hallgató felveszi “A” oktató kurzusát, akkor a Kindle-jére automatikusan fel lehet tölteni a kurzushoz rendelt olvasmánylista. Mindez nyilván nem honi helyzetre értendő jelen pillanatban, de jól látszik, hogy ami itt még alaptalan optimizmus, technológiai értelemben véve, de még ezen a bolygón realitás.

Standard
digitális

E-tankönyves forradalom? (Avagy az Apple feltalálja a tankönyvet)

E-tankönyvek iPad-re

Gonosz leszek: ennél jóval többet vártam az Apple-ről tankönyv fronton, pláne azt követően, hogy az Isaacson-biográfiában Jobs rengeteget filózott azon, hogyan is lehetne valóban megreformálni azt, ahogyan eddig tanultunk. Kedves poszt-jobsi Apple, tessék csak figyelmesen olvasni Jobs elképzelését: azt kell megreformálni, ahogyan eddig tanultunk! Amit most ugyanis az Apple bemutatott, nem erről szól, sőt: az amerikai tankönyvpiacot eddig is uraló kiadókkal történő paktum valójában a korábbi metodológiák kőbe vésése, a digitális tankönyvfejlesztés maximális lenézése (vagy nem ismerete). Attól ugyanis, hogy kinagyíthatom a könyv képeit, lejátszhatom a videókat, netán 3D-ben forgathatok egy molekulát, még nem változott meg semmi – igen, valóban élvezetesebb, látványosabb, talán még szemléletesebb is lett a tanulás (és azért ezt gyorsan jegyezzük is meg: ez nagyon jó dolog!), de semmi innovatív nincs abban, hogy közben ugyanazt a tananyagot, ugyanolyan rendszerben kell elsajátítani. Igen, köszönjük, könnyebb lett az iskolatáska – bár várjunk még egy picit: kinek is? Szép elképzelés lenne a “One iPad per child”, de ugye nem kell sokat magyarázni, hogy az iPad kategóriája semmilyen tekintetben nem erre van kitalálva? Az Apple arról beszélt a bejelentéssel kapcsolatban, hogy nagyjából másfél millió iPad van jelenleg oktatással kapcsolatosan használatban, ami óriási szám. Ugyanakkor, Audrey Watters szerint csupán 1000 iskolának van olyan programja, amiben ténylegesen használják is az eszközt, és ott van még a kb. 100000 közpénzen fenntartott intézmény, valamint ennek kb. harmadát kitevő magániskola. Lehet tippelni, ki engedheti meg magának a beruházást, hogy a diákok iPadeket kapjanak. (Nem olyan könnyű a tipp egyébként annak fényében, hogy jelen gazdasági helyzetben egy magániskola is jól átgondolja, mire költsön…)

Bővebben…

Standard
digitális, előadás

Félévi előadástrend – fogadalom nélkül

A múlt félévben beharangoztam, hogy csak Prezit használok előadásokhoz, és be is tartottam, ami nagy szó, volt is szédülés rendesen, bár a végére igyekeztem finomabban navigálni, jobban csoportosítani a mondanivalókat – hiába, a nagy szabadságban az ember lassabban szorítja magát a logikai kapcsolatok egyértelmű hangsúlyozására. Miután manapság már rengetegen cuppannak rá a Prezire, és egyre többen temetik a PowerPoint prezentációkat, úgy döntöttem, teszek egy próbát, és az egyetemi előadások egy részét csak azért is utóbbi alkalmazással igyekszem összehozni, aztán majd persze meglátjuk, menet közben tudom-e tartani magam ehhez: vagyis nem teszek fogadalmat, csupán annyit, hogy nem fogadok meg semmit (na jó, annyit azért mindenképpen, hogy a bullet point listákat amennyire lehet, kerülöm!). Kevés időt töltöttem még a 2010-es PowerPoint-tal, de azt kell mondanom, egészen gyorsan lehet vele kellemes, látványos prezentációkat készíteni – naná, hogy első körben minden indokolatlan pörgő-forgó animációt kipróbáltam (egyébként le a kalappal a programozók előtt, egészen vagány dolgokat kreáltak, ráadásul piszok egyszerű testre szabni mindent), de majdcsak letisztul minden, mire kifundálom, milyen is legyen az egyszerű ám mégis látványos megoldás. Ami miatt azonban most az első hetekben mindenképpen próbálgatom a lehetőségeket, az a PowerPoint kevéssé emlegetett, úgynevezett “előadói nézete”, amely persze már a korábbi verziókban is ott volt, de mostanra egy nagyon jól használható irányítófelülettel is bír.

Bővebben…

Standard
digitális, egyetem, előadás

Az internet ellehetetleníti az egyetemeket?

A Metazin egy érdekes feltevést boncolgat, miszerint a 21. században az internet elterjedésével, ahogy az egyetemek is egyre inkább előtérbe helyezik az online tartalmakat, az oktatók tulajdonképpen maguk alatt vágják a fát, hiszen a felvett előadások bármikor visszanézhetőek, ergo nincs szükség félévente-évente felvenni őket a kurzusok közé – elég lenne egy kattintás. A meglátás szerint

„[l]ehet, hogy az idén iskolát kezdő gyerekek lesznek az utolsó generáció, amely még tudja, mit jelent egyetemre járni, kollégiumban lakni, beülni egy professzor előadására. Az egyetemi alapképzés ugyanis forradalmi átalakulás előtt áll. Az internet a napilapok után az egyetemeket is ellehetetleníti” – jósolja Zephyr Teachout New York-i jogászprofesszor a Slate webmagazin közgazdasági blogjában.

Első ránézésre is sántít a párhuzam a nyomtatott vs. online sajtó tekintetében, hiszen mind történetileg, mind technikailag, mind lényegileg különböző dolgokról van szó, de már csak azért is problémás a felvetés, mert azt feltételezi, hogy az egyetemi anyag (tudásanyag, kurzusanyag, felépítés, nem beszélve a metodológiáról) bizony stagnál. Vagyis valaki egyszer kidolgozta, és akkor “ott van”. Csakhogy ha ez így lenne, akkor nyilván nem az internet eljövetele vetné fel annak kérdését, hogy az egyetemi oktatás jövője humán erőforrás tekintetében tartható-e, hiszen néhány vaskos kötettel (ha korábbra megyünk, akkor tán még a kőtábla is jöhet) már réges régen meg lehetett volna oldani a váltást. Számomra kissé meglepő, hogy éppen egy egyetemi professzor nem gondolja azt, hogy a tananyag évről évre képes változni – nem hiszem, hogy csak az ő szakterülete lenne az, ahol bizony néhány online videó előadással el lehetne intézni negyven évre előre az egyetemi tematikát.

Amikor pedig arról van szó, hogy a megváltozott helyzetben (ti. itt a web) “az internet lehetővé teszi, hogy bárki végighallgassa az előadásokat, a videokonferenciák pedig helyettesíthetik a szemináriumokat és a konzultációkat”, talán nem is szükséges felhívni a figyelmet arra az apróságra, hogy a szemináriumok és a konzultációk többnyire (ti. mindig…) oktatók irányításával és jelenlétében zajlanak. Teachout (vigyázat, beszélő név!) víziója odáig terjed, hogy az oktató előadásaihoz majd a PhD hallgatók szépen megtartják a szemináriumokat – de itt már szerintem olyan logikai bukfenceket sikerül bemutatni, hogy egyre nehezebb komolyságot erőltetni az arcunkra.

Nem azt állítom, hogy az oktatás – a felsőoktatás – esetleg olyan formát fog ölteni a jövőben, aminek felvázolása jelenleg kimerítené a sci-fi fogalmát, de nyilván nem az online videó és a videókonferencia mint szeminárium/konzultáció hozza el a paradigmaváltást. Az online elérhető előadások jelenleg maximálisan kiaknázhatók mint közönségkapcsolati eszköz, amely egy jól felépített stratégia részeként kifejezetten vonzó lehet a prospektív hallgatók toborzásában, valamint a mesterszakok, doktori programok népszerűsítésében. Arról pedig valószínűleg teljesen szükségtelen beszélni, hogy mire mindennek a szele eléri kis hazánk ormait…

Standard
digitális, egyetem

Felhő a felsőoktatás felett?

Cloud? Amikor naponta email csatolmányok tengerével kell megküzdenem, pláne amikor egyes dokumentumok negyvenezredik változatával, akkor sürgetőnek érzem, hogy végre a felsőoktatás is szánja el magát végérvényesen legalább kötelező kiegészítő irodai megoldásként a felhő használatát. Persze ennek a mondatnak inkább nyitott kapukat döngető lőzungnak kellene lennie, de sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy míg az üzleti szférában – legalábbis a Computerworld egyik cikke szerint – az asztali irodai alkalmazások mellett egyre nagyobb teret nyer mondjuk a Google Dokumentumok, addig a felsőoktatásban legfeljebb egy-egy szeminárium vagy kisebb kezdeményezés használja ki az egyre szélesebb lehetőségeket, intézményi szinten azonban mintha mindenki a központi licenszek bűvöletében élne, azoktól várna megoldást a fejlődésre (vagy leginkább a status quo fenntartására). Tavaly debütált a Kodolányi János Főiskolán a Google Apps, ami arra engedett következtetni, hogy talán megmozdul valami a magyar felsőoktatásban, de egyelőre nemhogy nincs elmozdulás, még a tapasztalatokról sem hallunk egy szót sem (lehet, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy egy helyben toporgunk). Míg a válság és az IT büdzsék vagdosása az üzleti szférában azonnali lépésre kényszerített sokakat, addig az egyébként éppen az innovációt hirdető felsőoktatási szektor (ahol ugye szintén nem kis kérdés a költség!) sajnos mindezidáig nem mutatott fel különösebb érdeklődést a legújabb alkalmazások iránt.

Tudjuk, Barack Obama kormánya éppen a felhő felé irányítja a közigazgatást és vélhető, hogy az kitaposott útra terelődnek majd felsőoktatási intézmények és akár vállalkozások is – úgy tűnik, egy igen alapos, átgondolt programmal és technikai háttérrel indítanak, óriási megtakarítást eredményezve (persze, várjuk ki a végét, de előzetesen igen bíztató a kép). Magánál a konkrét megvalósításnál persze sokkal fontosabb az üzenet, miszerint a jövő alkalmazási háttere a költséghatékonyság és az elérhetőség, megosztás, közösségi munka egyre hangsúlyosabb jelenléte miatt is a felhő lesz. Tudtuk ezt már régen persze, de konkrét lépések, nagy elhatározások nem igazán történtek.

Cloud computing Egyelőre én magam is inkább kiegészítőként használom a felhős alkalmazásokat, bár kétségtelen, hogy egyre inkább hagyatkozom ezekre a megoldásokra. Leginkább persze azokban az esetekben, amikor egy előadás anyagán különböző helyszíneken, más és más gépeken is dolgozom, és ott szeretném folytatni a munkát, ahol éppen abbahagytam – erre lett kitalálva az egész. Most, hogy az általam használt asztali alkalmazásoknak (szövegszerkesztő, mind map, prezentáció készítő) tulajdonképpen megvan az egyre többet tudó és kényelmesen használható alternatívája, hajlamos vagyok egyből a felhőben kezdeni az adott feladat elvégzését. Innen már csak egy apró lépés lenne, ha mondjuk egy Google Apps integráció révén minden intézeti és tanszéki feladatot a felhőben kellene elvégezni: nem nehéz elképzelni a megosztás révén a hatékonyság észrevehető javulását. Jelenleg egy-egy probléma dokumentum vetülete csatolmányként jut el az érintettekhez, akik letöltik azt, megnyitják, majd kinyomtatják (ha mondjuk megbeszélésre kell vinni), és ráfirkantják megjegyzéseiket, javaslataikat. Ha mindez megosztási alapon működne, akkor a dokumentum létrehozásakor csupán meg kellene hívni ugyanazon felületen a kollégákat, akik mindenféle letöltögetés és (esőerdőket nem kímélő) nyomtatgatás és további cécót megspórolva hozzá tudnák fűzni megjegyzéseiket a dokumentumhoz, párbeszédet, gyors és hatékony megoldást eredményezve. Sok esetben magára a találkozóra sem lenne szükség, hiszen az egyeztetési kérdéseket is a felhőben lehetne megoldani. Ráadásul a néhol előforduló formátum vagy verzió probléma is megoldódna egy csapásra: még mostanság is sokszor hallok olyanról kollégáktól, hogy nem tudta megnyitni az adott csatolmányt, mert – és itt jön egy különböző variánsokkal behelyettesíthető felsorolás.

Ha továbbmegyünk, olyan további felhasználási területeken lenne alkalmazható a felhő, mint a szemináriumi dolgozatok megosztása az oktató felé, és persze az oktató válasza, értékelése, hozzáfűzése, vagy el tudnám képzelni, hogy a szakdolgozat elektronikus változatát, ami jelenleg adathordozókon benyújtandó (ez többnyire egy CD, de találkozunk 3,4’‘ lemezzel is!), egyszerűen a felhőben megoldhatóvá válna (jelenleg egy ehhez közelítő, de jóval bonyolultabb megoldáson dolgozunk – lehetne egyszerűbben is). Már most használják a Skype-ot (oké, nem kifejezetten a felhő témakörben, de tulajdonképpen szorosan kapcsolódva a trendhez) az SZTE Gazdaságtudományi Karán a külföldön tanuló ösztöndíjasok itthoni kruzusainak teljesítésének elősegítésére – egy lépés, hogy a dokumentumok megosztása és a kollaboratív munka is kapcsolódjon. Persze ahhoz, hogy ez sokak számára elfogadhatóvá és alkalmazandó opcióvá váljon, nyilván szükség lenne arra, hogy lássuk, működik, és ténylegesen segít, könnyít, és még költséget is megtakarít. Valószínűleg szemléletváltásra is szükség lenne, és az is világos, hogy nem egy-egy oktató fog világot váltani, tehát intézményes szinten kell lépéseket eszközölni. Ha már a felsőoktatás és a munkaerőpiac közelítéséről van szó, akkor talán nem lenne utolsó dolog ellesni valamit az üzleti szférától – pláne ha az valóban segít nekünk is.

Standard