Nem finanszírozza tovább az oktatásban használt Microsoft-licencek megvásárlását az állam, ezt a tételt Magyarország következő évi központi költségvetésébe már nem is tervezték be. Az amúgy is jelentős forráshiánnyal küzdő középiskolák és felsőoktatási intézmények számára a Linux jelentheti az alternatívát. Márciustól csak illegálisan használhatják a Microsoft termékeit, kivéve, ha maguk fizetnek érte.
[...]
Az NFM közleménye hozzátette, a jövő évi költségvetésben a Tisztaszoftver program költségeit már nem tervezték be, így az érintett oktatási intézmények csak 2012. március 1-ig használhatják jogszerűen a program keretében a Microsofttól bérelt szoftvereket. Az iskoláknak tehát alig több mint 2 hónapjuk van, hogy megoldást találjanak a problémára. (forrás: eInclusion.hu)
Nem az a baj, hogy a nyílt forráskódú operációs rendszerek és alkalmazások végre labdába rúghatnak, hanem az, hogy nem fognak. Ugyanis nincs szakmai előkészítése a váltásnak, sem technikai/üzemeltetői, sem oktatási oldalon. Ennek pedig csak az lehet az eredménye, hogy a felsőoktatás (és természetesen a közoktatás is) illegalitásba terelődik szoftverhasználatilag, ugyanis senki nem gondolhatja komolyan, hogy március 1-től mindenki fogja magát és egy friss formatot követően valamelyik Linux-disztrót telepíti vidáman. És ne tessék nekem azzal jönni, hogy minden Windows-ra írt programnak van Linuxos alternatívája: nem, ez így, ebben a formában egészen egyszerűen nem igaz. Vannak területek, ahol szerintem is nagyjából fájdalommentesen át lehetne állni – megkockáztatom, sokan észre sem vennék a változást. Vannak azonban olyan területek, ahol egyszerűen mission impossible. Mivel azonban globálisan kell gondolkodnia az intézményeknek, ez a hibrid megoldás az eddigi költségek és gondok többszörösét jelenti. Jelentkezzen az az intézmény/vezető, aminek/akinek ez ínyére van, vagy egyáltalán vállalni tudja… Mire valamelyest talán sikerült eredményt elérni a legális szoftverek terjedése ügyében, most sikerül hosszú időre kitűzni a kalóz zászlókat a felsőoktatási intézmények épületeire.
Azon gondolkoztam nemrég, vajon milyen lenne, ha ma kezdeném az egyetemet, vajon mit és hogyan csinálnék másként a mai eszemmel, és főleg a mai technikai háttérrel. Arra gondolok, hogy anno a kérdés az volt, vajon spirálfüzetbe vagy külön lapokra jegyzeteljek – egyáltalán, hogy a francba is kell jegyzetelni, miről is van szó: csak kulcsszavakat írjak, vagy tanuljak gyorsírást, mert másképp nem megy? Vegyem fel az előadást diktafonnal (igen, akkor is volt ilyen, bár ugye akkor apró kazettákkal vacakoltunk), aztán otthon, hatszor visszajátszva próbáljam kiszűrni a lényeget? Egyáltalán mi a lényeg, honnan tudom, hiszen itt nincs vastagon szedett szövegrész, meg apró betűs plusz információ? Kardinális kérdésként éltem meg továbbá a megfelelő íróeszköz használatát is: ha pánikszerűen jegyzetelek, a golyóstollat egyre jobban rányomom a papírra, elfárad, megfájdul a kezem – legyen inkább klasszikus töltőtoll, az jobban siklik, vagy inkább az akkor megjelent zselés a nyerő, netán kerámia betétes toll? És akkor még nem beszélünk arról a sokkról, amikor először kellett esszét írni és – figyelem, életem első kemény megrázkódtatása – gépelve beadni! Arról a hőskorról van itt szó, amikor PC-t csak szülők munkahelyén láttunk, és a Windows 95 nevű csúcstechnológiát nem tudom hány floppy diskről kellett telepíteni, a fájljainkat parancsorból lekérdezni a DOS-ban – vagyis automatikusan egy kivénhedt, bilikék vagy bilizöld színű, hordozhatónak titulált mechanikus írógéppel versenyeztem még. Arról a hőskorról van itt szó, amikor UNIX rendszeren 
Korai lenne bármit is elkiabálni, de nagyon úgy tűnik, Keltnek igaza volt, amikor azt mondta, a 
