digitális, hír

Ki mondja meg, hogy mit olvasol a Facebookon?

Épp csütörtökön szellőztette meg a The Guardian azt a kiszivárogtatott dokumentumot, mely szerint a Facebook a trendtémák meghatározásánál nem igazán az algoritmusokra hagyatkozva válogat, hanem bizony emberi kéz, szerkesztői beavatkozás mondja meg, mi terjedhet erős hátszéllel a közösségi oldalon, és mi nem. A sajtó szinte teljes spektrumán végigfutott a hír (mintha csak épp a Facebook belső logikáját követné mindenki…), miszerint a cég úgymond lehalkítja a jobboldali forrásokból érkező hangokat, és felhangosítja, de legalábbis preferálja, és kiemeli a liberális sajtó felől érkező értesüléseket. A “Trending Review Guidelines” szerint két fő forrása van a trendtémáknak: egyrészt a Facebook algoritmusa méri az egyes tartalmak terjedésének mindenféle faktorait, és ez alapján dobja ki az idevágó, trendtémává váló eseteket; másrészt pedig külső RSS hírcsatornákról válogatnak olyan értesüléseket, híreket, amelyeket a legolvasottabb híroldalak állítanak elő. Ahogy a 444.hu fogalmaz:

Eszerint például a szerkesztői csapat megteheti, hogy általuk fontosnak ítélt sztorikat tesznek a trendrovatba. Van egy 10 hírforrásból álló listájuk, (BBC News, CNN, Fox News, The Guardian, NBC News, The New York Times, USA Today, The Wall Street Journal, Washington Post, Yahoo News, Yahoo), az itteni vezető híreket ők is kiemeltként kezelik.

Miért lényeges és problematikus ez a hír? Eddig szent meggyőződésünk volt, hogy az elénk kerülő tartalmakat egy algoritmus rendezi, ami figyeli, milyen témákra, tartalmakra kattintok, vagyis “megtanulja”, mi érdekel, és mi nem, így egy idő után elég nagy pontossággal tudja megállapítani, melyek azok az ismerőseim, kedvelt oldalaim által generált tartalmak, amelyekre jobban figyelnék, és melyek azok, amelyeket simán átpörgetek. Ez sokaknak már akkor sem tetszett, és az algoritmus alakítgatása során egyre többször kellett mindenféle trükköket bevetni, hogy igenis megjelenjen egy-egy tartalom annak ellenére is, hogy nem kattintgatok vagy nem lájkolok állandóan az adott forrás megosztásaira. (Emlékszünk: például ezért kapacitálnak az oldalak arra, hogy ne pusztán lájkoljuk őket, de állítsuk be, hogy minden hírükről elsőként értesüljünk, nehogy lemaradjunk valamiről.) Ez a folyamat vezetett a “szűrőbuborék” kialakulásához, aminek a lényege, hogy lépésről lépésre eltűnnek a szemünk elől azok a tartalmak, amelyek úgymond megzavarnánk a nyugalmunkat (értsd: politikai beállítottságunkat vagy érdeklődési körünket, tartalmi elvárásainkat), és egyre inkább csak olyan tartalmak (és csak olyan ismerősök!) kerülnek a hírfolyamba, amelyek nagy valószínűséggel egyeznek a kis belső világunkkal és a világról alkotott elképzeléseinkkel. Ez akkoriban óriási felháborodást keltett: ma pedig már a Twitter és az Instagram is így működik.

Bővebben…

Standard
digitális

On Broadway

Lev Manovich és csapata nem áll le: a Selfiecity után egy újabb, szerintem kiforrottabb és érdekesebb projekttel álltak elő, ami az On Broadway címet kapta. A valós térből nyert digitális adatok segítségével itt egy olyan, több rétegből összeálló információ vizualizáció jött létre, ami különböző területeket kapcsol össze, hogy sokkal többet tudjunk meg egy-egy helyszínről. Jelen esetben például Manovichék összekapcsolták a Broadway háztartásainak bevételéről elérhető információkat a taxik rendelésén át a Google Térkép képeivel, valamint a különböző közösségi oldalakról begyűjtött adatokkal. Az így keletkezett adatbázisok együtt sokkal pontosabb képet képesek alkotni adott esetben egy konkrét út, terület, vagy kibővítve, térség életéről, szokásairól, ami aztán sok területen fontos lehet: beszélhetünk szociológiai, vagy akár urbanisztikai megközelítésekről, de konkrét infrastrukturális, városépítési és -fejlesztési szempontokról is. A lényeg ugyanis az, hogy azon túl, hogy borzasztó látványos, navigálható egésszé formálódnak az eleddig különálló adatbázisok, a lakosok személyes megnyilvánulásai, közlései és a hivatalos adatok hajszál pontosan lokalizált képet rajzolnak a vizsgált hely életéről. Pozitívum, hogy az On Broadway esetében nem erőltették az elméleti megközelítést, vagyis nem próbáltak meg olyan értelmezéseket publikálni, amelyek a Selfiecity esetében csak azt bizonyították, hogy sem az a megközelítés nem járható, ha a jelenlegi elméletekkel igyekszünk olyan adatszerkezeteket értelmezni, amelyek nem kompatibilisek egymással már koncepció szintjén sem, illetve nem próbálkoznak az adatokból kinyerhető mintázatok sematikus, leíró vázlatolásával sem, hanem inkább egy interaktív installációt hoznak létre, ami a digitális kulturális analitika vizuális erejét mutatja meg.

Standard
publikáció

A legradikálisabb tudományos publikációs reformjavaslat

Minden radikalizmusa ellenére is minimum megfontolásra érdemes gyakorlat, és még ha nem is lehetne teljes mértékben adoptálni a rendszert, azért jól látszik a trend: egyre több neves kutató publikálja eredményeit akár blog, akár ingyenesen letölthető dokumentum formájában. Ez az igazi open access, és tény, hogy igazán segít a tudományos diskurzus terjedésében és a dialógus felpörgetésében – pláne ezekben a vészterhes időkben.

Standard
digitális, hír, könyv

Manovich új könyve

Lev Manovich, a közismert újmédia teoretikus, blogjában jelentette be, hogy sikerült megegyeznie és szerződést kötnie a Continuum kiadóval, így 2013 júliusában meg fog jelenni a várva-várt Software Takes Command, ami bizonyos tekintetben a The Language of New Media folytatása és újragondolása, frissítése is egyben. Az ügylet érdekessége, hogy a megegyezés nem zárt ajtók mögött történt, hanem a nagyvilág (na, jó, az érdeklődők) szeme láttára: Manovich a Facebookon tette fel a kérdést, hogy melyik az a kiadó, amelyik a témában megbízható, értő, minőségi munkát végez, és képes a nagy kiadóknál gyorsabban teljesíteni – erre több tipp is érkezett a szerző ismerősei közül, többek között a Continuum egyik sorozatszerkesztőjétől is, és az üzlet megköttetett. Nem titok persze az sem, hogy az AMERICANA eBooks lesz a magyar fordítás gondozója és kiadója, ráadásul ha minden jól megy, beelőzzük a világpremiert!

Standard
digitális, könyv, publikáció

Digitális ősz

A digitális kultúra és elméletei iránt érdeklődők számára jó hír, hogy az ősz kifejezetten kegyes lesz, és három, a témakörben fogant e-könyvvel is kecsegtet. Még szeptemberben érkezik Gerdelics Miklós Machinima – A játék-film című kötete a Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoporttól, ami magyar nyelven az első és egyetlen összefoglaló mű a témában. Megérkezett továbbá Lev Manovich Software Takes Command-jának végleges kézirata is, már készül a fordítás, ráadásul érdekesség, hogy magyarul nagy valószínűséggel még az angol nyelvű premier előtt meg fog jelenni a könyv! Végül, ha minden jól megy, angolul és magyarul is jön a The Augmented Subject / A kiterjesztett szubjektum, ami a kiterjesztett valóság, a földrajz, illetve kartográfia, valamint a mozgókép és a szubjektum viszonyrendszerét igyekszik boncolgatni. Ha eddig tehát sok volt a panasz, hogy magyarul nem lehet elérni releváns szakirodalmat – hát most igyekszünk változtatni a dolgon!

Standard
digitális, film

A hobbit, a 48 fps és az “új látás” esete


Az Origo Filmklub számol be arról, hogy a várakozásokhoz képest minimum felemás volt Peter Jackson legújabb filmjének, A hobbit: Váratlan utazásnak a fogadtatása, hiszen az új technológiával készült film látványvilága kissé elrugaszkodik a megszokott filmképtől: a standard 24 másodpercenként lepörgő képkocka helyett ugyanis immáron 48 kép jelenik meg ennyi idő alatt, ami azt eredményezi, hogy a nosztalgiával erősen fűszerezett filmképi minőség jóval realisztikusabbá, élesebbé válik.

Bővebben…

Standard